Pulai Éva : Öri

Így hívta a családban nagyapámat mindenki, a lánya és a dédunokája is.

Kemény ember volt fiatal korában, a gyermekkora megedzette. Édesapja öt gyereket nevelt fel férfi létére, egyedül. Akkor 1915-öt írtak.

Öri kőműves lett, nagyon jó kőműves. A nagymama otthon volt, és főzött, gyereket nevelt, ritkán fehérneműt varrt extra méretű hölgyeknek.

No, ennek, mint unoka nem örültem, mert az egyik tanár nénim is hozzá járt. Szülői értekezletre nem kellett menni, házhoz vitték a híreket rólam.

Emlékszem, nagyi mintha mindennap vasárnapi ebédet főzött volna a sparhelten. Leves, húsétel – ehhez mindig járt valamilyen szósz gyümölcsből – és a finom sütemény sem maradt el. Soha nem volt vagyonuk, Öri azt mondta, az a fontos, hogy mindennap legyen hús az asztalon.

Este, amikor hazaért Öri, azok voltak az igazi ünnepi órák. Evett, és utána mesélt, nagyokat kacagott hozzá, magas, szinte női hangba átmenő árnyalaton. Olyan jó ízű kacagást azóta sem hallottam.

Ölébe hívott – gyere kis egerészőm -, s tudtam, most tanulni fogok valamit, verset, vagy dalt. Ha nagyon jó volt a kedve, vagy a család összegyűlt valamely eseményre, előkerült a citera. Nagyon szépen játszott rajta, s énekelt hozzá népdalokat meg tréfás dalátiratokat. Engem is tanított, de nagyon vágták a húrok az ujjaim hegyét, így nem tudtam vele megbarátkozni. A hangját még ma is hallom, és szinte szégyellem, hogy nem tanultam meg igazán játszani rajta.

Nyugdíjbamenetele után csak az olvasásnak és a verseknek élt, na és versek előadásának! Ha elmentünk hozzá, biztosan verseket kellett – dehogy kellett, alig vártuk – hallgatnunk az anekdotázás után, amik legtöbbször Szép Ernőről szóltak, akivel ő találkozott. Az idő teltével annyiban módosult a történet, hogy már barátok is voltak.

Mesélt még az egyik kutyájáról, akit elnevezett Mékérdinek. Mesélte, egyszer egy férfi kiáltott be a portájára. Beszélgettek, s az ember megkérdezte, hogy hívják a kutyáját bátyám? Mékérdi, válaszolta Öri. Hát, csak úgy, mondta a látogató. Ezen mindig nevettünk, még akkor is, ha már századszor hallottuk.

Öri egyedül maradt, megöregedett. Kicsit féltettük, ott kint, a város szélén… Beirányítottuk az öregek napközijébe, ami egy szép, modern épületkomplexumban volt.

Kivirult, hol egyik, hol másik új hölgyismerőse ment hozzá takarítani, és végre mondhatta a verseket, közönségnek! Élvezte, hogy hallgatják, tapsolják és szeretik. Mindig volt valamilyen rendezvény, és ő sziporkázott, mint aki egész életében ezt csinálta.

Tavasz volt, egy nagyobb városi szintű megemlékezést rendeztek az otthonban. Öri megint gyönyörűen, hangosan, sikert aratva elmondta a versét.

Majd a székéhez ment, leült… és egy angyal felkérte, ezentúl ott fent, nekik mondja el a verseit.

 

Híres lettél Öri! De ezt már tudod. És találkozhatsz Szép Ernővel újra, s valóban barátok lehettek.

 

 

 

 

 

09.03.05.

 

Legutóbbi módosítás: 2009.03.05. @ 18:19 :: Pulai Éva
Szerző Pulai Éva 88 Írás
A másik embert először olyannak látod, amilyennek szeretnéd. Megismered olyannak, amilyennek ő szeretné, hogy lásd... Ha én is akarom, megismersz. A híroldalt H.Pulai Évaként állítom össze.