Avi Ben Giora. : Mesél a bécsi tekergő 2.

*

 

 

 

 Munkában

 

Baro vezető volt egy magyar üzletben. Soproni srác, Ausztriában akart letelepedni. A papírjai még futottak, de valaki felkarolta, és kezességet vállalt érte. Minden esetre hamar felvette az itteni „úri” modort. Lekezelően beszélt mindenkivel, és mindig sokat adott a megjelenésre. Csak a legdrágább márkás ruhaüzletekben vásárolt magának és a német nyelvet hamar elsajátította. Sokan azt gondolták róla, hogy burgenlandi osztrák, mert úgy beszélt magyarul, hogy minden mondatába legalább két–három német szót is belekevert. Az üzletben dolgozók java része is magyar menekült, akiket már regisztráltak valamelyik célországba. Legtöbben Amerikába vagy Ausztráliába, mert azt gondolták, hogy oda könnyebb a bevándorlás, mint egy európai országba. Reggel, mikor bementem, az üzletben már folyt az „eligazítás”.

– Ma ezt a vackot áruljuk akcióba – mutatott fel egy rádiós magnót. – Honkongi tömegáru, de rá van írva, hogy „made in japán”. Rendes ára nyolcszáz schilling, plusz Mwst /mehrverstájer/, ma akcióban lesz ötszáz, plusz Mws. cigit beszámíthattok, egy karton száz schilling.

– Főnök annyiért nem lesz egy marha sem, aki itt hagyja. Öt a forint. Ötszáz forintért nem lesz, aki ideadja, hiszen neki is belekerül ott vagy kétszázötvenbe.

– Na üsse kő a Malbit, a márkásabb cigiért adhattok százötvenet, Peszgő húszas, vodka max. harminc. De mit tartok kiselőadást nektek? Eléggé megtanultatok már csalni, lopni, hazudni. Aki meg nem, az úgysem kap prémiumot. – Nusika – fordult egy szőke lányhoz. – Te meg ügyeskedjél az illatszerekkel. Van hatfajta Limerád, egyik büdösebb, mint a másik, de ez kell a magyarnak. Kalkulálj árakat. Nekünk mindegyik öt schilingben jön ki. A kölnik árait tudod. A Brust nevű büdösvzet viszik, amennyiért viszik. Nekünk három schilligbe kerül. Ennyi az üveg ára, ami benne van, az szinte ingyenes. Valami gyógyszergyár végterméke. Száz literekben árulják. Ahol az üveget csinálják ott is töltik. Na akkor értve minden. Valuta árfolyamot tőlem kértek, és csak én váltok. Tudom már milyen enyves kezűek vagytok, Schilling, az mindenkinek kell, de hamis dollár, az nem. Na melóra fel!

Mikor el akart menni a közeli presszóba, akkor léptem oda hozzá.

– Szevasz Baro. A felhajtói meló, amit ígértél, még aktuális lenne?

– Ja igen, neked is mondtam. Nem baj. Akkor ketten lesztek. Kérj a srácoktól szórólapot, és menj le a buszokhoz, csődíteni a népet. A három kilód az fix, és ha jól megy a bolt, akkor lesz prémium is. Sok szerencsét, nekem menni kell – és már fordult is ki, mert a közeli presszó terasza kezdett megtelni, még akart szabad asztalt találni. A másik felhajtó olyan húsz év körüli srác volt.

– Csináltad már ezt a melót? – kérdezte

– Most fogom először. Baro mondta, hogy jöjjek le és próbáljam ki.

– Én már két hónapja itt vagyok nála. Hol jó, hol rossz. A napi három kiló az biztos. Ha beállt a busz, menj rögtön oda és adj mindenki kezébe egy lapot. És tedd hozzá, hogy nálunk mindenből árengedmény van, a helyszínen visszaadjuk a merwerstejert készpénzben. Csak a határon lepecsételt papírt kell postán visszaküldeni a határról. Az első száz vásárlónak különleges kedvezmény. De te magad is legyárthatsz hangzatos rizsákat. A lényeg az, hogy minél több balekot tudjál becsődíteni az üzletbe. Nem mi vagyunk az egyetlenek persze. Egy csomó más srác is van még rajtunk kívül. Íratlan szabály, hogy amikor elindul a nép, már senkit sem lehet lekapcsolni, hogy mihozzánk jöjjön először, mert mi vagyunk a legjobbak. Akiket a buszról leszállva összeszedtél, azokat viheted. Különben a legtöbb amúgy is végigjárja az összes címet, amit a kezébe nyomtak, és ahol ügyesebbek az eladók, ott fog vásárolni. Nem rajtunk múlik a prémium, hanem azokon, akik az üzletben vannak. Ha megvan a napi ötven rongy bevétel, akkor kapunk egy kiló prémiumot. És ez így megy felfelé. Ha van százezer bevétel, akkor két százas a prémium.

