„…ha takaróm már oly rövid lesz, hogy
magzatpózomra sem nyújt meleget…”
magzatpózomra sem nyújt meleget…”
Ha már a magasból lelkemet is
földhöz vágja a gravitáció,
ha már bens? könnyeimt?l
fel sem t?nik az es? – bár szakadó -,
ha már az Ég elhívja az egyetlent,
ki maga a feltétel nélküli szeretet,
ha takaróm már oly rövid lesz, hogy
magzatpózomra sem nyújt meleget,
akkor – tudom – eljönnek értem a fák,
és ?sz-színeikkel lágyan betemetnek.
