dr Bige Szabolcs- : Egy publicista a huszadik században

Balogh Edgár (1906. szeptember 7. – 1996. június 19.)
Aktuálissá vált e rövid megemlékezés születésének 102. évfordulója révén *

 

 

A huszadik század az emberi csodák százada. Lángelmék és paranoiás despoták százada. A skála olyan széles, hogy a példák felsorolásába belekezdeni sem érdemes. Háborúk, forradalmak és a Nobel-békedíj százada. A sors, vagy a politika fintora, hogy a békedíj jelöltjei között ott találjuk Adof Hitler, Joszif Visszarionovics Sztálin és Benito Mussolini nevét is.

 Ennek a huszadiknak volt a szülötte, szenvedő alanya, és halálág hűséges rabszolgája.

 Már szülei is anakronisztikus házaspárt alkottak. Édesapja nagyszebeni származású szász, neve Kessler, és foglalkozására nézve katonatiszt, édesanyja pedig magyar irodalmat oktató tanárnő. Tanulmányainak csúcspontja a prágai német egyetem. Itt filozófiát tanul, és belekerül a gyűlölködő nacionalizmus sodrásába. A Pozsonyban megélt magyar kisebbségi sors egész életére rányomja bélyegét. Mint néprajzos (etnográfus) próbálkozik gyökeret ereszteni előbb Brassó szellemi életében, majd Kolozsváron, mint publicista, közíró találja meg kibontakozásának kereteit.

 Nem kisebb dologra vállalkozik, mint elősegíteni, megteremteni a Duna-medencei népeinek testvériségét, barátságát. Buktatókkal, csalódásokkal, és bukásokkal tarkított út. A kommunista eszmék, az internacionalizmus dogmává merevített elvének bukása mégsem tudta áttörni haláláig megőrzött optimizmusát.

 De, tulajdonképpen ki is ez a Balogh Edgár? A lexikális adatai is sokatmondóak: született Temesváron, középiskoláit Pozsonyban végezte, egyetemi tanulmányait Prágában, vezetője volt a csehszlovákiai Sarlós mozgalomnak, a romániai Magyar Népi Szövetségnek. Az elsőért kitoloncolták, a másodikért bebörtönözték. Miután rehabilitálták lett belőle főszerkesztő-helyettes a Korunk folyóiratnál, egyetemi professzor, a Bolyai Tudományegyetem (Kolozsvár) rektora, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon főszerkesztője, Bodor Pál szavai szerint „Neve a Korunké, a baloldali nosztalgiáké, a szakadatlan csalódásé és bízó törekvéseké.”

Álljon itt egy részlet az életrajzából, mely úgy a kor bizarrságára, mint Balogh Edgár személyiségére egyaránt jellemző:

„A történelem olyan, amilyen, s ha megengedjük magunknak a csodálkozás fényűzését — vallja Balogh Edgár minden mozdulatával —, saját erőinket raboljuk meg. Ámbár az is lehet, hogy oly rengeteg abszurditás közepette túl van immár a csodálkozáson, valahol a tartós indulatok régiójában. Ahol is a tudatos fegyelem s a felismert szükségszerűség bölcsességével keresi szüntelen a törvényes cselekvés új s új módozatait. Ezért például azon sem csodálkozott el, amit felesége mesélt el neki a börtönből való szabadulásának napján. Vagyis az történt, hogy Rebit, aki egy gyárban dolgozott akkor, fölhívták illetékesek a „jóindulatú” és szigorú tanáccsal: azonnal váljon el attól az ilyen meg amolyan „államellenes” és „nacionalista” férjétől, akit különben sem fog egyhamar szabadon látni. Rebi megrázta szelíden a fejét, és másnap, szabadlábra helyezve, megérkezett Edgár. Mintha mesebeli egyezség lett volna köztük: ha majd egyszer nagy bajban leszek, kedvesem, te rázd meg a fejed, s attól a néma tagadástól leomlanak a börtön falai, és fejünk fölött az ég a helyére visszaköltözik.

Edgár szomorkásan mosolygott a történet hallatán:

— No persze. Nem ismerték Rebit.

Pedig ismerhették volna, ha elolvassák a férje könyveit.

Azokból megismerhették volna a fényt, amely ennek a székely asszonynak a hűségét védőleg körülfonta. És nem válhattak el egymástól, mert ők is páros egyszeméllyé lényegültek az idők folyamán: a kisebbségi küzdelemben, a rövidéletű győzelmek korában, a közösségi tervezgetésekben s a kényszerű megállapításokban: „Gyergyó felől kéken beborult az ég…” (neumannhaz.hu)

 Azt írtam az elején, hogy a huszadik század gyermeke volt? Nem, nem az volt. Ő csak vendége volt e vérzivataros századnak.

 Utóhangként had idézzem saját szavait: ”Legnagyobb történelmi örökségünk az anyanyelv, gondolkodásunk hordozója, évezredek emberi bölcsességének tárolója s egyben korszerű fogalomvilágunk lehetséges kifejezője. Szorongással mondom itt a „lehetséges”-t, mert sajnos egyáltalán nem bizonyos, hogy mindenki egyformán bontja-e ki az új világ befogadására anyanyelvét…” (Diurnus 2006. 10. 03)

 

 

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 603 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.