dr Bige Szabolcs- : Pista gróf és Weiss Gizi

Nyomtatás

Az esti szalonnasütés közben adomáztunk, hogy vidámabban teljen az idő. Szóba került ez is, az is. Főleg váradi hírhedt alakok, Urszády bácsi is, aki virtuskodásból három napig ivott a kocsmában, s mégse rúgott be, sőt ő vitte haza a társait is Guszti konflis fogatával. Hű, hogy csattogott a patkója az öreg paripának a váradi macskaköveken! Rózsika néni ki is szaladt a kapuba, legyen szemtanúja, mikor a nagyságos urakat félájultan fuvarozzák haza.

      — Hej, az én drágám is mennyit ivott, míg el nem vitte a májzsugorodás, de soha nem kellett parádés kocsival hazahozni. Jött ő a saját lábán, ha kicsit tántorogva is, de senki segítségére nem szorult.

      Így motyogott magában Rózsika mama, s a konflisba beleskelődve csak e fejét csóválta, de hangot nem adott a kifogásainak. Magában persze folytatta a morgolódást.

      — Lám, a vén kujon Pista gróf is úgy fekszik ott a bőrülésen, mint egy zsák tengeri. Olyan magatehetetlenül. Pedig a minap, a Margit napi vásáron hogy tördelte a lópatkókat a kovácsok keservére és a léhűtő bámésznép örömére!

      Még dörmögött halkan egy darabig, s hogy a lovas kocsi befordult az Úri utca sarkánál, visszament az udvar végében levő lakásába, de szaporán ám, mert eszébe jutott, hogy feltette főni a fuszulykalevest, s nem lenne üdvös dolog, ha lekozmálna. Mit szólna hozzá a nagyfia, aki éppen ma szabadult fel az inaskodásból. Mostantól nyugodtan nyithatna könyvkötő műhelyt, ha lenne hozzá szerszáma. Mivel nincs, hát elmegy majd segédnek az öreg Gruberhez. Hátha megörökli a műhelyt.

      — Honnan ismered ilyen jól Rózsika nénit? — fordult felém a mellettem ülő lány.

      — Nála laktam három évig, joggyakornok koromban. Mikor meghalt a férje, kiadta albérletbe a tisztaszobát két fiatalembernek. Egyikük én voltam. Aranyos mama őkelme. Három gyermeke van, a legnagyobb akkor még inaskodott, s azzal pótolta a költségeit, amit tőlünk kapott házbér fejében.

      — Mesélj még a mamáról! — kért a másik szalonnasütő társam.

      — Egyik nap — folytattam Rózsika nénivel kapcsolatos emlékeimet — bejöttek hozzá bizonyos agitátorok, s kezdték magyarázni, milyen jó dolog a népuralom, a demokrácia, a munkás-paraszt szövetség. Rózsika néni sűrűn bólogatott, hümmögött, egyetértett. Végül az egyikük megkérdezte, pártag-e a néni. Rózsika mama pedig mondta, hogy igen. „És melyik pártnak a tagja?” — jött a kérdés. Megjegyzem, akkoriban még léteztek a szociáldemokraták, meg a háború előtti pártok maradéka — ez még a 46-os választások előtt történt. Rózsika néni nem késett a válasszal. „a Jézus Szíve pártnak!”. Az agitátorok leforrázva kullogtak el.

      — Pista grófot emlegetted, mikor a mamáról meséltél. Ő ki volt?

      — Itt lakott nem messze, a postával szemben, egy takaros palotában. Most a városparancsnok lakik benne. Szóval a Pista gróf egy nagy pernahajder, egy selyma volt. A patkótördelésen kívül a kereskedőket azzal bosszantotta, hogy az ezüst egykoronást két ujjal elgörbítette, s úgy dobta vissza, mondván „nem valódi!” Voltak nőügyei is természetesen. Ez velejárt a társadalmi és társasági helyzetével, de nem büszkélkedett velük. Nem tartotta ildomosnak, meg különben is szűkszavú ember hírében állott. Megtörtént, hogy egy távoli unokaöcs kívánta tiszteletét tenni nála, mikor éppen a „Kis Pipában” kvaterkázott szokásos asztaltársasága körében. Szóval az öcs odalépett hozzá, meghajolt és így szólt: „Engedd meg kedves Pista bátyám, hogy bemutatkozzam, és tiszteletemet tegyem. Kovacsvics Ármánd vagyok, a felsőkondorosi Kovácsovicsok közül, akik anyai ágon közeli rokonságban vannak kedves bátyámurammal.” Erre Pista úr csak annyit mondott „Micsoda szószátyárság!” — és felhajtotta a borát, majd az üres pohárra mutatva utasította a pincért, töltse újra.

      — Szerelmeiről beszélj inkább! — kért a mellettem ülő lány.

      — Diszkréten intézte, mint mondtam, nem tartotta ildomosnak férfitársaságban sem hencegni a hódításaival. A Weiss Gizihez főződő vonzalma azonban gyakori témája volt az úri és kevésbé úri társaságnak — természetesen a háta mögött(!) — Teljes homály fedte ezt a lehetetlen, titokzatos és érthetetlen románcot. Hiszen Gizi váradi kofa asszony volt, igaz a leggazdagabb, de mégis! Mindenben szöges ellentéte Pista grófnak, vidám, bőbeszédű, kicsit több mint molett és álladóan tevékeny. A nagypiacon három állandó asztallal rendelkezett, s a kispiacon is kettővel. Egyiken gyümölcsöt, másikon zöldségeket árultak a megbízottai (rokon lányok), a fehér soron levőn pedig túrót, tejfölt. A gyümölcsös standnál legtöbbször ő maga árult, és kínálta kedvesen a sok szép árut, a szóló szőlőt, a mosolygó almát, és a csengő barackot. Mindenből a legjobbat! Gyümölcsszállításra átalakított könnyű kocsiján maga járta be a környék falvait Jancsi kocsis kíséretében. Egyenesen a termelőtől vásárolt. Emlékszem, amikor Száldobágyon nyaraltam, Juliska néném milyen aggodalmas figyelemmel készítette el csütörtökönként a gyümölcsöket. A körtét papírba csomagolva helyezte a lapos kosárba, s a szőlőfürtöket szinte dédelgetve rakosgatta egy erre alkalmas fonott kosárba. Minden egyes fürtöt alaposan átvizsgált és a hibás, töppedt, rothadt szemeket kisollójával levárta, ne kerüljön a többi közzé hibás gyümölcs. „Miért ez az aggodalmas készülődés?” — kérdeztem. „Mindjárt jön Weiss Gizi, és ő csak tökéletesen ép árut vesz át. Ha hibásat talál, megy is tovább. Nem alkuszik, nem vitatkozik, hanem megy a következő gazdához.” „Miért mindig csütörtökön?” — értetlenkedtem. ”Jaj, de értetlen vagy! Hiszen tudod, hogy pénteken van hetipiac, és ott akar lenni hajnalban a friss áruval. Ma beszerzi és holnap a helyén is lehet.” Hát, ilyen volt Gizi! Csak a szerelemben nem volt szerencséje.

      — Mondd el, mondd el! — nyafogta az előbbi lány.

      — Az a szó járta annak idején, hogy „pechje van, mint Weiss Gizinek: homlokon csókolta a gróf és ikreket szült”. Persze ez csak olyan vicces mondás, amit az irigyei terjesztettek róla. Az igazat senki nem tudja, de tény, hogy soha nem ment férjhez…