Kovács Ilon : Júlia esete a szomszéddal

*

 

 

 

 

Júlia cégtáblás varrónő volt. Minden reggel igyekezett időben felkelni, hogy mire a kuncsaftok jönnek, legyen rend a lakásban. Éppen az ablakot csukta be, amikor élesen megszólalt a csengő.

– Ki a csoda az? – mondta hangosan. – Ilyen korán azért nem várok senkit.

Kinézett a kémlelőn, de csak az előkert kapuját látta. Kinyitotta az ajtót, és szélesre tárta.

Meglepődött, mert az egyik férfiszomszéd állt az ajtóban csomaggal a kezében, és fülig érő szájjal köszönt.

– Kezét csókolom!

Látásból ismerte a férfit, de nem voltak beszélő viszonyba. Tudta, hogy a felesége minden reggel korán megy dolgozni, de arról, hogy a férfi mivel foglalkozik, fogalma sem volt. Bevillant az agyában, csak nem valami ügynökféle?

– Jó napot! – fogadta a köszönést Júlia.

– Vettem egy nadrágot, de túl hosszú, és ma este szeretném felvenni, arra kérem, igazítson rajta.

– De uram, én varrónő vagyok, és férfi holmik alakításával nem foglalkozom. Vigye máshova. Egyébként is, ki sem látszom a munkából.

– Ó én azt tudom, hogy kegyed varrónő, de sürgős lenne, és nem tudok mást találni, csak a nadrág szárát kell felvarrni.

Persze, jó szöveg minden kuncsaft ezt mondja, hogy – csak ezt kell megcsinálni, nem olyan  nagy munka, aztán ők tűbe sem tudnak fűzni. Hangosan viszont azt kérdezte.

– Megjelölte, hogy mennyit kell felvarrni?

– Hát nem, gondoltam most felpróbálom, és ketten eldöntjük a hosszát – mondta, és mintha egy apró kacsintást vélt volna látni a szemén Júlia.

Ez végképp nem tetszett neki, hiszen nem olyan régen esett túl egy váláson, szoknyapecér férje végleg elköltözött. Lelke már kezdett gyógyulni, és most itt van ez a fura figura.

Nem húzta tovább az időt, behívta a férfit, mégis szomszéd.

Megkérte, hogy a varrószoba sarkában lévő spanyolfal mögött vetkőzzön le, és húzza fel az új nadrágot. Amíg ő kereste a varrógépnél a centit és a gombostűt, a férfi vetkőzött–öltözött, de nem a fal mögött.

Amikor Júlia megfordult, ott állt előtte milka tehénmintás alsó gatyában.

– Húzza már fel a nadrágot, mit ácsorog itt! – mordult rá mérgesen, és zavartan elfordult.

A férfi még tett egy–két billegő mozdulatot, és felkapta a nadrágot. Laza léptekkel a tükör elé állt, és kezdte mutogatni, hogy milyen remekül áll rajta, csak a hossza, az nem jó.

Júlia gyorsan bejelölte a nadrág hosszát, és mondta.

– Öltözhet.

– Asszonyom, mikor jöhetek érte?

– Délután, úgy négy órára meglesz – és már tuszkolta is ki az ajtón a férfit.

 

No megállj – gondolta magában –, elintézlek én téged, ezt a milka tehenes gatyát nem felejtem el, de te sem!

Még nem volt négy óra, amikor a férfi megjelent. Mozdulata elárulta, hogy szívesen beljebb is menne, de a becsomagolt nadrágot Júlia már az ajtóban a kezébe nyomta.

– Mennyivel tartozom? – kérdezte a férfi és elővette a pénztárcáját.

– Nézze, úgy gondolom, ez egy ritka megbízás volt, elég sürgős is, de mivel nem vagyok férfiszabó, és még az is lehet, hogy nem teljesen szakszerűen sikerültek a varrások, hát nem kérek érte semmit. Megcsináltam, ahogy tudtam, ön pedig használja. Jó napot kívánok! – már csukta is be az ajtót.

 

Megvárta, amíg az előkert kapuja becsapódik, nekitámaszkodott az ajtónak és elnevette magát.

 

A férfi még nem tudta, hogy meg lett bűntetve.

Júlia apró gépi öltéssel bevarrta a nadrág összes nyílását, a zsebeket elöl és hátul, no meg a nadrág szárát is.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kovács Ilon
Szerző Kovács Ilon 71 Írás
Dunaparti városban élek. Érdekel a világ, és ami benne történik. Szeretek itt olvasgatni, és ha kedvem van írogatok is.