– Mit mondtál? Ötvenezer? Miből? Abból a sok kacatból, ami az üzlet polcain van? Jó, a tévé, videó az drágább, meg a legtöbb sztereó is ezren felül van. De hogy jön ki napi ötvenezer bevétel?

– Vannak jobb napok, amikor simán meg van a százezer, vagy több. Nem lehet kiszámítani, de az ötven szinte minden nap összejön. Nem hiába akar mindenki a Baronál melózni. Na gyere, menjünk, mert jönnek a buszok. Egyébként Öcsi vagyok, ahogy itt neveznek, a Pék, mert az voltam Tatabányán.

Én is bemutatkoztam neki, és amíg leértünk a buszparkolóba elbeszélgettünk. Ausztráliába regisztrált, és ha sikerül kimennie, akkor pékséget akar majd nyitni. Hiába, álmai mindenkinek vannak.

Már három busz állt bent a parkolóban. Rajtunk kívül nyolc–tíz srác osztogatta a szórólapokat. Persze egyből kiszúrtak, hogy „friss hús” vagyok. Kérdezgettek is, kinek dolgozok, és mindenféle sefteket ajánlottak. Főleg cigarettát, meg vodkát akartak pénzzé váltani.

– Van húsz karton cigim, minden fajta. Olcsón számítom meg neked, mint új srácnak.

– Mennyiért adod?

– Két rongyért tied az egész.

– Pajtás, nem a reggeli busszal jöttem, én is tudom már az árfolyamokat.

– Nem Malbi, mind márkás!

– Maradjunk abban, ha találok vevőt, akkor beszélgetünk. Van Rothmenszed?

– Két fajta is. Normál is, meg arany is. Megkapod 38o –ért. Rendesen 4oo.

– Nem értelek én téged. Gondolod, én nem dohányzom? Bármelyik trafikban megkapod ugyanennyiért. Mi akkor a boni benne?

– Miért, mit gondoltál, majd olcsóbban adjuk, mint amennyiért itt árulják?

– Na látod! Te megveszed kiló, kiló ötvenért. Minden kartonon akarsz fogni egy ötvenest.   

– Igazad van, mert élni is kell valamiből, de miért pont olyat akarsz megvágni, aki saját maga is erre utazik? Szó se róla, néha van egy–két olyan üzlet, ahol vagy árut kaphatsz érte, mint a magyarok, vagy éppen nagyon kell az üzlettulajnak, mint kenőpénz, ajándék. De ők sem adnak többet érte.

– Honnan vagy? Látszik rajtad, hogy pesti srác vagy.

– Tök mindegy öreg. Én már akkor is meleg voltam, amikor büntették ott. De komolyan mondom, majd körülnézek, hogy lehet megszabadulni tőle.

Közben Öcsi egy most beálló buszt szúrt ki és összeterelt pár embert, hogy először jöjjenek csak be a Barohoz, mert az első száz vásárló ajándékot kap. Elindultunk a csoporttal az üzlethez, közben Öcsi már elkezdte a seftet. Cigit vett, szalámit, sajtot, meg minden olyat, amire volt fix vevője. A csoport szinte lerohanta az üzletet.

– Na, most egy ideig szünetelhetünk. Én elmegyek egy kicsit, pénzzé teszem a portékát. Ha valaki ajánl Malbit vagy Sofit, vedd meg. Itt van két kiló. Sofiért ötven Malbiér kiló. De a Malbinál nézd meg, hogy magyar–e vagy orosz. A ruszkit ne vedd meg. – Azzal már tűnt is el. Leszobroztam az üzlet előtt és figyeltem az embereket. Ha magyar szót hallottam, már léptem is oda és adtam a kezébe egy szórólapot, próbáltam betessékelni az üzletbe. Váratlanul Baro jelent meg bentről.

