Nemes Iván : Kozma utca 6.

Azért, hogy a világképedet tágítsam, elmondom neked bátyám esetét a  temetéssel kapcsolatban.
       Bátyám segédkezett akkori barátn?je édesanyjának temetésekor.
       A hölgynek, aki 85 éves volt, akkoriban már volt 6 férje és ezekt?l örökölt vagyonokat. Általában orvos férjei voltak, és mindegyik szívelégtelenségben halt meg. Voltak v?legények is akikkel nem lett házasság, én úgy fogalmaztam anno, hogy azért, mert azoknak túl jó volt az EKG-juk… Szóval a hölgy 85 éves korában öngyilkos lett, mert akkor állítása szerint már nem kellett a férfiaknak.
       Isten nyugosztalja.
       Bátyám segített a temetési ügyintézésben a barátn?jének.
       Az els? probléma ott adódott, hogy a hölgy végrendeletileg meghagyta, temessék a kett?vel korábbi férje fölé.
       Oké, ez rendben is lenne, hiszen mindenre van lehet?ség, csak az volt a bibi, hogy közben ez az úr a válás után még egyszer megházasodott, és igen aggályosnak t?nt, hogy az igazi özvegy kimegy a temcsibe és a halott férjén egy idegen n? fekszik.
       Tehát ez a projekt megbukott és életbe lépett a B terv: Temessék a másik volt férje mellé!
       El is kezdték intézni az ügyeket a hevra kadisánál, már mindenki le volt rendezve, a rabbi, a kántor, satöbbi, és a pénz is ki lett alkudva, amikor a bátyám barátn?je böködni kezdte a bátyám oldalát, hogy itt is kis mal?r adódott: nevezetesen az, hogy akkor jutott eszébe, egy pár évvel korábban az uszkárjukat illegálisan, az éjszaka leple alatt, csináld magad alapon eltemették a férj sírjára. El?re látható módon disszonáns elemnek igérkezett a mama temetésénél egy váratlanul felbukkanó uszkártetem a szertartás közben. Ezért szegény bátyámnak gondoskodnia kellett a temetés el?tt még egy rendes ember felbérlésér?l, akivel együtt idejében megtisztították a terepet e zavaró tényez?t?l, a kiásott uszkárt (Isten nyugosztalja…) egy másik illegális helyre dislokálták, és ezután már valóban semi akadálya nem mutatkozott a mama végs? nyugalomba helyezésének.
       Az igaz, hogy a sírbatétel során bátyám még aggódva nyújtogatta a nyakát a gödör irányába, esetleges egyéb váratlan felbukkanó perturbáló faktoroktól tartva, de ilyen ezúttal nem merült fel. Így az áhitat és az egyszer? tiszta érzések illata végre valóban átlenghette a leveg?t.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:51 :: Nemes Iván
Szerző Nemes Iván 0 Írás
Csak bámulok! Ki a fene tud fikciót írni? Mindegy, legalább új színt hoztam a társaságba: ....a szürkét... http://wwanblogja.blogspot.com/