Szendrői Csaba : Buborék

 

 

hús szigetelte langyos kamra a méh.
stabil üreshalmazunk metszetében
lassan fejl?d? embrió leszek.
hogyan?

hogyan emelkedjek mindezen 
felül, ha
hömpölyg? viaszhullámok taraján,
megrendült néma csendben
kapaszkodom beléd?

mi sem erre születtünk; semmire.
csak elfogadni való ez,
ahogy a kék a zöldre dönti fejét,
tekintetünk a tarkónkba ér.

az elmúlástól görcsös arccal…
széttépni kéne a világ
óraszerkezetét!
hogyan lennék mindezen felül,
hogy ne bomoljak meg,
ha a mélységét látom?

minden sarokban haldoklik 
valami bel?lünk, 
középen vezénylem magam
sorvadását,
hogyan emelkednék mindezen felül?
hogyan, hogy nincs az isten,
csak trükk?
hogyan, hogy én mégis elhiszem?
hogyan, hogy a valóság idétlen
alakjai, mint csukott szem?
gyermekek fogócskáznak
mindenütt?

hogyan magyarázzam el
a szeretet lényegét,
ha mélyen bele a semmibe
megszokásból üldözünk
egy megtépett ideált?

hogyan emelkedjek mindezen felül?
hogyan mondjak valamit rá,
ha sápadt arccal rákérdezel?
csak melléd tudok gömbölyödni,
mondd meg te!
vagy legyünk csendben,
hogy senki se hallja
a tehetetlen hallgatást(.)

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szendrői Csaba
Szerző Szendrői Csaba 261 Írás
Csendben akarok lenni, de csak beszélek, néha beszélni akarok, olyankor hallgat a lélek, néha tekerem a szót is, néha csak elszívom a mondókám, néha csak gitározom az izomrostjaimon, olykor kísérem is gordonkán...