Szendrői Csaba : Az erd? pereme

elveszek minden nap töretlenül

                a fák között amik fejemben n?nek

kószálok nevezhetsz erd?kerül?nek

                néptelen vadonban  dobálnak k?vel

nevesincs szörnyek

                lassan tanulom hogyan ne fájjon

ha az egyik mögül magamat látom

                egy k?darabon alszom a valóságot

egy szikla az ágyam

 

téli álmomat nem múlasztja nyár

                mellkasom töretlenül körbe jár

mint újrahasznosító gép

                aki id?nként tép magába

címkémet keresem mikor van

                a hús lejárta

mikor hagynak felébredni már

                dobjon ki magából a sziklám

és pont így m?ködik a gyár

 

elfogyni nem akar mint a beton

                lassan besz? mindent nem hagy

te sem vagy más ha nem vagy

                egy kid?l? fa vagy villanyoszlop szalad felém

soha semmi nem volt az enyém

                most csak szaladok bele a nyársba

a vak sötét megalkuvásba

                talán lezuhanok az erd? peremén

te meg én Én meg én Én(.)

 

Legutóbb szerkesztette - Szendrői Csaba
Szerző Szendrői Csaba 262 Írás
Csendben akarok lenni, de csak beszélek, néha beszélni akarok, olyankor hallgat a lélek, néha tekerem a szót is, néha csak elszívom a mondókám, néha csak gitározom az izomrostjaimon, olykor kísérem is gordonkán...