Vandra Attila : Gyógyír válóper ellen 2

Nem folytatás, csak variáció ugyanarra a témára. Azt kérdezték t?lem egyesek a múltkori után, hogy mi a megoldás. Ett?l jött ez az ötletem… Mint nálam jó szokás, a magva megtörtént eset, “kicsit” Attilásan kiszínezve…

 

Néha jól jön, ha a gyermek kap egy rossz jegyet. Hiszen ez a napnál is világosabb bizonyítéka annak, hogy a férjed egy semmirekell?, haszontalan parazita, akire még azt sem lehet rábízni, hogy a saját gyermekének a házi feladatát ellen?rizze! Ezt is az asszonynak kell megcsinálnia, nem elég, hogy stresszes munkahelye van, utána még másodállású bejárón?, szakács, mosón? s talán este még mindezek után… Az ilyen esemény jó alkalom arra, hogy fel lehessen emlegetni az évek során felgy?lt elviselhetetlen sérelmek tekintélyesre nyúlt lajstromát.

No persze, hogy a gyermek leckéjét az anyja épp úgy ellen?rizhette volna. F?leg, mivel tegnap meg kellett javítani a 25 éves Daciát, takarítani kellett a garázsban, ki kellett fizetni a lakás-fenntartást, be kellett vásárolni a piacon… Na persze, ezt Juci sohase látja, mert nem otthon csinálja, ? csak kritizálni tud, hogy a kés?n kifizetett számláért emelt díjat kellett fizetni, hogy a 25 éves kocsi elromlik, amit ? a piacról hoz az sohase jó, mert a retek fás, a hús inas, a krumpli szemes…

Mintha Károly nem kritizálna. Kitörne a nyelve, ha egyszer, de egyszer az életben észrevenné, hogy ? mennyit dolgozott, a leves az vagy sós vagy csíp?s, a hús oda van égetve, a galuska kemény, a saláta túl ecetes… s még arra sem ügyel, hogy ne a gyermek el?tt mondja, s?t sportot ?z abból, hogy el?tte alázza meg, neki semmi sem szent…

Persze Juci jobban tenné, ha körülnézne a saját háza táján, mert most is ki kezdte ?t gyalázni a gyermek füle hallatára, mert ha nem kényeztette volna, s nyalta volna ki a seggét is kiskorában, és nem vette volna mindig a védelmébe, amikor ? rendre és fegyelemre akarta szoktatni, szándékosan megtépázva el?tte az apai tekintélyét, akkor…

A seggnyalásra való utalás a gyermek el?tt aztán végleg felszabadított minden gátlást. Mint amikor átszakad a völgyelzáró gát, úgy zúdították egymásra a nyomdafestéket nem t?r? szitkokat. A gyermek jelenlétének a tudata csak egyre fokozta mindkettejükben a kényszert, hogy egyre élesebb hangon, egyre hangosabban, egyre nagyobb sértéseket vágjanak egymáshoz, s már csak az volt lényeges, hogy túlszárnyalják a másikat, s egyre nagyobb sebet üssenek a másikon. S talán még valami. Nehogy a másiké legyen az utolsó szó.

Gerg? eleinte ijedten szemlélte a rossz jegye miatt kirobbant családi perpatvart. 10 éves fejjel nem fogta fel, hogy az ? hatosa nem érdemel ekkora cirkuszt, s csak ürügy a már hetek óta dúló családi polgárháború újabb csatájának a lejátszására. Ahogy a decibellek száma n?tt, úgy hátrált, de mintha ugyanakkor mágnes vonzotta volna, képtelen volt kimenekülni a konyhából. Végül a sarokba lekucorodva az asztal alól kileskel?dve figyelte elborzadva a jelenetet. Egyre csak hajtogatta halk, de kétségbeesett hangon, könnyeit nyelve:

– Ne veszekedjetek! Ne veszekedjetek! Miattam ne veszekedjetek! Kérlek, ne veszekedjetek… Én vagyok a hibás, ne szidjátok egymást! Könyörgöm, ne veszekedjetek! – de szavai pusztába kiáltott szavak voltak. Szülei talán meg se hallották.

