„a Szép mindegyikben ott él,
és ez az örök változás teszi szebbé”
Ma ismét testes szürke fellegek borították be az eget, és a hó is szállingózik. Bár korábban lelkendezve fogadtam, és gyönyörködtem a hóval takart növények, épületek látványában, már nem örülök neki. Elegem lett a télből. A vacogásból, a szürkeségből, a köhögésből s az influenza fenyegetésétől. Rossz a kedvem, s az utcán megfigyelve a nők arcát, tartását, megállapítottam, divatos cuccok ide, szemfestékek oda, nem lesz sok lánykérés mostanában. Mindenki morcosan közlekedik. Úgy hiányzik az arcokról a mosoly, mint felhők közül a napfény.
Mi itt csak panaszkodunk, nyöszörgünk, a növények fütyülnek a világra, élik a maguk régtől kialakított életét. Lehet hideg, hullhat hó, ha a növényekre nézünk, máris látjuk, őket nem lehet megtéveszteni.
Természetesen az üvegháziakról beszélek, a kintiekről később teszek jelentést. Én azzal a szerencsével dicsekedhetem, hogy rendelkezésemre áll egy télikert. Mielőtt bárkinek a lelkében fészket verne némi irigység, elárulom, hogy az üvegház a saját lépcsőházam. Az épület egyik fala vaskeretekbe foglalt üvegtáblákból áll, így az itt elhelyezett növények megkapják az igényeiknek megfelelő életfeltételeket. Fantasztikus tapasztalatokra tehetünk szert közöttük. Ők aztán fütyülnek az időjárásra, a borúra-derűre, ők következetesen a biológiai beidegződéseknek megfelelően viselkednek. És az, maga a csoda. A minden évben megismétlődő csoda. Mint mondtam, nekem van egy üvegházam, de van még ennél több is: szerencsém. Igaz, hogy ezért naponta esetleg többször meg kell másznom kétemeletnyi lépcsőt, de ennek örömére enyém a lépcsőház befejező vége, nálam feljebb már nem megy senki. Itt áll az ajtóm előtt rendelkezésre a befejező korlát, melyen kilógathatok növényeket, és vannak közöttük olyanok, amelyek már lementek az előző emeletig. Csodálatos zöld függöny, vagy térelválasztó köszönt minden alkalommal, ha megteszek fél emeletet. De mögöttük a polcon is virágok, illetve növények sorakoznak, meg a lépcső mellett is a falhoz lapulva, hogy ne akadályozzák a közlekedést. De az üvegfal előtt is polcok állnak melyeken főleg muskátlik pompáznak. Ez már a szomszédasszonyom, Babyka birodalma, de mit számít ez jelen esetben, hiszen úgy fürkésszük egymás „családját”, mint a magunkét. Miként az alattunk lakók is figyelnek fel, figyelnek le. Mert a szépség mindenkié.
Szóval a növények! Ők aztán fütyülnek a kinti időjárásra! Ezek a zöldek tudnak valamit, amit mi nem; tudják, hogy most rázendíthetnek, mert jön az ő időszakuk. Önérzetesen tudatják országgal, világgal, hogy ébredeznek. Főleg a muskátlik jelzik, hogy vége a nagy pihenésnek. Sorra hozzák a bimbóikat, korábban leveleik kiteljesedtek, valódi erős zöldek, majd kicsattannak az egészségtől. Máris hozzák az új hajtásokat, virágokat. Miként a begóniák is. Ők a megújulás hírnökei. De valami hasonlót figyelhetek meg a hibiszkuszoknál is. Ők még ugyancsak tollászkodnak, készülődnek, de már látom a leveleiken, hogy még csak óvatosan, de feltűnik néhány új, zsenge levélke, tehát felébredtek téli álmukból. A jegecskémről tudom, hogy felébredt, mert a zöldje megváltozott. Csodálatos kondícióban van. Ha lehet ilyet mondani egy növényre, meghízott. Ő már el is indult fürtösen lefele, látszik, hogy utol akarja érni azokat, akik őt megelőzték. És itt egy árva karácsonyi kaktusz, mely lekéste a maga idejét, és most akarja behozni a lemaradását.
Minden reggel valami új csodára ébredek, pedig, mióta világ a világ, a természet megismétlődik, mert, ha valami, ő tudja a dolgát. Megtanultam tőle tehát én is, lehet szürke, ködös, hűvös, gusztustalanul utálatos az idő, hiába erőlködik, már nincs sok ideje, jön egy jó erős szél, és úgy kisöpri innen a telet, hogy azt is elfelejti, járt mifelénk.
2011-02-16
Legutóbbi módosítás: 2011.02.16. @ 17:54 :: Kertész Éva
