Marthi Anna : élesebb

már csak élesebb lehetekélesben is ilyen az addigi lágy lélek vándoraalmafáról hullott virágok apraja

fölfelé szállnak ablakomba érve

tenyerem odújába bújtak néhány kibomló

apró sziromban megleltem

virágnélküliségben élni többé nincs kedvem

amíg adtál belőle

napodból hold-udvarodból

otthona lettem tavaszodban ezernyi színnek

rét-illatárban felbukkanó gyengéd szélnek

Legutóbbi módosítás: 2011.05.06. @ 08:13 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1351 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak