Vandra Attila : Gyémántköves fülbevaló

Ez a beszélgetés nem épp így történt, de a lényeg igaz történeten alapul.

 

Gabi ránézett az órájára, s lelassította a lépteit.

– Hát, ezzel a tárgyalással hihetetlenül hamar végeztem. Most lötyöghetek szinte egy órát, amíg vége az óvodának – gondolta.

Meg-megállt egy kirakat el?tt, próbálta az id?t húzni, de így is több mint fél órával hamarabb odaért.

– Mit csináljak most? – habozott, aztán úgy döntött, hogy betér az óvodával szomszédos kávéházba, s megiszik egy kávét. Benyitott, s lemondóan tapasztalta, hogy nincs üres asztal. Már távozni készült, amikor ismer?s arcot pillantott meg. A harmadik asztalnál egyedül ül? n? is megismerte, elmosolyodott, integetni kezdett.

– Szia, Éva! De rég nem láttalak! – szólította meg Gabi.

– Szia, Gabi! Nem láttuk egymást, amióta leérettségiztél! – köszöntötte Éva is.

– Igen, sajnos, amikor te végeztél akkor én már Kolozsváron voltam egyetemista, s nem tudtam eljönni a kicsengetésedre. Mi történt veled azóta? – kérdezte Gabi

– Elvégeztem a menedzsmentet, Szatmáron vagyok, most épp kiszállásra jöttem haza. Egy itteni céggel vannak kapcsolataink, s ha lehet, kihasználom, hogy hazaugorjak. Saját családom, gyermekem nincs, együtt élek a barátommal, már egy éve. Édesanyámtól hallottam, hogy te haza kerültél, voltál férjnél, s el is váltál, s mintha volna egy kisfiad is?

– Igen, 4 éves, Jancsinak hívják, épp utána jöttem, hogy vigyem haza az oviból. Kicsit hamar ideértem, s gondoltam van egy fél órám még, s addig megiszok egy kávét – válaszolta Gabi. – De jó, legalább dumcsizunk egy kicsit. De jól nézel ki! Egyenesen használt neked az a pár kiló, amit azóta magadra szedtél!

– Na, te se panaszkodhatsz, ugyanaz a stramm n? vagy, s elegáns, mint mindig. Tetszik a fülbevalód! – dicsérte meg Éva is. Odahajolt, e közelebbr?l megnézte. Kit?l kaptad ezt a gyémánt-köves fülbevalót?

– A barátn?mt?l.

– „A” barátn?dt?l? – kérdezte Éva hitetlenkedve hangsúlyozva a nével?t. Te…

– Igen – válaszolta Gabi fagyosan.

– De hát te férjnél voltál, gyermeked is van… Te mióta…

– Tudod, ha azt válaszoltam volna, hogy a barátomtól kaptam, akkor a fülbevalómról beszélgettünk volna. Mivel bevallottam, hogy a barátn?mt?l van, most már kizárólagosan az én szexuális életemr?l vagy hajlandó beszélgetni! Én érdekl?dtem a te szexuális életed részleteir?l? – kapta fel a vizet Gabi.

– Sajnálom, nem volt szándékom téged megsérteni. De mellbe vágott a hír. Nem gondolod, hogy kissé túlreagáltad?

– Te nem kapnád fel a vizet, ha még egy gyermekkori barátn?d is úgy nézne rád, mint egy csodabogárra?

– A múlt héten láttam a Bukaresti LGBT[1] közösség felvonulásról a riportot, s valahogyan képtelen vagyok elképzelni téged azokban a rikító ruhákban és mutogatni magad.

– Pedig ott voltam én is a 200 felvonuló között. Egy tojás a fejemen landolt, s még szerencsésnek mondhatom magam. Volt, akit k? talált el. Televízió és sajtó! Szenzációhajhász banda!

– Látom nagyon ki vagy ellenük.

– Ki is. A két percnyi klipb?l a fele az ellentüntetésr?l szól, a dobálásról, a zavargásról, a másik felében megmutatták azt a négy transszexuálist, aki rikítóan volt felöltözve, s azt a párt, amelyik exhibicionista módon ölelkezett a tömegben. Ami akkor is visszatetsz? lett volna, ha heteroszexuálisak csinálták volna mások szeme láttára. Ez hat ember a 20-ból. De láttad a riportban azt, hogy a többiek se öltözékben, se magatartásban nem csináltak semmi rendkívülit? Hogy olyanok, mint a „rendes” emberek? – nyomta meg a szót. – S azt láttad, hogy voltak, akik megtapsoltak?

