– Nézz az égre, s mit látsz?
Mondd, s ne hazudj az agynak, a szemnek:
Hatalmas terepasztalon a hegyek
A völgyét átszel? folyók,
Valahogy nem kékek, vérvörösben gazdagok.
– Halljam ez még nem a vég, jobban:
Országok, hatalmas puszták
Amin nem a búzakalásza leng,
S nem a vadszél tépkedi az erd?t
Ez az izzadság s a félelem sikolyos kénterem.
– S mondd látod a messziségben a csillagokat:
Ott azokat? Természetesen.
?t ágú vörös monumentek,
Beton, vas félelem elegye,
S közte suttogják a tömegek.
Kószáló árnyékok: a farkasok
– Farkasok, inkább egy ordas fenevad
Megalázott csorba teste, csontos, vicsorog
S most jól figyelj, hallgass
Tíz perc alatt megváltozott a világ.
Leverték a vérvörös csillagokat
S most a hatalmas kar
Elengedi ezt a pici világot.
– S hallod ahogy felsóhajt,
Rongy ezernyi életév?
S megülepszik a szemek mélyén
Egy megnyugodott vidám falevél?
Nem! – Mi az hogy nem?!
Túlnézek a határokon ahol,
Megannyi vérszomjas kuvasz csahol
Várva a bosszú édes kesernyés ízét:
Mit beszélsz te balga hisz,
Te is szabad legyél.
Nem érzed a falevelek susogását
Súlya van a vasnak, s a pénznek.
S a megannyi e világnak népe
Szemében ez a világ fabatkányit se ér.
– Te kosztos vészmadár elég legyen!
Nem állok párbajra, az id? majd mesél.
Drága barátom teltek a hetek, a napok,
De te még mindig nem látod
Játszadoztak velünk a gazdagok
S nem az volt a cél mi az igaz.
Mert a gyáva ebek h?ségesek a húst adókhoz.
– Látom. De még azt is, játéka lettünk a valóságnak,
De te nem érted meg azt
Ránk hagyta a sors a dolgokat.
S a nagy mártírok megmutatták
Mi sem fontosabb ha nem avatkoznak bele
Az olyan érdekeltségekbe ahol áldozni kell.
– De hogy nézhette végig milliónyi ember
Ahogy a kéjes lator felgyújtja a pusztákat s a népet
Hát így drága barátom, itt már rég nem a lélek a súlya
S nem a hit a tengelye az emberiségnek.
