kisslaki : Toronydaru a faluban

A vízszintes traverzről lógó láncon, úgy szédült a teher, mint kövérlány a ringlispílen. Nem csoda, hogy tetszett a varjaknak… *

 

 

 Először az öregvarjú vette észre, az országúton a hatalmas, araszoló hernyót. A jegenye tetejéről legalábbis annak nézte a kerekeken fekvő toronydarut, amit morogva húzott egy kedvetlen vontató. A vénmadárnak már deresre csapta az idő a hajdan volt szénszínű tollát, de látását irigyelte még jó pár sas a berekben. A matuzsálem rögtön csendet parancsolt a ricsajozó népnek, és szárnyával az otromba valami felé mutatott. Igaz, hogy a megőszült madár süket volt, de látta a károgást; — hiszen be nem állt a banda csőre. A varjak elhallgattak, és érdeklődve nézték a vonuló gépet, s csak néha röhögtek fel, egy-egy vicces beköpésen.

— A toronydaru jön — jegyezte meg a közibük libbenő szarka, aki azért lett köztük hírfőnök, mert csakis az igazat mondta; na meg saját állítása szerint, még sose lopott.

— Délután már felhúzzák a falakat, és maholnap befejezik az iskolát — ujjongott egy darabig, majd elszárnyalt a közeli tó felé, hogy hadd tudják meg az ott lakók, hogy lecsapolják az otthonukat.  

Igaz, hogy a maradi, környezetvédő tanár megvétózta, de a tó helyére mégis szoborpark kerül. A polgármester úgy döntött, hogy csupa olyan alakok kerülnek oda, amiket máshol már darabokra vertek; — mert érzése szerint, hamarosan még zarándokút is lehet belőle. A békákat ugyan ez nem érdekelte, csak sopánkodtak, hogy hol keressenek maguknak családostul új otthont. Egy önzetlen gólya segített volna a költözésben, de ők köszönték szépen — majd csak elbíbelődnek vele maguk is. A gólyák félvállról vették a hírt; legfeljebb, majd máshová járnak étkezni. A gyermektelen mosómedve pár, meg oda se figyelt a szarkára, mert ők már fél lábbal Ausztriában voltak. Ugyanis kész tény volt, hogy kitelepülnek. Az elején majd mosást vállalnak svarcban, s miután kikoplalták az árát, nyitnak majd egy gőzmosodát. Akkor aztán jöhet a baba is…

Időközben beérkezett a nehézgép a főtérre, ahol a falu vezetői ücsörögtek a Mikes fa alatt. Az a tölgy arról volt nevezetes, hogy itt olvasta a híres tanti a leveleket, amiket az öcsike írt neki Rodostóból. — Az akadékoskodó tanár szerint, még Zágonban sem ismerték a hölgyet, nemhogy Somogyban. — Csoda, hogy rühellte a falufőnök, az efféle okos Tónit? 

A bámészkodók közt, óvatosan lavírozott a fémszörny, de végül is beállt a Százfás-erdő elé, a félkész iskolához. Ott már várták a gépet a fürge épít?k. A nagyiramú munka meghozta az eredményt; — na meg az öt láda jutalomsör. És tényleg! Délre már állt is a T-alakú toronydaru, és a kezelője bemutatott egy rögtönzött próbaforgást. A vízszintes traverzről lógó láncon, úgy szédült a teher, mint kövérlány a ringlispílen. Nem csoda, hogy tetszett a varjaknak, akik a Mikes fáról nézték; különösen a gyereknyi dolmányos varjúnak, akiről még az öreg süket se tudta, hogy melyik varjúmama ült rajta tojáskorában. Miután a közönség megtapsolta, az irányító lemászott a daruhágón és elment ebédelni, mert aznap délelőttös volt. A melósok mit tehettek? — Megitták a sört, nehogy megromoljon a műszak végéig, s csak akkor öltöttek utcait.   

Másnap alig pirkadt, de a kíváncsi varjúcsapat már reggelizett. A legkisebb, éppen a páncélból csipegette a teknősbéka puháját, amit anyja fordított neki hanyatt, mikor felbőgtek a Százfás-erdő felől a láncfűrészek. Az évszázados tölgyek némán haltak sorban az iskola mögött, s az arra járó szarvasbogár se sikoltott, mikor rázuhant egy többtonnás törzs. A legszélső bükk alsó ágán fülesbagoly sírdogált, mert bánta, hogy nem négylábú. Ezért nem tudja foga közt kimenteni az odúban maradt kétnapos fiát, mint a mókus szomszéd. Bezzeg azok csak otthont vesztettek. A tanár tehetetlenül nézte a rombolást, s kicsinek tűnt a fa alatt, ahogyan a „Védd az erdőt” feliratú táblát tartotta. Csak arra ügyelt, hogy le ne üsse egy elzuhanó fa, vagy egy állását féltő, erdei munkás. De később ő is hazaindult, mert az iskolaigazgató kiüzent, hogy nem ölik az erdőt, csak a parkolónak vágnak helyet, mert lemaradt a tervrajzról; és ő meg mért hagyná itt tanár nélkül, szeretett diákjait?  

Közben a fekete madarak, a Mikes fán már rég feledték a fűrészsivítást. Mindnyájan csak a szorgos toronydarut nézték; — jobban mondva, az erre-arra forgolódó keresztvázat, ahol két karommal kapaszkodott a fiatal dolmányos. Volt annyi esze, hogy kiment a traverz legszélére, mert ott a legnagyobb a forgás rádiusza. Néha olyan sebeset fordult, hogy csak úgy lobogott a kisvarjú tolla a szélben. Rövidre rá, már egy sorban kapaszkodott a vasvázon a vidám társaság. A dolmányos persze mindig a legszélén maradt, csak néha cserélt helyet egy kövérebb hernyóért. Egy idő után megunták a játékot, s visszaültek a Mikes fára büszkélkedni a többiek közé. Mindaddig, míg a sánta sekrestyés ki nem ment a haranglábhoz, hogy elhúzza az ebédhez a levesmarsot. De csak azért, mert a torony elektronikus automatája elromlott. Akkor ők is felkerekedtek, és átrándultak az elhagyott friss fairtáshoz. Nem zavarta őket, a sok törzset vesztett rönk, hanem jóízűen nekiálltak falatozni. A fekvő fák közé szúrt „védd az erdőt” tábla, úgy tűnt, mint egy magányos, ferde fejfa. 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.04.16. @ 12:19 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de