Pallagi József : Mikulás

…De mióta a kristály megrepedt,
s a játék valóság lett…

 

Ó, vén Mikulás !
Egykor még
csilingelt minden,
énekelt, s nevetett
a hó, a hideg,
sok-sok kicsi
omló galamb szálldogált,
tündérek játszottak velem
csalóka édes éveket.
Kristálypalotában éltem,
a külvilág csak áttetszett,
elnyomta szikrázó csillogása
a szeretetnek
a palotába osonó árnyakat.

Kongtak-bongtak a csillagok,
mint ezernyi fényes harang,
a kályha tüzesen dorombolt,
a hó lágyan, gyöngyen
lengett körül,
s egy kedves
öregember
lassú léptekkel,
tüzes szemekkel
a szobába lépett.

De mióta a kristály megrepedt,
s a játék valóság lett,
mióta sorsos kénye
az életnek
játszik velem,
mióta dohog
mohos, gonosz malma
az id?nek:
nincs hó és nincs cseng?,
nincs meleg,
nincs öregember,
nincs.
Elolvadt, mint a hó,
elszállt, mint a hang,
csak az emlék maradt.

De a szívnek
még van Mikulása,
mindig ifjú, bár ?sz a haja,
nem játékos kisöreg,
nem puha fehérprémes,
nem.
Egyszer?, kedves,
nem hallani,
mégis beszél,
néma szavát csak a szív érti,
csak a szív,
csak a szív.

 

Legutóbb szerkesztette - Pallagi József
Szerző Pallagi József 28 Írás
Ha hozzám hajolsz, bennem egy lélek csillan, ha tőlem hajolsz, bennem egy ördög villan.