Lehangolódtam, rám talált a magány. Bosszankodtam, makacsul csipkel?dtem, szeszélyesen átaludtam a telet, mint a medvék… Akkor jöttek a törpék. Felháborodva meztelenre vetk?ztettek, fekete pamut póló helyett bordó köpenyt terítettek rám. Az egyik lemosta arcomról a bánatom, másik már fésülte hajam. Nyakamon lesiklottak sebesen, szívemben rendett raktak, tisztára sikálták titkos rejtekhelyeim. A hetedik mesélt nekem, kedves volt, pimaszkodva hívta a nyolcadikat, amelyik mindent elmondott rólad nekem. A tizedik? Azt még most keresem, mert írtózatosan kíváncsi lettem, mit is rejteget nekem…
Etela Dvoráková vagyok...
Nyugat Szlovákiaban élek.
Aki akar megismerhet...
A léleknek nem kell a pénz,
a lélek valami szépet remél.
Kell neki mindennap a pillanat,
amikor valami szépet befogad,
és felerősítve sugározza tovább,
Hogy szebb legyen tőle a Világ.
