Pogány Gábor : A mi utcánk 2010. XIII. – Laci bácsi, Sanyi bácsi

Tar Sándor emlékére *

 

 

 

 

Először csak a nedvesség csillog, aztán lassan hízni kezd a csepp, domborodik majd, hat rá a gravitáció, míg végül rezegni kezd, kissé himbálódzik, lassan elválik a bőrtől, Sanyi bácsi orra hegyétől, lecsöppen, rá a kék köpeny mellrészére, annak a kék köpenynek az elejére, amilyenből még hét darab van gondosan összehajtva a lakozott ajtós szekrényben, de Sanyi bácsi csak kettőt használ, mert meg kell becsülni, ez érték, abban feszített valaha a Medicorban, előbb, mint műszerész, azután néhány évet még portásként, ami nem csak a pénz miatt jött jól, de nem kellett egyből elszakadnia a gyártól, a kollektívától, csakhogy jött a rendszerváltás, először a nyugdíjasokat küldték el, így attól kezdve Sanyi bácsi kék köpenyében reggeltől ott álldogált a belvárosi udvar kapujában, ellenőrizte az utca forgalmát, boldogan köszöntött mindenkit, naponta többször is felseperte a járdát a szomszédok előtt is. Kicsit ugyan unatkozott néha, pedig már az udvart is rendbe tette, sokszor voltak náluk az unokák, időnként vállalkozott arra is, hogy elmegy értük iskolába, ilyenkor boldogan készülődött már reggel, borotválkozással, a másik köpenyt vette elő, de abból a fránya cigarettából bizony egyre több fogyott, hiába korholta érte felesége, hogy összebüdösít mindent. Ezért a lakásban inkább nem is gyújtott rá, kint a kapu előtt viszont ki sem vette a szipkát a szájából, aminek a vége pont beleillet műfogsorának elöl kitört részébe, ahogyan mondogatta, gyárilag lett beillesztve, kár lenne azt piszkálni.

  Délelőtt tíz körül kirakta neje a szemben lakó Laci bácsit, ne legyen útban ebédkészítésnek idején, mert délben pontban érkezik leányuk, aki fontos beosztásban van, azután kettőkor az unoka az egyetemről, lényeges tehát, hogy a leves, másodikféle, desszert időben az asztalon legyen, az öreg meg csak feltartja, beleszól mindenbe, időnként jobban is tudja, mit, hogyan kell megfőzni, pedig életében egy vajas kenyeret sem kent meg, odabiceg a tűzhelyhez, támaszkodik botjára, emeli a fedőket, szagolna, kóstolna bele mindenbe, de az asszony nem hagyja, elküldi, ne ugass bele, mondja neki, mire Laci bácsi felhorkan, hogy nem suszter ő, számvitelben dolgozott. Laci bácsinak így azután délelőtt a levegőzés lett a dolga, figyelte ő is a forgalmat, időnként lehajolt a szemétért, a kiskapával próbált kapirgálni a járda és úttest közti fás-füves szakaszon, közben zengett a két öregtől az utca, mert mindketten csaknem süketek, és egészen másról értekeztek egymásnak beszélgetés címén. Laci bácsi többnyire a politikát tartotta érdeklődésének középpontjában, hangsúlyozva, miszerint nem suszter ő, míg Sanyi bácsi a medikoros évekről, vagy az unokákról mesélt mosolyogva, szipkájából állandóan füstöt eregetve, söprögetve.

  Aztán lassan kikoptak Sanyi bácsiék mellől a szomszédok az udvarból, egyedül maradtak, néhány év múlva Sanyi bácsi is, kicsit megtört, mindig mosolygós szeme elrévedezett söprögetés közben, a kék köpeny sem volt már olyan szép tiszta, itt-ott kiégett a ráhullott hamutól, majd az unokák is elmaradtak, egyre többször került kórházba, kiderült, hogy cukros, olyannyira, hogy az egyik lába rá is ment, akkor eltiltották a dohányzástól és kapott egy elektromos kis járgányt, egy bordó kis kerekesszéket, amit motoros hokedlinak hívott és jó időben le s föl ment vele az utcán, ölében az unokáival. Laci bácsi szintén egyedül maradt, nem volt aki főzzön, a szociálisból hozták az ebédet, ami nem volt rossz, de mégsem az a házi koszt, az unokája megesett, apa nélkül maradt a dédunoka, elmaradtak lányáék.

  Sanyi bácsit rábeszélte fia, hogy adják el azt a kis házrészt ott a belvárosban, régi is az, dohos is, költözzön ki hozzájuk, szép szobát kap, világost, semmit nem kell ott csinálni, az unokák is örülni fognak, az a kis pénz meg jó lesz a törlesztésbe, a banki kölcsönt csökkenteni.

  Laci bácsit fontos beosztásban dolgozó lánya beszélte rá a költözésre, merthogy a városszéli lakóparkban épített nagy házat, hol elférnek dédunokától nagypapáig, az ebédet ugyan itt sem főzi senki, merthogy előfizetéssel hozza egy fiatalember már reggel nyolckor, de így is lehet kíváncsiskodni, hogy mi is van a műanyag, mikrózható fazékban. Így került a két öreg ismét egy utcába. Járda nincs, Sanyi bácsi kigurul a hokedlival az út közepére, Laci bácsi a bottal indul meg, megvitatják ott a világ dolgait, míg valami sietős autós le nem dudálja a két öreget. Akkor kisétálnak a torkolatig, esetleg találkoznak Rizsával, aki gyorsulási versenyre hívja Sanyi bácsit, kézi hajtás a motoros ellen, cél a nejlon, vagy a császár, Laci bácsi csóválja a fejét, nevet rajtuk, nem vagyok én suszter kérem szépen, de ilyet…

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pogány Gábor
Szerző Pogány Gábor 79 Írás
Üdvözlöm a Héttorony közösségét, és köszönetem a meghívásért! Magam firkász volnék eredetileg, de miután korábban írtam egyebet, mint újságot, így laptól távoztom után is folytatom a billentyűzet püfölését. Kérem, fogadjátok kritikával szösszeneteimet, bár megjegyzem: a bírálatokat kritikával tűröm.