Petz György : A szocializmus romjain

A szocializmus romjain, aki csak tudott, végre utazott,

Lengyelországon keresztül, ahol dollárért oly sok zlotyt

kaphatott, amiért a LOT messzire repült – irány oda hát,

hova azóta sem, legalább Mexikóba, a f?városba, metróba –

és ott bámultam a három n?t, aki biztosan rólam beszélt,

majd kiestem fülemen-szememen, hogy jobban érezzem azt,

amit némi mosollyal, titkosan, rám-rám pillantva darálnak,

hisz tudtam: nem is a jelenb?l jönnek jeleik, de jöv?b?l –

ezek tudják, mi lesz velem, mit keresek itt, hova jutok, s mire,

azért a mosoly rajtuk, ami bosszant kissé, mert magamon hagy én,

én hadd röhögjek, de ne íly banyák a metrózajban mások el?tt,

(egy fiatal ügyet se vetett ránk, csak falta a B?n és b?nh?dést,)

itt a pokolban, hova tovább… – és ment a szerelvény puhán, már

ki tudtam venni a szavakat, miket a három n? körbeadott – semmi!

nem is spanyolul szóltak, hablatyoltak nyelvnek idegen szókat,

és meredten néztek vissza egymásra, szinte ugattak, szóval martak,

mert jelel? süketek voltak, pletykaéhes némber mind a három –

hogyan is tudnának titkot, ami sejtjeimb?l jön, meg ?seim fel?l –

kiket nem ismerek; mert én tudom a jöv?t: azt hazudok, amit akarok,

s nem tudok olyat, mi igaz ne lenne, ha megérem egyszer. Leszálltam.

Legutóbbi módosítás: 2009.09.30. @ 19:28 :: Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974-1979 Szeged, magyar-történelem-Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (38, 26, 19, 16). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából újszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban. ****************** 1955-2020 Petz György elhunyt 2020 augusztusban! Részvétünk a családnak.