Horváth Nóra : Túlontúl

(A kép Munkácsy Mihály: Rőzsehordó nő c. festménye.)

 

 

 

Rőzsét hord az ember,

mint egy szorgos hangya,

hogy legyen mára, s holnapra.

 

Anya neked elmondtam,

hogy bármi lehetek,

csak parasztasszony ne.

Kiabáltam,

jajveszékeltem,

holott te is szegény vagy.

Szeretlek,

segítelek,

de sorsommal megbékélni

nem tudok,

nem lehet.

 

Lehetsz szívós, de karod csonk,

a levágott farönk rügyet bont,

ügyet sem vet felém;

szép lehetsz, de okos nem.

 

Befásult az ígéreted,

a remény túlontúl hosszú vonat,

amit a reménytelen messze 

a szívére vett.

  

Te álom,

egyszerre közel, és

távol vagy;

a villám dübörögteti

megrendült hitemet,

s karóhoz köti

hűtlen elszántságomat.

 

Megreped az illúzió burok,

a szív fel ocsúd,

eliszkol a van,

elhagylak,

hiszen már utánad

sírni sem tudok.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.02.24. @ 19:56 :: Horváth Nóra
Szerző Horváth Nóra 87 Írás
"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).