– Na csak így tovább. Jó lesz a forgalom. És hol van a Pék Öcsi?

– Hol lenne? Elment a Mekdöncibe hűtővizet cserélni. De inkább fagyállót kéne használnia szerintem.

– Na jól van. Nyomjátok az embereket, lesz pénz este.

Megérkezett Öcsi is és két marha nagy papírzacskó volt nála.

– Vegyed már el az egyiket, mert neked hoztam.

– Kösz, de nem kellett volna. Mi van benne?

– Egy jó kávé meg Pék Öcsi kedvence, sóskifli parizerrel, vagy ahogy itt hívják, extra wursttal. Mi a helyzet különben?

– Semmi. Kijött a Baro, hogy nyomjuk az embereket, mert este lesz lóvé. Kérdezte, hogy hol vagy, mondtam a Mekdönciben hűtővíz cserén.

– Menjen oda, ahova gondolom. Mindig ezt csinálja, aztán este meg nyavalyog, ha egy vagy két kilóval többet kell adnia. De a srácoktól mindig tudom, mennyi volt a bevétel, és nem mer szaroskodni. Egy behajtó ezért már megtakarta. Ő volt az elődöm. Csendes gyerek volt nehezen lehetett behergelni. Baro azt hitte, el lehet sumákolni azt az egy–két kilót. Egyszer elszakadt a cérna és a gyerek letett neki a pofájára egy névjegyet. Azóta nem sűrűn meri ezt csinálni. A srác utána magától lelépett, és már el is vitték Kanadába. Majdnem fél évet várt Traisban a táborban. Én két napot voltam ott szerencsére, de az is elég volt. Ja te hova regisztráltál?

– Maradokra. Én már túl vagyok minden ilyenen Öcsikém. Én sajna nem számíthatok senkire sem. Magánutazó vagyok, és magyar állampolgárságom és útlevelem régóta nincsen. Sőt néha be is engednek Pestre, de csak úgy, ha fizetek vízumot.

– Mit titokzatoskodsz? Megvannak az osztrák papírjaid? Akkor mit csúfoskodsz itten?

– Ki mondta, hogy osztrák? Izraeli!

– Micsoda? Ne akarj megdumálni már! Mi a francért nem mész be valamelyik bipsi boltba. Rég eladó lehetnél.

– Voltam pajtás eladó, sajnos. Mert volt rendes papírom és melóm is volt, csak a kevesebb meló és több pénz meghülyített. Most kezdhetem az egészet előröl.

– Nagy marha vagy akkor is. Én a helyedben próbálkoznék náluk. Én úgy tudom, ti összetartotok és segítetek egymáson.

– Na jó, maradj ebben a tévhitben. De az igazság nem ez sajna.

Délben váltva csináltuk a melót, mert az ebédszünetet a Baro komolyan vette, és mindenkinek ki is adta. Aztán eltelt a nap és mentünk be a napidíjért. Baro szó nélkül fizetett. Nekem hármat és Öcsinek négyet. Nem akartam szólni, de Öcsi odaszólt neki.

– Hoci, lökjél csak a srácnak is egy kilót, ugyanúgy melózott, mint mindenki.

Baronak kerekre meredt a szeme de adta a kilót.

– Nem akarsz már szakszervezetet is csinálni Öcsi? Én vagyok a főnök, én tudom, kinek mi jár. És ha sokat dumálsz, akkor majd neked is csak a szád fog járni.

– Húzd csak be az agyaraidat Baro. Ha sokat kekeckedsz, akkor majd állhatsz egyedül a pultok mögött, de lehet, hogy itt kint az utcán. Mert ismerem a tulajt. Sok mindent el tudsz neki adni magadról, de ha én odamegyek hozzá, hogy egy szar alak vagy, mert saját honfitársaidat veszed palira, nem hiszem, hogy eltűrne még a környéken is.

– Jól van, nem kell felkapnod a vizet. A srácot ismerem máshonnét, nem csak úgy jött ide, én hívtam. Kifizettem volna neki, de ma nem volt bekalkulálva az ő prémiuma.

