Rózsa Ibolya : Apa, ne menj még el!

Nyomtatás

 Úgy vártalak, hónapokig.

 Írtam levelet, napokig

 körmöltem és borítékba tettem.

 Vettem rá bélyeget a

 zsebpénzemen és elküldtem

 Neked.

 Oly’ hosszúnak tűntek a hetek,

 míg válaszod megérkezett.

 Gyűjtöttem a jó jegyeket,

 hogy büszke lehess rám.

 Mikor végre felhívtál, hogy

 érkezel, aludni sem tudtam,

 pedig a suliban

 dolgozatot írtunk másnap

 s nem lehettem fáradt,

 nehogy egy rossz osztályzat

 miatt késsél!

 Annyira jó, hogy eljöttél és

 elvittél az uszodába, ahol

 úszkáltunk a vízben és

 a boldogságban.

 Később a kertedben fára másztam

 és húst is sütöttél

 és mesét is olvastunk együtt,

 sétáltunk, meg nevettünk…

 Most újra magamban ülök a

 szobámban és egyre csak várlak.

 A bohóc, a csiga,

 a faló, a hinta,

 kék égen a fehér felhő,

 mint bárányka, tekergő,

 mind sír utánad.

 Fázom is, jó lenne, ha betakarna

 mosolyköntösöd,

 drága Édesapa!