George Tumpeck : Napi mozaik 16.

Nyomtatás

Az utolsó tűz

Ígérem, többet nem írok a hétvégi örömtüzekről, de ezt az egyet még nézzétek el nekem. — Az ügy gyakorisága miatt veszít az érdekességéből.

Szóval az úgy volt, hogy szombat után közvetlenül a vasárnap következett. A Nagy és feltűnően fehér Varázsló már szombaton előkereste a Szomorú vasárnap című dal kottafüzetét és gyakorolni kezdett. Először halkan dúdolgatva, később egyre erőteljesebben énekelt. A lakok, miután egy kukkot sem értettek, visszahúzódtak és az őrülteknek kijáró tisztelettel hallgatták. A vasárnap mintha megérezte volna, hogy most nem lehet ő csak egy átlagos nyugodt és békés nap.

Don Pápua, aki hajnalok hajnalán fehér lepelbe kóborol a folyosókon, most a nyolcadikon rakott tüzet, ami megint jól sikerült. Hamarosan a kerület összes tűzoltója a környéken serénykedett. A lakók nagy része tolókocsis öreg, sok a cukorbeteg közöttük.  Először őket kell menteni, mert a karamell szagot a Varázsló sem bírja. Persze a lift ilyenkor direkt nem működik, és a 14 emeltről a lépcsőn lehordani a sikoltozó lakókat nem egészen egyszerű dolog. Rebekát a 120 kilós indiai jósnőt, aki nem látta előre a tűzet, egyszerűen legurítják, mert az ilyet emelgesse a rossebb, jósoljon magának hordárt. Még gurulás közben is egy fél csirkét szorongat a mancsaiban és nem jósol hosszú jövőt magának. A hangzavar teljes, a Varázsló enyhén füstszagú. Ilyenkor a tűzoltók is elnézik neki, hogy az épületben dohányzik, pedig ez tilos, de hát kétszer csak nem fog felgyulladni. 

Sziréna üvölt, a tűzoltó is üvölt, a Varázslónak megfájdul a feje. A rendőrök elviszik Don Pápuát, ő járt a legjobban. Ilyenkor derül ki, hogy hány bizalmatlan lakó van, akik extra zárakat és láncokat szerelnek az ajtóra, amit ilyenkor a pánik miatt nem tudnak hirtelen kinyitni. A tűzoltó eszelős vigyorral és egy hatalmas baltával töri be az ajtókat. A Varázslót is kiterelik az épületből, így hazamegy reggelizni.

Don Fernandó, a csótány a legdühösebb, ilyenkor fertőtlenítik a házat, és pár napra ki kell költözniük. Mentik, ami menthető. Don Fernandó egy nagy zsíros kenyérrel a kezében irányítja a költözést. A kedves lakók most mindenkit szidnak, a póruljárt gyufaárus lánykától kezdve a Nagy Fehér Varázslóig, mert a házirendben nincs külön pont, hogy a nyolcadikon nincs kijelölt tűzrakóhely. Allah rendelte így.

Reggel hatkor megérkezik a tűzoltóparancsnok és kivizsgál. Amíg meg nem nyugszik, addig nem lehet visszatérni a házba, Közben lassú eső szemerkél, nénike sírdogál, Pistikének, aki nem is igazán Pistike, pisilni és kakilni kell, természetesen éhes is és üvölt.  A kutyák veszekszenek a macskákkal és Don Fernandó marha dühös. 

Parancsnok kimondja a boldogító igent, lassú, méltóságteljes vonulás a lift felé.

Délben, a rendőrök hazahozzák Don Pápuát, aki sejtelmesen mosolyog, ami szerintem még a múlthéten fagyott rá, és a lakók megvető tekintetétől kisérve beslisszol a lakásába. Amíg személyi sérülés nincs, addig a rendszer tehetetlen vele szemben, a kivetett pénzbüntetések behajthatatlanok. Az orvosi megfigyelés költséges és jogilag nem megalapozott. A Varázsló értesíti a takarítókat, festőket, akik éppen megérdemelt hétvégi pihenőjüket töltenék. Kis morgás, anyázás után megérkeznek. Varázsló fotókat készít a biztosító társaság részére, mert az ilyen mulatságokért valakinek fizetnie kell. Többen megesküdnek, hogy megeszik Don Pápuát, még akkor is, ha ezt a törvény szigorúan bünteti, és nem adnak narancsitalt az ebédhez.

Szóval ennyit az utolsó hétvégi tűzesetről, sajnos ez is sablonos hétköznappá silányuló esemény, mint ahogy a lövöldözéseknél is csak a vállukat vonogatják az emberek. Amíg ők közvetlenül nem érintettek, addig simán átlépnek felette. Jah, ugyan mit is tehetnének!?