M.Simon Katalin : A csodafa

 

„Azt mondják, a nyír az égben gyökerező, és a Föld felé növekvő világfa, amely összeköti a való világot a túlvilággal. Népmeséinkben ő az égig érő fa.”

 

            Kanadában élő bátyámmal beszélgettem skype-on a minap.           – Jól vagyunk, hál’ Istennek – mondta –, nem teszünk senkinek semmi rosszat, és jót is már egyre kevesebbet. Amíg hasznossá tehettük magunkat, akár a munkahelyen, akár a családban, addig nem gondoltunk arra, hogy minden nap elmúlásával szépen, csendben közeledünk a számadás pillanatához. Egy szép napon mindnyájan úgy végezzük, mint a házunk előtti nyírfa…

       – Mi történt a nyírfával? –  csaptam le befejezetlen mondatára.

       – Hát, tudod, ki kell vágni…

     És elkezdte a nyírfa szomorú történetét.

       – Húsz évvel ezelőtt ültettük ezt a nyírfát a házunk elé, hogy majd, ha nagyra nő, kitöltse a két fenyőfa közt tátongó üres helyet. Nagy gonddal öntözgettük, vigyáztunk rá csemete korában, míg erőre kapott. Napról napra figyeltük, mint nő a mi nyírfánk. Látása öröm volt szívünknek, alatta sokszor megpihentünk a kispadon az elmúlt esztendőkben. Jó fa volt, hűséges. Egyre magasodó koronája, amely túlnőtt a szomszédos fenyőfákon is, számos madárseregnek nyújtott szállást, amelyek hálából reggelente buzgón dicsérték a felkelő Napot. Azt mondják, a nyír az égben gyökerező, és a Föld felé növekvő világfa, amely összeköti a való világot a túlvilággal. Népmeséinkben ő az égig érő fa. Valamikor őseink mágikus gyógyító célra használták. Véget nem érő a nyírfa csodatévő ereje. Azért nevezik csodafának. Sajnos, annyi szép együtt töltött év után a mi csodafánkat ki kell vágni!

       – Én úgy tudom a nyírfák hosszú életűek. Mégis miért kell kivágni? – kezdtem egyre türelmetlenebbül várni a történet végét.

       – Eddig nem volt vele semmi baj. Tavasszal, ha barkáit elhullatta, könnyen takarítottunk utána. De az idén furcsán tette mindezt. A barkák nem fürtökben hullottak le róla, hanem elporladtak, és utána, mint a fűrészpor szállingóztak alá, nagy szemetet hagyva maguk után. Időnap előtt kiöregedett volna, vagy betegség támadta meg? Sokat hánytuk-vetettük a sorsát a családdal, míg úgy döntöttünk, ki kell vágni. Meglehet, hogy a talajból már nem kapja meg a számára fontos elemeket.

       – Nagyon sajnálom, hogy az élete teljében levő fát a halálnak szánta a sors. Azt olvastam, hogy az ősi hiedelem szerint a nyír a tisztaság és a fiatalság, a szerelem és a házasélet kezdetének meg végének a jelképe. Gondoljátok meg, hátha lehet még segíteni rajta – fűztem hozzá a magam gondolatait a bátyám elbeszéléséhez, és elbúcsúztam, Áldott Karácsonyt kívánva neki, és családjának.

     Elteltek az ünnepek és egy este újra megszólalt számítógépem skype-ra hívó hangja. 

       – Boldog új évet kívánok az otthoniaknak! – töltötte be  bátyám jólismert hangja a szoba minden terét. Meg se várta, hogy viszont kívánjam újévi jókívánságát, már folytatta is:

       – Örömmel közlöm, hogy szakemberrel újra tárgyaltuk kedvenc nyírfánk helyzetét, és új döntést hoztunk. Nem vágjuk ki, hanem megpróbáljuk orvosolni a bajt, amely megtámadta!

      – Hát ennek nagyon örülök! Ez igazán kedves hír számomra így az év kezdetén! – válaszoltam, majd unokáiról kérdeztem, akikről mindig túláradó szeretettel mesélt.

       – Jól vannak, nőnek, és okosodnak! Ezek a fényképek az ősszel készültek! – mondta lelkesen és átküldött egy képet, amelyen a két ikerkislány szeretettel ölelte át egy nyírfa fehér törzsét házuk előtt. Néztem a képet és éreztem, hogy a világ két távoli pontján egy gondolat hidat sző közöttünk.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - M.Simon Katalin
Szerző M.Simon Katalin 248 Írás
Alázattal adózom a z írás hatalmának. Számomra az írás nem csak önkifejezés, hanem maga az élet. Szeretem a ritmust, a dallamot, szeretem az életet. M. Simon Katalin