Öcsivel elindultunk hazafelé. Illetve én a Tábor strassera, mert Petyó, a szomszédom mondta, hogy lesz fusi.

   

 

Második műszak

 

Gyalog kullogtam el a Svéden platzig, mert a villamosjegyet már akkor is drágán mérték. Sokan voltak, akik próbálkoztak a blicceléssel, de az itteni „sínbohocók” nagyon kellemetlenek tudtak lenni. Papírt kértek, mint általában minden hivatalos közeg, és az utána következő büntetés kiszabása nagyon macerás dolog volt, mert vagy a helyszínen kellett kifizetni a büntetést – mivel tisztában voltak már a tapasztalataik alapján, hogy kamu címet mondanak a delikvensek, ezért a büntetés nem behajtható –, vagy ami rosszabb, rendőrt hívtak, és hát azt sokan nem szerették. Na, nem azért, mert ügyük volt, hanem a menekülteket egyszerűen bevitték a kóterba. Törvénytelen volt ez már akkor is, hogy tárgyalás és minden nélkül valakit kóterba vágjanak, de mint ahogy napjainkban sem, nem sokat törődtek ilyennel. Egy bliccelés három nap elzárást vont maga után, és utána jó ideig jobb, ha az illető nem kezdett fekete melóba, mert hetenként ellenőrizték a penzióban, hogy ott van–e és mit csinál. Nekem soha nem akadt dolgom velük, mert inkább kifizettem az árát a jegynek, vagy mentem „lábbusszal”. Kicsit messzinek tűnik a Mariától a Táborstrasse, de nem vészes. Jól kilépve háromnegyed óra. Petyó és a haverja már dolgoztak a megadott címen, egy magyar üzletben. Mindent árult, de főleg bóvlit. Na meg abból tartotta fent magát, hogy mindent megvett a magyaroktól készpénzért és magas haszonnal adta tovább vagy osztráknak, vagy menekült magyarnak.

– Már azt hittem, nem jössz. Jó napotok volt a Baronál? Kaptál jattot is, mi?

– Kaptam, de honnét tudod?

– Hemzseg a város a magyartól. Öltőzz át, aztán kotord össze a sittet és tedd zsákokba. Semmi piszok nem maradhat utánunk.

Falat javítottunk az amúgy is düledező üzletben, meg csempéztünk. Nem volt sok munka, nyolcra készen is voltunk. Mentünk hazafelé. Megkérdeztem Petyót, mi van a pénzzel.

– Gyere fel most hozzám, mert kicsit kéne segíteni, én is csempézek.

Este vagy 11–ig csempéztünk aztán a kezembe nyomott két százast.

– Csak ennyi? – kérdeztem fancsali képpel.

– Ez a fusiból van! Amit nálam csináltál, azt majd máskor elintézzük. Ja, jut eszembe, holnap kezdünk egy nagy munkát. Egy magyarnak kell a kéróját meg az üzletét kijavítani, renoválni. Sok lesz a meló, de jól fizet. Óránként egy húszast.

– Annyiért oda se megyek. Ne viccelj, egy felhajtónak többre jön ki az órabére.

– Húsz márka, te lökött!

– Azt nem mondtad. Ez már döfi.

– Amit meg nálam most melóztál, azt törlesztem, mert nálad is kell csinálni ezt azt tudom.

– Rendben, majd lerendezzük, de jó lenne már elkezdeni, mert jönnek majd ellenőrizni biztosan, és egy kapavágást nem csináltam.

– Most hétvégén majd nekikezdünk. Amúgy is anyagot kell venned, és lesz pénz meg a kocsi is a szállításra. Holnap majd érted megyünk kocsival, várj meg minket a Baronal.

Másnap kissé kótyagos voltam a fáradtságtól, de nem volt gond. Simán lezavartuk a napot Öcsivel. Este Baro megint le akarta nyelni a prémiumot. Öcsi már–már reklamált, de a szememmel intettem neki, hogy hagyja, úgyis maradok, és majd én elintézem.

– Na mi van, mire vársz? – kérdezte Baro

– Petyó mondta, hogy várjam meg őket itt, mert akarnak veled is dumálni.

– Ja jó, várd őket. Azt hittem gond van a pénzzel, mint tegnap.

