Marthi Anna : Kupak-könyvtárjelenet(Berlin felett az ég, Angyalok városa)

…a legjobb amit tehetek, ha írok vmit, mindegy mit
az is megteszi ha érzelmeket bocsátok ki, mint a lézersugár fényt
bárhogy törpülnék, végül adakozás a szó…f?leg, ha mondani való
lássunk valós érzelmeink mélyére…könyvtárszoba h?vöse
nagy hideg bútordarabokkal, tömény íróasztalok, pisla lámpafény
inkább homályos csend, néhol pisszenés, lapozás zaja, más nem
vagy mégis…egy tintatartó kupakjának lecsavárását nézem, vajon hangot ad,

fülelek…s e csendben élesítem kürt?met, hátha annak is hangja van;

lúdtollat mártanak bele éppen, mint egy jólbejáratott mozdulat, olyan

…sokadjára…már vágyom látni a bet?ket a papíroson,

megint a kupakot nézem, a visszacsavarását, nehogy elszáradjon,

figyelek – gondolom, közben a toll majdnem papírhoz ér…az els? kacskaringó

ringatózik még léte határán papír és tinta között a leveg?ben, még vállat érint

az ihlet, finoman, no ez sem hallható, nem kattog az agy, csak simul

a jobb agyfélteke a balhoz, lomhán, mint pihentet? ?rb?l elrugaszkodás, és

megszületik az els? bet? a papíron,…e lelassított fülelés-nézel?dés közepedte

a tintatartót tartó kézr?l felszalad szemem a vállig, de hamar megnyugszik

a fejen található tekinteten, …beszédes: mintha mondaná, jó, hogy itt vagy…

jó, hogy figyelsz, könnyebb a munka, a kupakcsavarás, fekete szemeidbe mártom

a tollat, és ihletet nyerek…ez nem holmi bámulás, dehogy….átható

két univerzum közti találkozás…

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1323 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak