Vandra Attila : GPS-el a horvát tengerparton IV. rész: Opatia, Pula, Krk

Életveszélyes korzózás egy városban, ahol a szomszédba is autóval szokás járni. Nem kell a souvenir!, Szidi szenvedései a kavicstengerben Andrea jóvoltából, s egyéb kalandok

 

Opatia, Pula, Krk

 

A strandot meg is találják elég hamar. Akad hely is Szidit leparkolni. A strand akkora, mint egy tornaterem. Tele éles kövekkel. Ági azonnal visszasírja a Székely-tenger „éles” andezit kavicsait… Szerencsére hoztak strandpapucsot. De a víz az tiszta, mint a kristály, öröm belemenni. Csak a h?mérsékletével van egy kis baj. Az utóbbi napokban hidegfront haladt itt át, de nem hidegebb a Szent-Annánál. A táj, sziklás tengerpart, az viszont meseszép. Viszont meggy?lik a bajuk az öltözéssel, mert öltöz?t nem találnak, s a horvátokal nem értenek szót. Van ugyan törülköz?, de akad néz?sereg is…

Fürdés után hazamennek, érdekl?dnek a „ristorante” után, a panzió tulajdonosa valamit magyaráz a benzinkúttal kapcsolatban, de nem értik. Nem baj, majd megtalálják. A panziós n? hevesen tiltakozik, amikor értésére adják, hogy gyalog akarnak menni, de nem értik miért. Csak azért is gyalog indulnak el. Nem fognak két kilométerért autóba ülni!

El is indulnak libasorban a keskeny járdán, amely a második kanyar után elt?nik. Mintha egy rossz szellem akarna érvényt szerezni a Murphy törvényeinek, a közlekedés is megélénkül. Még az út bal oldalára se mernek átmenni, egymás után jönnek a sebesen közleked? autók, s a kivilágítás… Most már csak azért se fordulnak vissza. Végül nagy nehezen eljutnak a benzinkútig, ahol ismét van járda. Áginak akkor jut eszébe, hogy itt majd vissza is kell menni…

Opatia egy középkori, meredek domboldalra épült település, kaskaringós keskeny utcákkal. Brassó is középkori város, ha nem is épült meredek oldalra. Brassóban úgy oldották meg mindezt, hogy egyirányúak az utcák. Itt felszámolták a járdákat. Ezért hadakozott a panziós n?, hogy gyalog menjenek! De hát ezek a horvátok nem járnak gyalog? Amikor a szomszédba mennek beülnek a kocsiba? Tény, hogy rajtuk kívül más nem kockáztatta életét…

Másnap reggel irány Pula. Reggel Anti kiegyezik a fiával, hogy reggelente ? vezet, hazafele pedig a Áron. Mert Áron fiatalabb, jobban bírja a gy?r?dést, s nem ajánlatos fáradtan vezetni.

– S te pedig az ebédnél ihatsz egy sört! – jegyzi meg Áron átlátva a szitán. Ismeri az apját… De hát ? úgy sem szokott inni, így szó nélkül belemegy a vásárba. Ám Isten nem ver bottal, Anti büntetése, hogy az éles kanyarok miatt nem élvezheti a tájat reggel, s mivel mindennap sötétedés után tértek haza hazafele menet sem… De hát Anti ajánlotta a vásárt…

Elindulnak reggel, felmennek az autósztrádára. Mivel az autósztráda épül?ben van id?nként szembejöv? forgalom is van. Egy helyen ki van téve egy tábla, hogy minimum negyvennel kell menni. Egy szucsávai rendszámú kocsi el?ttük lelassít. A táblát sebességkorlátozásnak nézi. Romániában ilyet nem látni, bár a sof?riskolában tanítják… El?zni nem lehet, mert az út kanyarog. Anti a fénydudával jelez nekik. Azok látván, hogy a szintén romániai rendszámú kocsi többször is jelzett, leállnak az els? pihen?nél. Ki tudja, lehet, hogy segítségre szorul a honfitárs? Nagy a csalódásuk, amikor látják, hogy Szidi nem áll meg, hanem felgyorsul…

Andrea az úton megint megvicceli ?ket. A kanyarodó f?utat értelmezi az „el?re” iránynak, Anti szó szerint veszi, s elindul a mellékúton. De van benne becsület, vissza is fordítja ?ket igaz, közben Anti kénytelen újra levizsgázni a 17%-os lejt?n való indulásból a f?utra balra kanyarodással f?szerezve. Az úton visszasírja a Bogáti-erd? és a Hatod-tet? meg a Predeáli-hágó szerpentinjeit, s ha eddig nem tanult volna meg kanyarodni, most van alkalma gyakorolni. A viadukt id?nként nem is völgyet szel át, hanem a hegyb?l kanyarodik ki, két alagutat kötve össze ugyanabban a hegyben. Csodálatos látvány. A többiek gyönyörködnek, Ági pedig szól neki, hogy ? foglalkozzon a kanyarokkal. Anti gyilkos pillantást vet rá, tudja, hogy felesége tanúja volt az alkunak, de rögtön el?re is fordul. Muszáj.

Megérkeznek Pulába, megállnak egy parkolóban. Vajon kell fizetni vagy nem? Nem volna jó bajba kerülni néhány kunáért. Áron hamar felfedezi, hogy más autón sincs parkolójegy, Antinak viszont rossz el?érzete van. Több embert megszólít, egyik se tud angolul. Meglát egy rend?rt, elindul felé. Ági ellenzi, mondja neki, hogy hagyja a rend?rt békén, ? szolgálatban van, ne zavarja. Van neki is n?i intuíciója. Anti „Engem az asszonyok ne oktassanak ki!” jelszóval macsóságát bizonyítandó csak azért is odamegy. Láss csodát, a rend?r tud angolul.

– Hogy kell itt eljárni a parkolással, kell-e fizetni?

– Igen. – s mutatja hova van elrejtve a parkolóóra. Rajta egy tábla írja rajta hogy 0-24, s még valami horvát szöveg. Anti bedob 3 kunát, s diadalmasan viszi a parkolójegyet.

– Na ugye mondtam, hogy a rend?rt kell megkérdezni! – élvezi diadalát, s kiteszi a parkolójegyet. Ám diadala kérészélet?nek bizonyul. Megszólal mellettük egy fiatalember angolul:

– Miért vettek parkolójegyet? Ma vasárnap… Csak hétf?t?l szombatig kell fizetni a parkolásért.

Na ezt már Ági se állja meg szó nélkül, („Ugye megmondtam!”), Antinak pedig eszébe jut a családi törvénykönyv két paragrafusa:

1. A feleségnek mindig igaza van.

2. Ha a feleségnek még sincs igaza, akkor az els? paragrafus lép érvénybe…

Ett?l aztán Antinak felmegy a vérnyomása, s oda akar menni a rend?rhöz, de az asszonyi túler? visszatartja. Azt azért nem állja meg, hogy rá ne szóljon egy német kocsi sof?rjére, hogy ma vasárnap, s nem kell fizetni. Az rápillant a Szidire el?z?leg kiakasztott parkolójegyre, s nem tudja mire vélni a dolgot. Ha nem kell, akkor ?k miért fizettek? Valahogy a következ? 10 percben megérti, hogy nem kellett volna fizessenek, de ?k mégis fizettek, mert a rend?r félrevezette ?ket. Még öt perc társalgás után Antiék rájönnek, hogy a szavakat érti ugyan, de az számára felfoghatatlan, amit a rend?rrel kapcsolatban állítanak. Hát igen, ez nem Deutschland, hanem Kelet-Európa. Végül hagyják a németet meditálni, s Anti lemond a következ? irgalmas szamaritánuskodásról, amikor egy lengyel esik hasonló csapdába. Valamikor el kellene jutni a strandra. A tenger látszik, de azt már Opatiában tapasztalták, hogy itt a tengerpart nem azonos a strandparttal, mint Romániában, ha toronyiránt nekimész, kockáztatod, hogy egy 30-40 méter magas sziklafal szélér?l bámulod a tengert. Az a baj, hogy a horvátok közül kevesen tudnak angolul.

Végül találnak egy csinos fiatal lányt, aki meglep?en jól beszélte Shakespeare nyelvét. Kezdi magyarázni, hogy els?n jobbra, másodikon útjelz? lámpánál balra, menjenek el?re a körforgalomig…

– Írja le az utolsó utca nevét! – nyújt át egy noteszlapot s egy írószerszámot Áron elvágva a tobábbi magyarázatot.

– Azt nem tudom, de a ha a körforgalom után…

– Akkor írja le az utolsó el?ttit.

A lány rábámul meredt szemekkel, de megteszi. Ha ezek tudják bármelyik utcáról, hogy hol van, akkor hogy nem tudják, hogy hol van a strand? Áron azonnal beírja Andreába a címet. Megmutatja a lánynak a térképet, ide kell jutni?

– Igen, igen, s térképen megmutatja, hogy hol van egy parkoló. Most már érti.

Ám azonnal feltámad benne, keresked?, mert hiszen ? itt a külföldi turistákból él. Souvenirt árul. Ha már segített, akkor a turisták általában illend?ségb?l is vesznek t?le valamit.

– Vegyenek souvenirt. Egy emléket Pulából, ebb?l a csodaszép városból. Van medál, nyaklánc, pénztárca, sapka, trikó, nagy a választék. Ilyen szépeket nem találnak akárhol, ezek m?vészi érzékkel készültek! Van itt a család minden tagjának, fiatalnak id?sebbnek, férfinak és n?nek egyaránt!

Linda már fülig ér? szájjal ajánlja apjának, hogy vegyen egy trikót. Angolul mondja, hogy a lány is értse. Anti gyanakodva fordul vissza. Hallotta már a lányának a hangján, hogy valami turpisság van a dologban.

– Nem köszönöm, inkább anyádnak vegyél. – hárítja el az ajánlatot kuncogva. A lány nem érti a szavakat, de rájön, hogy mit mondott. Felkap egy másikat, n?i szabásút, s nyújtja is Áginak. Ekkor már Áron fetreng a röhögést?l, mert elképzeli anyját, amint azzal a trikóval beállít az iskolába. Ugyanis a trikón tenyérnyi bet?kkel azt írja:

 

I LOVE PULA

(Én szeretem Pulát). A lány, a szabadkozást látva, nem adja fel, s Áronhoz fordul:

– Garantálom, hogy sikere lenne vele!

– Az biztos, mindenki utánam fordulna! – ismeri be Áron vigyorogva, de elhátrál az el?l, hogy a lány hozzámérje a trikót. A lány továbbra sem érti a szabadkozás okát, s mintegy utolsó szalmaszálba kapaszkodva Lindához fordul.

– Legalább ön vegyen egyet! Hiszen ajánlotta apjának is! Melyik a kedvenc színe?

– Köszönöm, nem.

– Minden jókép? pasas maga után fordulna!

– S?t azonnal ajánlatot is tenne.

– ????

– Ha én azt a trikót Brassóban felveszem, akkor engem le is tartóztatnak. – magyarázta Linda.

– De mi a baj vele? Sokan vesznek ilyen trikót.

– A felirat… Románul Pula a férfi nemi szerv vulgáris neve…

A lány barátságossága azonnal megsz?nt. Hátat fordított, s elkezdte újra hajtogatni a trikókat.

Ã??k pedig vihogva vonultak tovább sorba elképzelték egymást, amint megjelennének valahol az I LOVE PULA feliratú trikókban otthon.

Andrea hamar megtalálta a nevezett parkolót, s egy svéd meg is mutatta a strandra vezet? ösvényt. Fest?i szépség? öböl volt a strand, nem is voltak túl sokan, a fák alatt lehetett táborozni, csak azok a fránya hegyes kövek ne lettek volna! Hamar el? a snorkykat, s lehetett élvezni a tenger mélyének szépségét, a korallokat, a tengeri uborkákat, s a körülöttük úszkáló halakat, amelyek nem zavartatták magukat az ember jelenlétét?l. A fülük mellett úsztak el, id?nként egész halrajok vették ?ket körül.

A víz tiszta volt, csak egy baj volt vele. Ez nem volt a Balaton, nagyon hamar mélyült. Bizony nem olyan hely volt, ahol kisgyermeket távolról figyelve lehetett volna hagyni, hogy pancsoljon, mint Siófokon, vagy Mamaián. Áron, aki nem tudott úszni, el is kottyant, s egy id?re el is ment a kedve. Eldöntötték, hogy másnap Áronak is megfelel? strandot kell keresniük.

