M. Fehérvári Judit : Szeresd Felebarátod, igen, szeresd akkor is…

Nyomtatás

Szeresd Felebarátod, igen szeresd akkor is,

ha merő közönyből, félelmei kagylóhéjai közül

rád csapja a telefont, s a vonal végi csöndet markolja

csak kezed, s a műanyag készülék érzéketlenné lesz,

miközben szíved zakatolását felfogja agyad,

de némaságba bámulnak szemeid, s torkodban

kaparnak a benned maradt szavak

– fénytelen glóriák -,

melyek ezüstösen hullnak alá…

Talán holt tengerek vizéből bukkanna fel

így egy vízesés, s nem érhetné el soha az

Ararát hegyét, de nem is lenne rá szükség,

hadd higgyék csak farizeusok, nem ácsolsz

bárkát, hisz eljövendett már egy Noé,

szivárványt írt az égre az akkori szövetség,

melyben egyetlen mondat ismétlődik tisztán,

mint az egyszeregy, mi soha sem kettő:

Szeresd Felebarátod, igen szeresd akkor is,

ha hirtelen minden rád dől ebben a hétköznapi

zajban, s nem érted Te magad sem, ha jót

akarván megszólalsz halkan, vállalsz feladatokat,

talán nem  keveset, de túlméretezve önmagadat

hová tűnt a bizalom, a hit, a remény,

miért maradsz egyedül a szeretet mezején,

hiszen nem bántottad és nem törtél orvul ellene,

csak felajánlottad segítséged, mi másnak is

lehetne gyógyszere…

De kishitű voltál,

mert azt gondoltad, hajódba beszállt

ő is, mely a közös célok felé visz,

s nem hitted, hogy meg lehet torpanni félúton,

mikor nem kenyérre kell a bizalom, s az olajág

sem a béke jelképe, csak valami szent célnak

évezredek mélyén is meglévő ősképe,

melyre annyi, de annyi név vagyon írva,

hogy csak Egy van, aki kibogozza…

De tudod, hogy arra van az Út, az Igazság,

s az Élet, amerről a szelek emléke is vissza-

visszaréved, s most ott szundít kezedben ordítva,

vesztes jelként már foglalt hangot adva

egy készülék, mi még mindig azt dúdolja:

írtál egy verset, ne siránkozz már, hagyd

dühöd, mint terhes batyut, dobd már hátra,

ki tudja, az a másik most éppen, mit gondol

magában, mert végül nem bűnös ő, csak hirtelen,

valójában nem is ismered, ezért csak hagyd és

szeresd!