– Ha megjönnek a srácok, akkor majd elintézzük ezt a részét is.

– Mit kell ehhez a Petyó? Tudom azt gondoltad, te is kapsz egy kilót, mint Öcsi, mert jó volt a nap. Öcsi jobban húz, mint te, több embert hoz be.

– Barokám hagyjuk a róka dumát. Te palit, friss húst keresel. Nem én leszek. Ne add oda azt a kilót, de jön még kutyára dér. Fogsz te még majd szívességet kérni.

– Én tőled? Ki vagy te? Holnaptól ne is gyere, nem kellesz, van már másik jelentkező.

– Ahogy gondolod, de ne felejtsd el, amit mondtam.

– Na tűnj a fenébe. Várd a Petyót, ahol akarod, de nem itt.

– Hátrébb az agyarakkal hallod? Én nem zsíros kenyeres vagyok, mint ti, hanem már nyugati, és nem vagyok olyan függőviszonyban. Papírjaim vannak és munkavállalásim is volt már. Te engem ne oktass ki, mert nekem csak lóvém nincsen per pillanat, de frajer nem leszek, és főleg nem neked meg a hasonlóknak. Elég nagy szemétládák vagytok, hogy egymást használjátok ki, de a ti dolgotok. Na pá.

– Miért itt vársz minket? – üdvözölt Petyó, amikor odaérkezett. – Mondtam, hogy bent várjál meg minket, mert akarok a Baróval dumálni.

– Dumálj vele, de én nem vagyok szívesen látott ember a számára, mert megmondtam neki, kit nézzen madárnak. Lenyelte volna ma is a kilót, mi több le is nyelte.

– Majd én beszélek vele, és kiszedem belőle.

– Hagyd, ha adja jó, ha nem úgy is, de én nem melózok neki többet. Kell a pénz, de ez egy szemét alak.

– Cigány, mit vársz tőle?

– Nem érdekel, hogy ki, mi és nem szeretem, ha így beszélsz. Nem tehet róla, hogy annak született. Attól még lehetne rendes is.

Petyóék hosszasan beszéltek Baroval, aztán behívtak engem is. Baro úgy tett, mint aki nem is emlékszik az egészre, és mézes–mázos szavakkal kezdte.

– Itt van a két kiló, ami jár neked, de kellene valami.

– Semmi nincs. Ezzel lezártuk. Meló, szívesség, semmi. Vagy jattolsz előtte, és legalább a fele összeget.

– Ne izgulj. Mindenki pénzből él.

– Csak nem más hátán, ahogy te próbálod. Mi kellene, mondd?

– Ugye, te bármikor át tudsz menni Sopronba vagy Magyarországra.

– Ha kifizeted a vízumot és a vonatjegyet. De semmi simli. Nem viszek, és nem hozok semmit.

– Kapsz egy kocsit, amivel átmész és egy szétszedett szekrényt kéne áthozni. Semmi több.

– Mennyit ér meg neked a buli?

– Egy ezrest, és minden költséget én állok.

– Na mondtam én neked, hogy fogsz te még szívességet kérni tőlem, és íme. Alszom rá egyet és majd Petyó szól. De felejtsd el.

– Holnap gyere melózni, és akkor megbeszéljük.

– Nem jövök, mert azt mondtad, van más. Maradjunk annyiban, majd a Petyónak szólsz, ha van kocsi, pénz, vízum és akkor gondolkodok rajta.

Úgy néztek rám, mint aki most jött egy másik kontinensről. Nem értették, hogy miért van bennem ekkora kurázsi, hiszen tudták, nagyon kellett akkor a pénz, de mindenre már akkor sem voltam hajlandó. Mikor kijöttünk a Barotól, Petyó megszólalt.

– Jól beolvastál neki, de hülye vagy, ha nem vállalod el. Egy ezrest ad, és nem kell mást csinálni, csak lemenni Sopronba egy furgonnal és elhozni pár deszkát.

– Neki nem! Még tízezerért sem. Keressen mást, vagy majd, ha feljebb emeli a tarifát ezerről, és előre fizet, akkor beszélgetünk.

– Te tudod. Ahova most megyünk ott egy hónapig lesz melód, és naponta biztos pénz.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.