Gogó mellett, hat négyzetm éteres, teljesen semmivel berendezett sötét szobájában megszólalt a telefon. Olyan igazi régi -kurblisból átalakított-, ami azért sem volt hajlandó feladni. Tette a dolgát, akár biciklipumpát is rá lehetett volna szerelni, akkor sem romlik el.
Gogó odanyúlt, felemelte a beszélőt és mielőtt annyit mondhatott volna „igen, tessék”, egy erélyes hang ráparancsolt.
– Dögölj meg!
Gogó -titkon- titkosszolgálati ügynök volt, fedő munkájával a vágóhídon serénykedett, úgy havonta két-három napot, az ideje többi részét átgyúrva, kocsmákban és szórakozóhelyeken töltötte, illetve szorgalmasan besúgott. Engedelmes parancsteljesítő, igen okos ember volt, rögtön megismerte a főnöke hangját.
Az ezredes mindig egy szóba adta a parancsokat, amelyeket kozmetikázás nélkül, lelki békéjének meg nem lazításával, feketén, fehéren teljesített. Megszokta, hogy a legidiótább parancsra is, sarokba állított nyulam-bulamként, illendő viselkedni és merev eleganciájú „értettem” válasz után, bizonyos mérlegeléssel, valamilyen formában, azt illik teljesíteni.
Nem volt gonosz, csak rossz, de nagyon! Ám ettől a parancstól gyorsan kijózanodott. Nagyon felébredt, felpattant és elgondolkodott. Nem volt vicces ember a főnök, igazi ezredes. Haja, a hirtelen sokktól piros színű lett. Elővette az ágy melletti nylon szatyrából az utolsó fej hagymát és megette. Megszokta a bizarr ötleteket, ha másról lett volna szó, talán nem is hezitál, belül pengve, de lelki szemei előtt, egy ide-oda dűlt -hófedte-, fekete keresztes temető jelent meg, ahová az ezredes „dögölj meg” parancsára kerültek a bentlakók.
Felhörpintette kávéját a lenti bárban, kért négy dupla konyakot és kidolgozott három parancsteljesítési módszert. Az egyik, hogy végrehajtja a parancsot, a másik hogy törekszik a parancs végrehajtására, a harmadik, hogy megsemmisíti a parancsot. Ez utóbbinál döntött.
De ebben a titkosszolgálatban, parancsmegsemmisítésre még soha nem volt példa. Ezért, stratégia váltással, némi csendes meditálás után, tervét tótágas akciónak nevezte el magában.
Beöltözött utcai zsebóra beállítónak és várt. Nem hiába, az ezredes, valamilyen formában mindig ellenőrizte, hogy végrehajtották-e a parancsot. Meg is jelent. Inkognitójának megőrzése érdekében, kék napszemüveget, kecskeszakállt és szafari kalapot öltött. Gogó erről ismerte meg és készségesen ajánlotta ambuláns, zsebóra beállítási szolgáltatását, amit a gyanútlan ezredes el is fogadott.
Gogó, talán egy megszeppent mókusra hasonlíthatott leginkább. Az ezredes ezért nem gyanakodott, mikor órájában a pontos idő helyett, főnöke halálának időpontját állította be. Ezek a titkosszolgálati órák, ilyen egészen speciális –rongyszaggató- feladatok elvégzésére is alkalmasak.
Gogó hazament, lefeküdt, nyugodtan visszaaludt lekékült sokkjából. Óvatlan volt, túlságosan magabiztos. Megszokta, hogy nagyon összetett a munkája. Rutinszerűen állította be a halál időpontját, a többi funkcióra nem is figyelt, pedig ezek az órák, nagyon nagy körültekintést igényelnek.
Főnökének ütött az órája és a „dögölj meg” parancs megsemmisült, ám vele együtt egy mellékfunkció, ebben a pillanatban, a sok-sok kilométernyi távolságból, Gogót, a szigorúan titkos helyőrség főhadiszállásának közepén lévő, csapatzászló rúdjának tetejére rántotta. Most ott lobog, emlékeztetve egy nem teljesített parancsra. A szabályzat szerint, ugyanis, az elhárító elhárítója, elhárítójának elhárítását is magára vonja.
Gogó ott lebeg, gondtalan élete után, örök emlékként, soha meg nem ismétlődő, csodás korokra emlékeztetőül. Pedig jól emlékezett, hogy a spicliképző első leckéjén tanították a legfontosabb szabályok legnagyobbikát, a soha szó nem létezik.
Legutóbbi módosítás: 2011.02.14. @ 10:00 :: Boér Péter Pál