– Nem. De ha úgyis ilyen ferdén mutatják be, akkor mi értelme az egésznek? 200 embernek felvonulni? S miért kell büszkének lenni arra, hogy homoszexuális valaki?

– Ez is félremagyarázás. Nem 200-an vagyunk, hanem többen, mint gondolnád. Egyesek 1-2%-ra mások 5-10%-ra becsülik arányunkat. De sokan nem merik vállalni mivoltukat. Félnek a kés?bbi retorzióktól, kiközösítésekt?l. S olyanok is vannak a homoszexuálisok között, akik nem akarják, hogy egy kalap alá vegyék ?ket a bemutatott bizarr jelenségekkel. Csak a transzszexuálisok öltöznek bizarr módon. S egyébként is, nem vagyunk büszkék rá. Ahogyan te se vagy büszke arra, hogy heteroszexuális vagy. Ez a felvonulás azért van, hogy felvállaljuk mivoltunkat, a jogainkért harcoljunk. Büszkének lenni, vagy büszkén felvállalni önmagad, az két külön fogalom.

– Mindig is kíváncsi voltam ennek a harcnak az okaira. Sohase értettem, talán most els? kézb?l elmagyarázod. Nem értem például az elkeseredett harcot a házasságkötés engedélyezéséért. Én sem vagyok élettársammal összeházasodva. S egyel?re nincs is szándékunk. Ha kenyértörésre kerül a sor, akkor az a papír nem kötne össze… S egy bíróság mondja meg nekem, hogy elválhatok, t?le vagy nem? S azért, hogy ?t hozzák ki b?nösnek és nem engem a válásban, aggassunk tücsköt-bogarat egymás nyakába, mint a volt szomszédaim? Olyan dolgok hangzottak el azon a peren, hogy ha addig nem gy?lölték eléggé egymást, az a per egy életre szóló gy?lölködés alapjait vetette meg, aminek a gyermek issza meg a levét. Mert az apának id?nként joga van látni a gyermekét, s így id?nként beszélniük kell…

– Igen, de ha akarnád, megtehetnéd. Nekem megtiltja a törvény. Te hogyan éreznéd magad, ha a városban a padokra ki lenne írva: csak ortodoxoknak szabad ráülni?

– De azt neked is el kell ismerned, hogy ez nem egy normális kapcsolat. Egy homoszexuális kapcsolatból nem születhet gyermek. Természetellenes.

– Te együtt élsz egy férfival heteroszexuális kapcsolatban. Rendszeresen éltek nemi életet. De gyermek nem születik bel?le. Akkor ez a kapcsolat abnormális? A szex nemcsak nemzésre való. Örömszerzés forrása is. Sok heteroszexuális pár nem akar gyermeket. Akkor kötelezzük ?ket arra, hogy gyermeket vállaljanak, hogy kapcsolatuk normalizálódjon? Mennyivel abnormálisabb, mint az orális szex, amelyet nagyon sokan ?znek? S senki se tiltja meg nekik.

– Igen, de a gyermek egy nem normális családmodellben n? fel. Két anyja vagy két apja lesz.

– Szerinted miért feltételezhet?, hogy én, elvált, egyedül él? leszbikus n?, rosszabb anya vagyok, mint egy elvált heteroszexuális n?? Mit csinálok rosszabbul a gyermekem nevelésében abból kifolyólag, hogy a n?khöz vonzódom? Elméletileg én biszexuális lennék, mert éltem heteroszexuális kapcsolatban egykor, de nem m?ködött a kapcsolat. Elváltunk, s azóta hírét se hallottam. Pedig nem is tudta akkor még, hogy leszbikus vagyok. De e rossz kapcsolat döbbentett rá végleg, hogy képtelen vagyok vonzódni a férfiak iránt. Én homoszexuálisnak, leszbikusnak tartom magam. De ne térjünk el a tárgytól. Ha összeköltöznék a barátn?mmel, akkor kockáztatnám, hogy elveszik t?lem a saját gyermekemet, akit az apja már elhagyott. Nem lenne ez a gyermekkel szemben egy végtelenül nagy igazságtalanság? S velem szemben nem az, hogy nem élhetek együtt azzal, akit szeretek? Miért gondolod, hogy jobb egy gyermeknek az árvaházban, mint hogy két apja vagy két anyja legyen?

– Az a gyermek egy hibás családmodellben feln?ve téves családképet alakít ki magának, ami megzavarhatja nemi identitását, s emiatt sérülhet.

– Azt gondolod, hogy ez választás kérdése? Amikor te a Boyzone képeivel ragasztottad tele a szobádat, nekem egy színészn? volt a bálványom. Megijedtem magamtól a középiskolában, hogy megbizsergek, ahányszor a legjobb barátn?m, Kati keze hozzám ér. Kerülni kezdtem, féltem a saját érzéseimt?l. A fiúk kerülgettek, s hogy ne tartsanak furának, táncoltam velük, jártam velük. De akkor is imádtam lányokkal táncolni, mások is megtették, hogy ne árulják a petrezselymet. Anyám ahányszor egy fiú társaságában látott, örvendett. Végül beadtam a derekam, s kipróbáltam a szexet is. Állapotos is maradtam még azon az éjszakán. Összeházasodtunk. De soha se éreztem magam jól vele szex közben. Kezdtem kifogásokat találni. Aztán ? is. Végül elváltunk. Amióta újra találkoztam Katival, boldog vagyok. Vele élvezek együtt lenni. S érzem ? is velem. Édesanyám is észrevette rajtam a változást. Megállapította, hogy kivirultam. E felvonulásokon való részvétel önmagam felvállalása. Megbékélés azzal az önmagammal, amelyet ki akartam magamból irtani, de nem sikerült. Nem választottam. Én ilyen vagyok. S a gyermek számára sem lenne választás kérdése.

– S ha mégis nevelés kérdése is?

– Gondolod, hogy én láttam példát? S gondolod engem szüleim erre neveltek? Amikor édesanyám megtudta, összed?lt számára a világ. Még ma is reméli, hogy csak múló hóbort. Amíg fiúk jártak utánam, éreztette velem, hogy milyen boldog, hogy van párom. Állandóan érdekl?dött, de sohase tolakodóan, sohase adott kéretlen tanácsot, nem avatkozott be sok posszesszív anya módján az életembe, mellettem volt, ha örömem volt, mellettem, ha épp csalódtam. De Katinak még csak a nevét se ejti ki. Úgy beszél róla, mint „az a n?.” Csalódtam benne, s nagyon fájt ez a csalódás. Sokat kísérleteztek az „átnevelésünkkel.” Eddig még nem sikerült. Esetleg olyan esetekr?l olvashatsz, hogy az „átnevelt” letagadta mivoltát. A börtön se tett senki hetroszexuálissá.

– Láttam a múltkor két homoszexuális férfit a parkban. Undorító volt, amit csináltak.

– Miért undorítóbb, mintha egy heteroszexuális pár fogdossa egymás kezét, fenekét, öleli egymást, vagy csókolózik? Ha ennél tovább mennek, akkor az már nemcsak undorító, hanem közszeméremsértés és törvényellenes, s nem kell ehhez homoszexuálisak legyenek. De ha két férfi vagy két n? exponálja magát, akkor sokkal hamarabb érzik ezt egyesek botrányosnak. Pedig ugyanarról a tettr?l van szó.

– Jó, de azt, hogy mi botrányos és mi nem, azt mégis a társadalomnak van joga eldönteni.

– Az etika változik, és a botrányos fogalma is. Ma már nem botrányos, hogy kilátszik egy n?nek a térde, pedig valamikor az is botrányos volt, ha a bokája kivillant. Azért vonulunk az utcára, hogy változzon a társadalom értékrendje, azt szeretnénk, hogy normális embereknek fogadjanak el, hogy ne attól legyen valami botrányos, hogy homoszexuális követte el, hanem azért, mert a tett maga botrányos. A pedofília aberráns és botrányos, akárki, akárhol követi el. Azért az, mert van egy áldozat, akit kihasználnak. A nemi er?szak aberráns, botrányos ás b?n, mert ott is van egy áldozat. A mi kapcsolataink két ember kölcsönös vágyán alapulnak. Miért botrányosabb? Azt akarjuk, hogy amit teszünk, ne legyen se botrányosabb, se kevésbé botrányos, mint egy heteroszexuális kapcsolat. Nem akarjuk, hogy megkülönböztessenek. Fogadjanak el normális embernek, ne potenciális botrányokozónak és b?nöz?nek.