Nehéz megmondani, hogy b?ntudata, vagy félelme volt a nagyobb. Félelme, hogy a düht?l tomboló szüleinek a dühe hirtelen ellene fordul, hiszen miatta volt az egész, ha ? nem kapott volna rossz jegyet, akkor… vagy inkább az ösztönös gyermeki félelem a szül?i válástól volt a nagyobb? Esetleg még ezeken is túltett a tehetetlenség érzése, hogy ? gyenge kisember semmit se tehet a dühös feln?ttek megfékezésére? Minden ízében remegett.

Ezúttal a vita olyan szintre hágott, mint soha azel?tt. Károly egy adott pillanatban fenyeget?en el?re lépett üvöltve, hogy:

– Még egyszer ezt ki ne merd ejteni a szádon! – Juci válaszként vagy védekezésként, nem tudni, de felkapta az egyik tányért, és a Károly felé dobta. A fejét találta el, de szerencsére nem az élével, így azonnal darabokra tört a fején. Károly hirtelen elkapta a Juci karját, a másikkal a szitkozódó száját akarta befogni, de csak orrba verni tudta. Juci jókora pofont kevert le neki szabad kezével, Mire Károly elkapta azt a kezét is, s nekilökte a falnak. Dulakodni kezdek. Juci válaszul rugdosni kezdte teljes er?b?l.

Gerg? hirtelen felugrott, közéjük furakodott, s teljes er?vel ütni kezdte ?ket kis kezeivel. Apját a jobb, anyját a bal öklével püfölte.

– Engem üssetek! Engem üssetek! Nem halljátok? Ne egymást, engemet üssetek! – kiabálta torkaszakadtából.

Károly hirtelen elengedte a Juci kezét. A döbbenett?l megbabonázva a keze a leveg?ben maradt, ahol egy pillanattal azel?tt még verg?d? felesége csuklóját szorította. Nem is érezte a két ütést, amit ezután még Jucitól kapott, aki lassabban eszmélt fel. Ahogy magához tért, ? is azonnal abbahagyta a rugdosódást és a dulakodást, leengedve kezeit, de lába mintha földbe gyökerezett volna, egy lépést se volt képes megtenni. Csak nézte a gyermeket, aki két dühöng? feln?tt közé áll, s kéri, hogy ?t üssék, ne egymást.

Károly, ahogy kezdett magához térni, arcát a kezeibe temette, s egy lépést hátrálva, lehuppant az egyik székre. Gerg? felhasználva a pillanatnyi fegyverszünetet szembefordult anyjával, s a szobájába tuszkolta.

– Menj be! Menj be oda! Nem hallod? Azonnal menj oda be! – lökdöste a kétségbeesést?l megsokszorozott er?vel. Juci enyhe ellenállást tanúsítva hátrált be a gyermekszobába, majd lehuppant a Gerg? kanapéjára.

Gerg? kiszaladt a konyhába, és ráparancsolt az apjára is:

– Te meg menj a ti szobátokba! – kezdte felrángatni a székr?l. Károly felállt, megfordult, majd, mint akinek töltött pisztolyt nyomnak a tarkójához, engedelmesen hagyta magát a fotelig lökdösni, majd leült. Gerg? szeme megállt egy pillanatra a két szoba közti ajtón. Hirtelen odaszaladt, fordított egyet az ajtóban lev? kulcson, majd kikapta a kulcslyukból és zsebre rakta. Eközben hallotta az ajtón keresztül, amint megreccsen a kanapéja. Pánikban szaladt körbe a lakáson, szinte elvágódott, amint a konyhában a síkos padlócsempén bevette a kanyart. Mire édesanyja kilépett volna a szobájának az ajtaján, már ott volt, s útját állta. Kezével megkapaszkodott a két ajtófélfában, lábait is terpeszbe téve, s ráförmedt:

– Itt maradsz!

– Kell mennem a WC-re!

