Szilágyi Hajni - Lumen : Lélekjáró

 

Alkonyba hazudott pillanatok

táncolnak pengeélen,

szívem lebénul minden utánad nézésben,

mert egykor vakká hazudtad a napot,

helyet ágyazva magadnak,

kilakoltattad belőlem az összes álmot.

 

Szívem üres hangárrá nőtt,

s néha még most is ott állok egymagam.

Beleüvöltök az ürességbe,

csitulj lelkem, ne háborogj,

de könyörtelen csap arcul saját visszhangom,

és én érted-ellened, vívom konokul 

mindennapi harcom.

 

Mondd, hány keresztet kell még ácsoljon

rám az élet, hogy ottmaradj, ahol hagytalak,

és jelened számomra ne legyen valóság,

se látomás, se éjjeli lidércnyomás.

Emlékek hamujában haldoklik a nap,

te a múltban botorkálsz utánam,

dermedt lelkű lélek-alak,

szűkösen lélegzel testemben,

felveszed szívem ritmusát,

de néha úgy érzem egymásba halunk

a dobbanások néma csendjében.

 

Velem születtél, nekem-értem,

és mégis én vajúdlak harmincnyolc éve.

Zuhanj már ki belőlem.

Most csend vacog bennem,

az utolsó szívlüktetések sóhajával,

csinálj zajt, átkozz, üvölts,

tépd le rólam magányod

rám fércelt darabkáit.

De szívemben ne kotorássz,

inkább hunyd le szemed,

tedd szádra kezed,

ájulj vissza a holddal sétáló némaságodba,

hisz szívem üressé taposott réseiben,

csendléptű hajnalok nesztelen ritmusában,

fény táncol egy valósággá álmodott lélek

nyitott tenyerében.

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"