Pozsa Ágnes : Prés

Feri újratöltötte a poharát.

Panka már valahol Tündérország királylányaként az igazak álmát alussza, Zsuzsa még dolgozatokat javít.

Csend van.

A tévé ugyan szól, csak azt nem lehet tudni, kinek, hiszen senki sem nézi, senki sem hallgatja. Mintha magukat akarnák becsapni, hogy nincsennek egyedül.

Valaki mégis beszél…

– Apa, ne hagyj, itt!

– Ne félj kicsim, nem hagylak.

– Miért akarsz meghalni, apa?

– Nem akarok. Csak fáradt vagyok.

– Akkor aludj… Vagy gyere velem Tündérországba! Lehetnél te a király! Nézd, itt olyan vidám minden!

Panka csilingel? hangja meglágyította Feri arcán a vonásokat.

Ivott egy kortyot. Hosszú volt a nap. Ebben az átkozott csendben megint ráborul a búra, mint minden nap. Szép lassan fogyni kezd a leveg?, mint minden nap, majd végül nem marad más, csak az a kibírhatatlan fájdalom, hogy vár rá a holnap, és nincs benne más, csak az este fojtó ígérete.

– Miért akartál engem, apu, ha neked nem jó az élet?

– Kicsi vagy még hozzá, hogy megértsd. Pedig, úgy szeretném elmagyarázni neked! Életet akartam. Azt hittem, ha megszületsz, a te életed lesz – az Élet. De a te életed, a tiéd! Az enyémre minden este rázáródik a búra. Hermetikusan bezár magába. Elfogy a leveg?m. Próbálok valami rést feszíteni rajta, de egyre jobban fáradok. Csak miattad… Miattad maradok.

– És mi lesz, ha majd rám is rám borul a búra? Én is egyedül maradok?

– Jaj, kicsim! Bárcsak hazudhatnék neked, hogy ne félj, majd ott leszek. De a fájdalomban mind egyedül vagyunk. A fájdalom elijeszti az embereket. Nyújtanád a kezed, de a kezed se mozdul. Minek? Hogy magaddal ránts másokat?

– De azt mondtad, apu, hogy szeretsz!

Panka szeme könnyes lett.

– Hát, persze, hogy szeretlek! Mindennél jobban szeretlek! Különben ki sem bírnám.

– Mi az, amit nem bírsz ki, apu?

– Hogy olyan hosszúak a napok… Az órák… A percek…

– Gyere velem! Gyere velem Tündérországba! Játsszunk együtt. Akkor olyan gyorsan repül az id?!

– Játszani… Igen, azt szeretnék. Üveggolyóként megbújni valaki tenyerébe. Ujja közé venne, fény felé tartana, gyönyörködne bennem, zsebébe hordana…

– Vagy elgurítana! – kiáltott közbe vidáman, Panka.

– Igen. Elgurítana. Biztosan elgurítana. Látod ez a baj. Ez minden játék vége. Elgurítanak, és aztán ott maradsz egyedül. És észre se veszik, mikor odébb rúgnak. Csak az útjukban voltál. Még bántani sem akarnak, egyszer?en csak odébb rúgnak.

– Miért sírsz, apu? A játék nem szomorú!

 

Feri kitöltötte a maradék bort és egy szuszra kiitta.

Szégyellte magát, amiért Panka sírni látta. Már megint elrontotta az örömét. Csak ehhez ért! Elrontani mindenki örömét.

A búra lassan bezárul. Már alig van alatta leveg?. A bor szerencsére már elzsibbasztotta. Így kibírja reggelig.

Miel?tt az ágyába feküdne, még benyit Pankához. Szereti ezt a képet. Ahogy a kislány magához öleli a párnáját, a csücsök az orrába dugva. Milyen békésen mosolyog!

Még jó, hogy nem mondta el neki, hogy csapda az élet, hogy sosem választhatsz jól, mert a végén úgyis alul maradsz. Hogy minden szeretetért fizetni kell, mintha b?nt követne el az ember azzal, hogy szeret. Hát jobb egyedül, mert túl nagy az ára annak, hogy szeretni kell…

Jaj, Panka ezt sosem tudhatja meg! ? Tündérország királylánya! Neki boldognak kell lennie!

Egy kicsit megnyugodott. A játékot csak a búra alatt rontotta el. Talán holnap…

Holnap talán okosabb lesz.

 

Legutóbbi módosítás: 2009.01.04. @ 11:22 :: Pozsa Ágnes
Szerző Pozsa Ágnes 52 Írás
"Az élet ízét csak a bolondok ismerik" Ajar