Gerg? kihátrált, de csak a következ? ajtóig, ahol megállt keresztbe tett kézzel, jelezve, hogy a csak a holttestén át engedi édesanyját át abba a szobába, ahol az édesapja tartózkodik. Így Juci csak a fürd?szobába tudott bemenni. Gerg? addig ?rizte, amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy az édesanyja visszament a gyermekszobába. Juci leült megint a kanapéra.

– Kellene egy nyugtató. Extraveral. A nagyszobában van. Mondd meg annak a vadállatnak, hogy adja oda! 

– ? nem vadállat! Van neve!

– Mondd meg Károlynak…

– Nem így szoktad el?ttem szólítani! S mondd szépen, mert így nem mondom meg neki!

– Kérd meg édesapádat, hogy adja ide az Extraveralt. Ott van a gyógyszeres fiókban.

Gerg? körbenyargalt, s benyitott a nagyszobába. Id?közben Károly felfedezte, hogy ahol a tányér a homlokát érte, jókora dudor keletkezett, s a b?r is felrepedt, s kezdett vérezni. Épp a gyógyszeres fiókban matatott, a kötszert keresve. Aztán eszébe jutott, hogy azt Juci tegnap átvitte a Gerg? szobájába, mert Gerg? tegnap csúnyán felhorzsolta a térdét, s még ma este is ki akarta cserélni a kötést, így nem tette helyre.

– Édesanya szépen kér, hogy add ide az Extraveralt – adta át Gerg? az üzenetet, amelynek metamorfózisát Károly is hallotta a zárt ajtón keresztül.

– Nekem is kell a kötszer. A te szobádban van. Mondd meg, hogy adja ide.

– Van neve is! És kérjed! ? is kérte!

– Kérd meg édesanyádat adja ide a kötszert! – javította ki magát Károly is kelletlen hangon, majd átnyújtotta a gyógyszert.

Gerg? visszanyargalt az Extraverallal, közben a konyhában töltött egy pohár vizet  is, hogy legyen, amivel bevegye édesanyja.

– Édesapa szépen kér, hogy add neki oda a kötszert. Betörött a feje.

Juci bevette a pasztillát, majd átnyújtotta a kötszeres dobozt. Gerg? visszanyargalt. A konyhaasztalon meglátta az ollót, futtában felkapta, s vitte a sérült édesapjához. Segített neki felragasztani a tapaszt.

– Nagyon fáj? – kérdezte, amikor készen voltak.

– Nem. Csak egy kicsit.

– Ne haragudj, hogy…

Károlynak hirtelen gombóc n?tt a torkában. Még ez a gyermek kér bocsánatot…

– Nincs, amiért haragudjak rád. Nekem kell bocsánatot kérnem, hogy…

Nem tudta befejezni a mondatot. Gerg? felpattant, s átszaladt, hogy átadja édesapja bocsánatkérését. Amikor boldogan átadta az üzenetet, akkor édesanyja merev arcáról rádöbbent, hogy valami nincs rendben. Kérd?en nézett rá.

– T?led akart bocsánatot kérni, nem t?lem… – világosította fel édesanyja Gerg?t. Gerg? lehervadt. Pedig hogy örvendett, hogy ki fognak békülni…

– De miért? Én nem tanultam meg a leckémet, és… – motyogta b?ntudatosan.

– Nekünk akkor sem kellett volna így összevesznünk… Én is nagyon szégyellem magam el?tted.

– Akkor bocsánatot kérsz t?le?

Édesanyja egy kis habozás után megrázta a fejét. Nem lehet spongyával eltörölni a délutáni dulakodást. Gerg? sért?dötten kiszaladt a konyhába. Egy ideig feszült csend volt a házban.

Jó fél óra múlva Károly hívta Gerg?t.

– Mondd meg anyádnak, hogy…

– Beszélj szépen! – vágott a szavába Gerg?. Károly átfogalmazta az üzenetet. Akkor Gerg? továbbította. Édesanyjának a válaszát se továbbította, amíg “nem fogalmazott szépen.” Így “társalogtak” egy ideig. Lassan eljött a vacsora ideje.

