P. Szabó Mária : Hollós Mátyás a király I. Fejezet/1. rész

Óriási fonott kalitkájában a holló egyre idegesebbnek t?nt. Farka zöldes fényben játszott. Amíg máskor vastag cs?rét forgatta ide-oda, most szinte jéggé dermedve figyelte a kopasz faágak suhogását, a téli szél hol süvít?, hol csendes erejét. Érzékelhet? volt, hogy történik valami. A pálosok hideg k?barlangjaiban ugyan megállt az id? már évszázadok óta, most mégis, a fagyos leveg? ellentétben a madár dermedt mozdulatlanságával, szinte vitustáncot járt.

– Nocsak, nocsak! Hát te meg akarsz fagyni? – a kérdés a nagydarab szerzetes szájából túlságosan gunyorosnak t?nt. A kopár barlang melegítése az ? feladata lett volna. Gyorsan hozzá látott hát tüzet gyújtani, és a meleget adó r?zserakás mellé térdelt. Monoton hangon imádkozni kezdett, de nem tartott sokáig, különös izgalom lett rajta úrrá.

– Mi Atyánk, Mi Atyánk, adj er?t szegény népednek! – mormolta, teljesen felrúgva a megszokott ima hagyományait. A sötétl? madár hirtelen felkapta a fejét, izgatottan forgott jobbra-balra.

– Mi bajod lehet neked, te fényl? feketeség? – lep?dött meg újra a tar fej? szerzetes. Ekkor vagy tíz társa csörtetett be a barlangba. Fehércsuhájuk, mint valami lámpás világította meg a nyúlós sötétséget.

– Mi történik itt? Hát ti elvégeztétek a ma reggeli feladatotokat? Nem látok egy szál r?zsét sem a kezetekben, pedig ezt a tüzet táplálni kell! – szólt rájuk dühösen.

– Gergely Atya! Neked is érezned kell, hogy a világ különleges napja ez a mai!

– Ugyan már, miért lenne különleges? – bár ahogy ránézett a madárra, rajta is elhatalmasodott újfent az izgatottság. Talán csak nem a régóta várt csillag száll le erre kopár, örvényl? földre? Hirtelen megvilágosodott elméje. De igen! Eljött az id?, melyre oly régóta, kiéhezetten vártak! Mint ahogy vár a bödön csiga, a kerti iszalag, a f?részlábú szöcske, a természet zajos, megújuló, tavaszi hangjára. Itt az égi fény megérkezésének misztériuma, már csak néhány kósza pillanat. Ezért ideges hát a krákogó madár is, ezért meredt szinte sóbálvánnyá, és halkult teljes némasággá egyébként fülsért? krákogása.

– Eljött az id? hát! Imádkozzunk a teljes beteljesedésért! – így azután mindannyian letérdeltek a kopott, rideg barlang, fagyot sugárzó földjére, és hosszú imába kezdtek. Más volt ez az ima, mint amihez eddig szoktak. Sokkal mélyebb, és többet jelent?, a nagy alkalomhoz ill?. Csillagot vártak, azért imádkoztak. Lehunyt szemük el?tt a tejút hulló fényességei mutattak utat, mélyen a kopár sziklába bujtatott k? koporsójukhoz. Ez a várakozás csábította ?ket, és íme, most beteljesülni látszott. Telt múlt az id?, a homok lassan pergett lefelé, ?k még mindig ott térdeltek, és mormolták imáikat. Már sötét volt az ég jó ideje, amikor a holló verdesni kezdte szárnyait. Nagy ereje szétszakította a kalitkát, és huss, a madár utat tört a szerzetesek feje fölött az ezer csillagtól ragyogó, szabad ég felé. Szárny csapásai nyomán csak úgy szikrázott hideg téli leveg?.

 

(A fotót Virágh László fotóm?vész készítette)

 

 

Legutóbb szerkesztette - P. Szabó Mária
Szerző P. Szabó Mária 67 Írás
"Soha nem történik semmi, csak aminek megengedjük, hogy megtörtént legyen" Nem én mondom, de hiszem.....:) www.pszmirodalom.hu 3 novellás könyvem jelent meg, az egyik a nyári könyvvásáron siker listás lett (Imádom, hogy nő vagyok, Szerelem és bűn, Én, Báthori Erzsébet)....10 évig nem írtam...most talán újra kezdem....