– Egy katolikus templomban botrányos fedett f?vel belépni. Egy zsidó templomba botrányos fedetlen f?vel belépni. Egy hindu templomba lépni botrányos, ha nem vagy mezitláb… Minden társadalomnak joga a saját etikáját el?írni.

– De Brassóban van zsinagóga is, katolikus templom is. S nem mutogat már senki a zsidókra, néhány széls?séges antiszemitát kivéve, ám egymás templomában a helyi illemet betartják. Miért kell engem kinézzenek, megbélyegezzenek azért, mert a négy fal mögött én egy velem egynem?vel okozunk egymásnak szexuális örömöt, nem úgy mint a többség? És én pont úgy állampolgára vagyok ennek az országnak, miért kell mások etikáját egy az egyben elfogadnom, miért nem lehet beleszólásom? Miért ugrasz az egekig, ha valaki rád szól, hogy beszélj románul, mert Romániában élsz, román kenyeret eszel? S?t még akkor is egekig szöksz, ha valaki megkérdi, hogy miért nem beszélsz románul a gyermekeiddel? Ha neked felháborító, hogy el?írják, hogy az utcán milyen nyelven szólalj meg, miért nem felháborító nekem, hogy el?írják, hogy ki legyen a partnerem? Téged felháborít, hogy érzed a megkülönböztetést, hogy csak akkor vagy „jó román állampolgár”, ha románul beszélsz, érzel és gondolkodol, nekem miért nem lehet felháborító, hogy csak akkor lehetek az országnak „rendes” állampolgára, ha a szexuális magatartásomon változtatok? Miért botrányosabb, ha én fogom meg a barátn?m kezét, mint ha egy férfi teszi ezt?

– De miért fontos mindezt publikusan csinálni? A házad fala mögé vonulva nem bántana senki. Adott egy homofób társadalom. A társadalom etikájához alkalmazkodni kell. Magadat exponálod, ha a szél ellen próbálsz pisilni.

– Valóban ez megoldásnak t?nik, s a heteroszexuális társadalom számára rendkívül kényelmesnek. De én például hogyan találok partnert magamnak, ha valamiképpen nem publikus a hovatartozásom? Senkinek sincs a homlokára írva, s ha kiírnánk, máris exponáltuk magunkat… S máris kitettük magunkat a kiközösítésnek. S te el tudod képzelni milyen érzés állandóan bujkálni? Hazajön a barátn?m két hónapi távollét után, várom az állomáson, mellettem minden pár egymás ölébe borul, én nem merem megtenni, mert exponálnám magam. Egy vendégl?ben találkozol a barátn?ddel a szülinapodat megünnepelni, olyasmit kapsz t?le, amire már rég vágytál, sohase mondtad neki, hogy kellene, de kitalálta. Legszívesebben a nyakába ugranál örömödben, de kénytelen vagy elfojtani érzelmi kitörésedet, mert mindenki benneteket nézne, nem foghatod meg a buszban a kezét, mint bármilyen más pár, mert… fojtassam? Igazságos, hogy egy életed olyan legyen, mint egy végnélküli Big Brother-show? Miért, mert másnak születtél? S nekünk, leszbikusaknak még könny? a férfiakhoz képest. Két n? sokkal többet megengedhet magának publikusan, mint két férfi. Láttam én példát apára és fiúra, akik búcsúzáskor zavarba jöttek, mert legszívesebben keblükre ölelték volna egymást, ahogyan egy pillanattal azel?tt a fiú az anyjával megtette… Miért ne ez az igazságtalan társadalom változzon meg? A feminista mozgalmak kezdetén a n?ket is megdobálták. Martin Luther Kinget lel?tték. Nelson Mandela 27 évet ült börtönben. Ma nekik adunk igazat. Mi miért nem vonulhatunk ki?