– Te nem vagy éhes? – kérdezte Juci Gerg?t?l.

– De igen. Nagyon. De ti…

– Megígérem neked, hogy ma biztosan nem fogunk többet veszekedni. Hívjad Édesapát vacsorázni.

– De odaülsz az én helyemre, az asztal egyik végére, ? pedig a másik végére! – szabott feltételeket Gerg?.

– Rendben.

Egy ideig szótlanul ettek.

– Kérem a sót! – szólalt meg Juci.

Gerg? hirtelen odafordult, hogy ráripakodjon az anyjára, mert megszegett egy játékszabályt. Eddig csak rajta keresztül értekeztek. De hirtelen nem tudta mit mondjon. Ezalatt Károly átnyújtotta a sótartót az asztal másik végébe. Ám Juci nem a felé nyújtott sótartó után nyúlt, hanem férje kezét fogta meg. A só kiborult, s megszorították egymás kezét, e rém kényelmetlen pozícióban, egymásra nézve. Gerg? elképedve nézte a jelenetet.

– Kösz, hogy itt voltál nekünk! – szólalt meg az édesapja.

– Gyere az ölömbe! – fordult Gerg?höz édesanyja. Gerg?t nem kellett kéretni. Károly is felállt, s odament. Átölelte mindkettejüket.

Gerg? este befurakodott közéjük az ágyba. Alig lehetett a saját szobájába és ágyába küldeni. Végül puszit adott mindkettejüknek, s lefeküdt. De az ajtót a két szoba közt csak behajtotta, nem zárta kilincsre. Kis id? múlva hallotta, hogy apja feljajdul. Puskagolyóként ugrott ki az ágyából, s rohant át a szülei szobájába. Édesanyja az édesapján térdelt, s egy mitesszert nyomogatott az arcán.

– Már azt hitem, hogy… – szabadkozott.

– F?nök, jelentjük, jó gyerekek vagyunk! – szalutált neki édesapja vigyorogva. Gerg? még adott nekik egy puszit, majd kilincsre zárta maga után az ajtót.

Juci még befejezte az “operálást”, majd Károlyhoz fordult.

– Megyek, odabújok hozzá. Amíg elalszik.

– Jól teszed, stresszes volt ez a mai nap… – egyezett bele készségesen Károly is, bár máskor esküdt ellensége volt az ilyesminek. Juci rövidesen visszatért.

– Mélyen alszik. Véletlenül levertem egy könyvet, nagyot csattant, még csak meg se rebbent t?le… – bújt vissza az ágyba Károly mellé.

– Kifárasztotta a feszültség… Azt hiszem, nem árt, ha családterápiára megyünk…

– Azt hiszem ez elég lecke volt számunkra… Ha nem boldogulunk, akkor elmehetünk – válaszolta Juci. – De ?t elviszem holnap egy pszicho-terapeutához. Vegyük elejét a nagyobb bajnak. Képzeld el, micsoda trauma volt neki ezt megélni… Talán szüksége van szakember segítségére.

 

*** 

 

– Megvizsgáltam a gyermeket. Elvégeztem, és kiértékeltem a teszteket. Van egy rossz és egy jó hírem. Kezdeném a rosszal. Mint minden gyermeket, a válóperes hangulat megviselte. Ezért voltak a gyermeknek elalvási panaszai, szorongásai, az utóbbi id?ben halmozódó gyengébb jegyei is erre utalnak. 

– S mi a jó hír? – kérdezte szorongva Juci.

– A gyermeken a tegnapi nap nem hagyott negatív nyomot, s?t!

– Hogy-hogy?

– A gyermekek számára a legnagyobb trauma az, hogy nincs ellen?rzésük az események felett. Tegnap végre azt érezte, hogy képes tenni valamit. Amikor minden kicsúszott a szüleinek a kontrollja alól, ? ellen?rzése alatt tartotta az eseményeket. ? volt az, akinek volt hatalma megállítani a konfliktust. Ez pedig biztonságérzetet adott neki.

 

Legutóbbi módosítás: 2009.03.28. @ 15:21 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 728 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.