Rohadtul nyilall belém a reggel
egy ébren átforgott éjszakát
söpörve a szétfeküdt ágy alá.
Égett ízű kávé az olcsóbbik fajtából,
kiköpve a zaccot, kaparja torkom
és az érszűkületekben vánszorogni
kezd a vér a pusztuló agysejtek közé,
mint aszály idején a sziksós,
dermedt földbe hulló,
csak porfelverő elfutó zápor.
Maszat idő bámul be az ablakon
lucsoktól csipás szemekkel az
erkélyrácson megülő guanó fölött,
ónos hócafatokat kavar a jeget
markoló szél, kiröhögve a pár nap
kora tavaszra éledő ázott madarakat.
Tegnapi mosatlan bámul a konyhában,
én meg őt, s bevágom a rozsdásodó
cselédtálba ázni.
Gyűrött dobozából előkaparom utolsó
szál fonnyadt cigarettám, rágyújtok,
s az első fojtogató slukk után
ásítós-lassan ébredek.