Krk szigete volt a következ? célpont. Nem a tengerparti utat választották, hanem a rövidebbet, amely a sziget közepén vezetett. A szerpentinek mintha egy lugason haladtak volna keresztül, sok útkeresztez?dés volt, olyan volt, mint egy labirintusrendszer. A távolból láttak egy strasndot, amely homokosnak t?nt.

Egy kiköt?be értek ki, amely jachtokkal volt tele, s vízibuszokkal. Mellette volt egy strand, de már belépéskor mély volt a víz.

– Menjünk vissza oda a homokos sekély helyre – ajánlotta Áron. – Van a parton egy út.

Ám amikor beprogramozta –Andreát, a GPS egy rövidítést ajánlott. Mivel az utóbbi id?ben többször volt igaza, hittek neki. Egy ideig nem is volt baj, ám egy adott pillanatban letérítette ?ket az aszfaltról. Az út elég járhatónak t?nt.

– Legfeljebb visszatérünk! – jelszóval Anti elindult a kavicsos úton. Ám az út egyre sz?kült, majd egy adott pillanatban nem lehetett tovább menni. A megfordulási kísérlet balul sült el a meredek kavicsos úton az els? kerekek kikaparták a kavicsot maguk alól, mély gödröt alakítva ki maguk alatt. Áron kiszállította az apját, ám ? se járt sikerrel. Küldtek is Andreának néhány szentet, de ett?l még Szidike pont úgy rostokolt a kavicstengerben. Kellene egy traktor, de honnan? Ekkor t?nt fel egy olasz házaspár.

A férfi azonnal felajánlotta a segítséget. Átvette a kormányt, s els? kísérletre kihozta az autót a „kavicskátyúból” s feltolatott vagy 25 métert, ahol meg is fordította. Eközben a n?k, hogy ne is lássák, hogy mi történik felfedez? útra indultak, s egy gyönyör? öblöt találtak. Anti kivitte Szidit az aszfaltra, ami biztos, az biztos, s úgy döntöttek egyenl?re itt fürödnek. Hárman voltak rajtuk kívül a strandon, a víz nem volt mély, Áronnak se, volt egy kis árnyék is, úgy hogy azonnal nevet is kapott az öböl: „Andrea-Beach”. Minden rosszban van egy kis jó Andrea hibája nélkül nem találták volna meg e csodálatos helyet. Hazafelé aztán a part menti utat választották, s elhaladtak a „homokos” strand mellett. Kisült róla, hogy egy iszaptenger…

 

———-

<!– /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:””; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:”Times New Roman”; mso-fareast-font-family:”Times New Roman”;} @page Section1 {size:581.2pt 842.0pt; margin:70.9pt 70.9pt 70.9pt 70.9pt; mso-header-margin:35.45pt; mso-footer-margin:35.45pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} /* List Definitions */ @list l0 {mso-list-id:1167595624; mso-list-type:hybrid; mso-list-template-ids:1180235494 68026383 68026393 68026395 68026383 68026393 68026395 68026383 68026393 68026395;} @list l0:level1 {mso-level-tab-stop:36.0pt; mso-level-number-position:left; text-indent:-18.0pt;} ol {margin-bottom:0cm;} ul {margin-bottom:0cm;} –> Kedves Attila, az írásodat a Naplóba javasolnám. Átírni nem érdemes. Inkább elölr?l kellene kezdeni az egészet, de gondolom, nem teszed meg, pedig megérdemelné a téma.

Amit feltétlen be kellett volna tartanod

1. Egy bekezdés mindenképp.

2. Elindítani a f?vonalat – magát az utazást -, amely

mellett szorosan haladhatna a GPS, mert ennek a fontosságát és szerepét akarod megmutatni.

3. Sorra bontakozhatna ki a téma, s ismertetnéd meg a szerepl?ket, legyen az kocsi – névvel -, vagy 4. Végül az egésznek össze kellene szaladni egy befejez?

gondolatba.

 

Sajnálom, üdvözöllek, Éva

 

 

Legutóbbi módosítás: 2008.09.06. @ 14:55 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.