H.Pulai Éva : Lánydzsungel

Szoktad-e nézegetni gyerekkori fényképeidet? Eszedbe jutnak helyszínek, történetek, valós és valótlan alakok?

 

Kedves Néz?, szoktad-e nézegetni gyerekkori fényképeid? Felismered magad és családtagjaid? Eszedbe jutnak helyszínek, történetek, valós és valótlan alakok, színek, hangok és hangulatok? Emlékeidr?l le tudod-e választani a rárakódó tapasztalatokat? Bozsik Yvette szimultán montázsban fedi fel emlékezetet, mint színpadot.

 

Lehet elégedetlenkedni a fentiek közhelyességével, az ebb?l adódó koncepció ebb?l adódó koncepciótlanságával: az emlékezés dramaturgiájának szabadságát éppen az emlékezés folyamatának szubjektivitása adja. 

 

Lehet elégedetlenkedni a ténnyel, hogy Bozsik rendezésében minden az irónia áttetsz?en kommersz b?vkörébe kerül. A magányos Lány Hasznos Dóra alakításában, Bozsik szemüveges, csúnyácska „alteregójának” bábuszer? merevségével, mintha Alice lenne egy hetvenes évekbeli Csodaországban, ahol mindenféle „furcsaságok” történnek. 

 

Például a nagypapa hazamegy és bekapcsolja a rádiót, például vendégek érkeznek, például az iskolában kicsúfolják vagy agyontornáztatják az embert, például szerelmesek leszünk, például reménytelin és reménytelenül, pédául vágyakozva vagy idegenledve figyeljük a lerészeged?, zenél? fiatalokat egy bárban vagy bulin, például születésnapunk, díjkiosztónk van, például moziba vagy strandolni megyünk. Vagy csak egyedül játszunk a hinta helyett fellógatott edénnyel a kertben, például. 

 

Lehet azt is kritizálni, hogy a táncosok csak könnyed díszítményként, „vattaként” édesítik a produkciót, és hogy kizárólag a kiváló szereposztás, színészi teljesítmény miatt marad élvezetes az el?adás. Szabó Gy?z? pocakos, Máté Pétert magányában énekl?, focilabdával a kézben tévéz? pajeszos Apa-figurája, Szacsvay vasutas, legószer? Nagypapája, Tallós Anna folyton cigarettázó, Monroe és Anita Ekberg közt ingázó Anya-alakja, vagy akár Rajkai Zoltán hetyke bajuszú, a szó kétértelm?ségét kihasználó Keresztapja miatt. 

 

Viszont ahhoz, hogy ezek a retro színesbe öltöztetett figurák a legegyszer?bb hétköznapi helyzetekb?l a meghökkent? vagy az ábrándos atmoszférát hozzanak ki, kellenek Bozsik ötletei. Az Apa tejfölöspohár-gy?jteményét?l kezdve egészen addig a jelenetig, amikor egy kamaszodó fiatal szexuális ösztönvilága manifesztálódik a színpadon, pszeudo-peepshow-kellékekké változtatva a kert liánjait. 

 

Lehet elégedetlenkedni, hogy a sokszín? m?faji utalás is csak a jól kitalált színpadkép jól kitalált látványa. Ám emlékeink szinesztéziája valójában tartalmi kérdés is. Van, aki gyerekkorából burleszk filmjeleneteket, van, aki fekete-fehér fotókat, van, aki iskoláskönyvekben látott Rousseau festményeket hoz magával. Bozsik a fényhatások, a projekció és egy szélre helyezett képzeletbeli rádió-TV-állomás segítségével idézi meg ezeket, miközben egy-egy „real-time” fikciót is becsempész a hátsó színtér lakószobájába: gonosz „Freddy”-rokont, beszél? m?babával a kézben, ahogy azt a horrorofilmekb?l ismerjük, vagy Pókember/Tarzan h?sszerelmest. 

 

El lehet marasztalni a látszólag funkciótlan személyességet, a személyességt?l való megérintettséget, amely leginkább önmagától hatódik meg az el?adás legvégén elhalványuló, harminc évvel ezel?tt készült fotó láttán, ami egy véletlennek köszönhet?en került a koreográfus rendez?höz az el?adás ihlet?jeként. De igazából Bozsik montázsai még mindig ügyesebben balanszíroznak a tudatos és tudattalan határán, mint a világhír? Hermanis-féle Csend hangjai cím? el?adás, amely leginkább egy nagyon szépen végigvitt szimbólumrendszerrel és zenei anyaggal dolgozó nosztalgia volt. 

 

Bozsik csakugyan nem használ összetett szimbólumrendszert, a metaforák nagy része átlátható, könnyeden asszociatív, mint maga a zöldell? kert, a Brook-ot idéz? hinta, vagy a jégbe h?tött, raktározott emlékek tára, a h?t?szekrény (kett? is van a színpadon). 

 

Tehát sokmindent kifogásolhatunk, -nánk, számon kérve az eredetiséget, a saját, újítóan unikális ötleteket: de hát Bozsik látásmódja, az ?t foglalkoztató témák, az a jó érzék, amellyel színészeit, ötleteit és nem utolsó sorban a zenét válogatja, egyedi. A színház mint az „itt és most” m?vészete, f?leg a koreográfiával is dolgozó színház pedig valljuk be, esztétikai kérdés, élmény is, akárcsak a múlt felidézése. Ennyi tudható meg a Lánytól, aki azóta már nemcsak Lány, az élet dzsungelében.

Lány, kertben – A Katona József Színház és a Bozsik Yvette Társulat közös produkciója
Rendez?-koreográfus: Bozsik Yvette
SZ: Hasznos Dóra, Szabó Gy?z?, Tallós Andrea, Keresztes Tamás, Vati Tamás, Rajkai Zoltán, Mészáros Béla, Szacsvay László, Czakó Klára, Krausz Aliz, Fülöp Tímea, Vivien Ingrams, Gombai Szabolcs, Vislóczky Szabolcs
Bemutató: Katona Kamra 2009 február 16, 19:00; másfél óra
További id?pontok: március 1., 11., 27., 19:00 és 29., 15:00

 

Forrás: kulturpart.hu

 

 

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1132 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva