Utálom a piros lámpákat,
mert száguldana
a vérem.
Bennem ezernyi tetten ért
gondolat cikáz.
Látom a nyíló orgonákon,
a reggel értük nem
hiába ébredt,
csak az én kávés
csészémben úszik
még a zacc.
Tipródik már a büszkeség,
de nincs hová
bújjon bel?lem.
Ezernyi elveszett tavasz
ölébe hulljon ?
Ma merre visz a perc,
még nem tudom..
Enyészeté vagy te lét,
hiába húzlak
magamra mégis
a magtalanná szikadt
kátyús úton.
Nem tudom, hogyan él
meg bel?lem
a remény ?
Nagyon kiéhezett
lehet,
fogpiszkálóval kotrom
éhes foga közé a
pépes étket.
Hiába – tévedt napra
még egy…
Imával forrnak össze
az éles pengék
vágta rések.
Legutóbbi módosítás: 2011.04.29. @ 18:34 :: Janecskó Györgyi