– Ezzel megfogtál. Próbálom átélni a helyzeted tragédiáját, amin sohasem gondolkoztam még el. Nem tudom azt mondani neked, hogy a véleményedet osztom. De azt igen, hogy el fogok gondolkodni azon, amit mondtál. Nem tudom megígérni, hogy holnaptól más leszek. De azt igen, hogy megpróbálom másképp látni a helyzeteteket. Meghallgattalak, s?t figyelmesen végighallgattalak. De engedd meg, hogy id?t kérjek ahhoz, hogy mindazt a sok mellbevágó információt feldolgozzam. S engedd meg, hogy kételyem támadjon mindazzal kapcsolatban, amit mondtál. Át kell rágnom magam rajta még egyszer. S kételyeim els?sorban álláspontod következetességével kapcsolatos. Nem akarod, hogy homoszexuális mivoltod miatt címkézzenek. Te vajon nem címkézed homofóbnak azokat, akik nem fogadnak el azonnal? Felháborodsz, hogy mindenki téged néz, ha kifejezésre juttatod kapcsolatod intim jellegét. De te nem néztél úgy, mint a borjú az új kapura, amikor megjelent az a mulatt kislány az iskolában? De igen, mert szokatlan látvány volt. Vajon nekünk heteroszexuálisoknak nincs jogunk ugyanarra az elcsodálkozásra benneteket látva? Arra, hogy hozzászokjunk a jelenlétetekhez? Hiszen én összeszámolhatom a két kezemen, hány olyan személyt láttam, akikr?l tudom, hogy közétek tartozik. Engem is mellbe vágott a hír, hogy leszbikus vagy. Már nem talállak annyira bizarrnak, mint abban a pillanatban. Csalódsz édesanyádban, mert nem fogad el annak, aki vagy, de te elfogadod ?t annak aki, aki szeretett volna egy heteroszexuális gyermeket, s csalódott, mert ez nem valósult meg? Te magad mondtad el, hogy mennyi szenvedéssel jár mivoltod, ? nem vágyhat arra, hogy ez gyermekének ne adassék meg, s hogy reménykedjen, hogy ez csak múló hóbort nála? Vajon nem írtad el? neki az AZONNALI, FELTÉTEL NÉLKÜLI elfogadást? Elvárjátok, hogy ne gördítsenek gátat a házasságotok útjába, de elfogadjátok a mi aggódásunkat az amúgy is válságban lev? családmodellért? Szeretnétek, ha benneteket nem közösítenének ki, de ti is fáztok a transzszexuálisokkal való összetévesztést?l, kinézitek ?ket magatok közül, legalábbis egyesek. Bizarrnak találjátok ?ket, de mi ne találjunk bizarrnak titeket. Te magad nem feded fel homoszexualitásodat a gyermeked el?tt, védelmezni próbálva ?t. Vajon a heteroszexuális szül?nek nincs joga akár irracionális aggodalomra is, hogy gyermekének szexuális magatartását befolyásoljátok, s majd drámátokban kell osztoznia? Nem folytatom. Ezeken mind gondolkoznom kell. Talán te is elgondolkodsz kérdéseimen.

Köszönöm a sok információt, amit t?led kaptam, ami segít majd abban, hogy esetleg másképp láthassak egyes dolgokat. Köszönöm ?szinte vallomásodat. Köszönöm ezt a beszélgetést veled. Sok mindennel szembesültem, amin eddig sohase gondolkoztam el. Biztosan sok mindenre másképp fogok nézni, mint eddig. De ne várd, hogy mindenben egyetértsek. Ne írd el? nekem.

Megkondult a harang a közeli templom tornyában. 12 óra volt.

– Kell mennem a fiam után az oviba. Te is megleptél a dilemmáid némelyikével. S én is köszönöm az ?szinteségedet. Ebben a formában még engem se szembesített senki ezekkel. Akivel beszéltem eddig, az vagy támadott, vagy hallgatott udvariasan, hogy ne sértsen meg, vagy még udvariasabban egyetértését fejezte ki. Azt hiszem, én is elgondolkodom azon, amit mondtál. Én is örvendek, hogy elbeszélgethettünk.

 

 

[1] LGBT = Lesbians, Gays, Bisexuals and Transsexuals – leszbikusok, homoszexuális férfiak, biszexuálisok és transzszexuálisok, másnéven szexuális kissebségek közössége.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2008.09.20. @ 16:10 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.