Szívhurkok

 

 

Nekem hiába meséled, hogy a föld gömbölyű,

mikor ereimben konokul örvénylik a múlt,

és csak szobám négy fala tartja össze

a sarokban kucorgó meztelen árnyékomat.

De esténként megszököm önmagamtól,

és szívösszehúzódásaidban vándorlok,

rést szaggatok a sötétté függönyözött világban,

menedékjogot kutatok álmaidban.

 

Fordulj felém, hozzám-érintéseiddel,

hogy csillagokat álmodhassak köréd,

s magamra takarjam a tegnapok

bennem szeretkezett fényét.

Tudod, nem számítanak már 

az emlékek csendjében legyilkolt percek,

hisz ma újra az ablakunkra karcoljuk 

a holnapban ébredés ábrándcsipkéit.

 

Csendes eső dobol szempillámon,

mintha rejtjelezve üzennél, 

de ebben a magánnyá suttogott zajban

néha messzi hallak tőlem-magamtól.

Mondd, miért állsz te ott némán,

hitünket magadra gombolva,

bőröndbe hajtogatott álmokkal.

És én miért nem tudok feléd menni,

hullámok táncán mezítláb lépkedni,

hisz kifele látlak, de befele keresve

nagyon fájlak.

 

Nyugtalan rezdüléssel nyitom számat,

de hangom nem ér utánad,

mint akinek lelkében tévedt el teste,

kötéltáncosként imbolyog bennem 

a félelem fénybe szakadó csendje.

Üvölts már rám, mert nem értem,

messze-ringó álmainkban 

a zajongó idő, zuhanó jelbeszédeit.

 

Nem érdekel már az egy életben

elveszett száz halál, se a menny kékje, 

se a pokolban hempergő múlt,

se a napból kiszorított

délibábok talmi fénye.

Csak ezt az egy életed éld velem,

hol minden szaggatott szívverésed,

egy újabb hurok az én szívemen.

 

23látogató,1mai

Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 322 írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"

23 Komment

  1. nem tudom hogy a következő sorokat,

    “Mondd, miért állsz te ott némán,
    hitünket magadra gombolva,
    bőröndbe hajtogatott álmokkal.
    És én miért nem tudok feléd menni,
    hullámok táncán mezítláb lépkedni,
    hisz kifele látlak, de befele keresve
    nagyon fájlak.”

    vagy az utolsó hármat emeljem ki, Igazi Hajnis, sokatmondó sorok, mély érzelmek, magvas gondolatok… Egyik kedvencem a verseid közül.

    . :nap :nap :nap :nap :nap

  2. Kedves Lumen,
    köszönöm, hogy idehoztad a belső vívódásod, … még benned van, mindig visszatér, harcol, nem nyugszik…
    Azt elfogadni, hogy ami egykor élt, most halott, fáj, vissza-visszatér – nehéz, de egyre erősebb leszel, remélem 🙂
    Kívánom, múljon el teljesen, ne kísértsen már… annyi szépet tudnál írni másról :))) … az új életről

Hagyj üzenetet