Marthi Anna : holdkór

 

 

suhanni látom a holdat nagy darabban

alig emelkedőn hatalmas faágak között

 

bátortalan lépked a széllel és énekelne

ha lenne lába táncot járna s gurulva tán

feljut égi útján és int a napnak is – gyere

miközben óriás lángját szerény fény elűzi

reggel fáradt vizenyős arcát rejtve elhiszi

álma ha egyszer odafent napként tündököl

Legutóbbi módosítás: 2011.03.21. @ 18:00 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak