Horváth János : A lift

A férfi valósággal elsodorta a meglepett n?t, de még idejében megkapaszkodott az egyik oldalfalra, – éppen e célból, odaszerelt – fogantyúban. A látvány azonban így is meglehet?sen groteszk volt.

 

 

Amikor belépett az életébe, nem sejtette, milyen hatással lesz rá ez a találkozás. A belépés nagyon férfiasra sikerült. A lift megállt a másodikon, és nem nyílt ki az ajtó. A bennrekedt n?, – nem volt több harmincnál -, tágra nyilt szemmel nézte a férfit, aki csavarhúzóval a kezében bezuhant a szükségesnél fél méterrel lejjebb megrekedt fülkébe. A n? nem jött zavarba, inkább meglep?dött, hogy milyen gyorsan itt a segítség.

 

Éppen befejezte a szépítkezést, ami most az élénkvörös rúzs használatát, és némi púder felvitelét jelentette, amolyan sminkigazítás gyanánt. Gondolta, kihasználja az id?t, amíg megérkezik a segítség, és kicsit rendbe szedi magát. A férfi valósággal elsodorta a meglepett n?t, de még idejében megkapaszkodott az egyik oldalfalra, – éppen e célból – odaszerelt fogantyúban. A látvány azonban így is meglehet?sen groteszk volt. Félig térdre ereszkedve, a rúzzsal összekent ingében, másik kezében a csavarhúzóval, úgy festeti, mint aki éppen megkérni készül szíve hölgyének kezét. A lány ránézett, és kellemes borzongást érzett. Ã??t is megindította a térdel? fiú látványa. Legnagyobb meglepetésére a férfi tekintetéb?l gyengédség, és várakozás sugárzott. De az igazi meglepetés az volt, amikor megszólalt, és megkérte a lányt, hogy legyen a felesége. És a lány igent mondott. Nem volt benne biztos, hogy tényleg ezt akarja, de valami bels? kényszer hatására ki kellet mondania az igent. A férfi felállt, mellélépett, és gyengéden átölelte. Az els? csókot még több is követte.

 

A liftajtó bezáródott, és a lift elindult felfelé, pedig senki nem nyomta meg egyik emelet gombját sem. Mire a másodikra értek, már jegyben jártak. Tervezték a jöv?t, és nem tör?dtek vele, hogy hová is viszi ?ket ez a szeszélyes szerkezet, melyik emeleten kell majd kiszállniuk. Csak egymással voltak elfoglalva. Úgy öleltek, úgy csókoltak, mintha hosszú évek mulasztásait szeretnék pótolni.

 

A harmadik emelet el?tt megállapodtak abban, hogy legalább négy gyerekük fog születni, és egyikük lány lesz. A negyedik emeletet elhagyva már túl voltak az els?nek született fiuk érettségijén, és éppen az egyetemi felvételér?l várták az értesítést. Az ötödiken járva már átszenvedtek két háborún, és egy nagy szárazságot is sikerült túlélniük, pedig a föld lakósságának több mint a kétharmada kihalt az azt követ? éhínségben.

 

A hatodik emelet tartogatott egy kis meglepetést. A hangszóróból lágy zene szólt, és kellemes hang köszöntötte ?ket. Gratulált nekik, hogy ilyen hosszú ideig kitartottak egymás mellett, és boldog, békés öregkort kívánt. A nyolcadik emeletig nem történt semmi különös. Úgy t?nt számukra, hogy a legkellemesebb ez az utolsó két emelet volt.

 

A nyolcadik emelet elhagyása után ismét megszólalt a hang. Kérte ?ket, hogy készüljenek fel az útra, amely most különösen kellemesnek ígérkezik. Az Androméda-köd feloszlott, és gyönyör? látványban lesz részük, amikor megérkeznek. A kilencedik és a tizedik között már átölelték egymást, úgy várták az utolsó emeletet. Szerencsésnek mondhatták magukat, hogy együtt tehették meg az utat, és nem kellett menet közben egyiküknek sem elhagyni a liftet. A hang a hangszóróból, igazat mondott. Amikor a tizedik emeleten kinyílt a lift ajtaja, akkor döbbentek rá, hogy nekik saját liftjük volt. Mindvégig együtt maradhattak, és nem volt menet közben senki, aki megzavarta volna együttlétüket. Büszkén léptek ki a csillagok közé. Távolban a tejút hívogató fényeivel. Zavarban voltak, azt sem tudták, merre induljanak el.

(Budapest, 2008. február)

 

Legutóbb szerkesztette - Horváth János
Szerző Horváth János 163 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.