Vandra Attila : Férfi a n?i öltöz?ben

A történet bármennyire hihetetlen, igaz történeten alapul.

 

– Jó reggelt, lányok! – nyitott be Földvári úr.

– Jó reggelt f?nök! – válaszolták a lányok.

– Holnaptól lesz egy új kollégátok, fogadjátok szeretettel…

– Kolléga? – kérdezte Ila nem kis éllel a hangjában.

– Igen, nem volt nyelvbotlás. Kolléga.

– Miféle férfi áll telefonos kisasszonynak? – kérdezte Klári.

– S hol fog átöltözni? És csak egy illemhely van… akadékoskodott Vera.

– Épp ezt akarom veletek megbeszélni. Ugyanis Krisztián vak. Születését?l fogva. Még árnyékot se lát. Arra gondoltam, hogy ilyen körülmények között, talán találhatnátok egy megoldást…

– Ez biztos? – kérdezte Margit.

– Igen, a szomszédomban lakik, gyermekkorom óta ismerem.

– Fel?lem, ha úgy se látja a bugyimat, ott öltözhet mellettem. Mit szóltok csajok? – fordult Margit a többihez.

– Csak ne tapogatózzon… Ha megígéri… – tamáskodott Ila.

– Próbáljuk ki, s ha szemtelenkedik, úgy kihajítjuk, hogy a lába se éri a földet. Most honnan varázsoljanak ide még egy öltöz?t a semmib?l? – vált Klári is engedékennyé.

 

Másnap reggel hét óra el?tt 5 perccel Földvári úr 20 év körüli fiút vezetett be.

– Bemutatom nektek Krisztiánt. Ila, légy szíves mutasd meg neki az öltöz?t, s rád bízom a betanítását.

– Meglesz f?nök. Gyere, mutassam meg a szekrényedet, a szekrényedben ott van már az egyenruhád is. –fordult Ila az új kollégához.

Krisztián szó nélkül vetkezni kezdett, mintha a legtermészetesebb dolog lenne, hogy egy n? jelenlétében fehérnem?re vetkezik. Ila meghökkent, s hirtelen hátat fordított.

– Miért fordítottál hátat hirtelen? – észlelte azonnal a mozgást Krisztián.

– Te nem el?ször vetkezel le lányok jelenlétében igaz? – tudatosult Ilában.

– A bentlakásban is a lányokkal közösen használtuk a fürd?szobát. – válaszolta Krisztián. – A vakok intézetében. – tette hozzá magyarázkodva.

– Ja… – hát igen. Minek is problémázni? Úgy sem látják egymást…

A belép? Margit meghökkent a látványtól, aztán hamar magához tért. ?is nyugodtan nekiállt átöltözni. Végeredményben úgy se látja ?t Krisztián…

Krisztián hamar betanult a munkakörébe, s bár nem volt beszédes, jóíz?en velük kacagott, ha valamelyik valami humorosat mondott. S mivel Ila kivételével mind fiatal lányok voltak, ilyen alkalom volt elég.

Néhány nap múlva már szinte észre se vették, hogy közöttük van. Ott szapulták el?tte a férfiakat, s néha még az intimbetétekr?l is beszéltek el?tte. ?ilyenkor hallgatott, s ha provokálták se nyilatkozott. Klári találta ki, hogy átkeresztelje Krisztiánának:

– Telefonos kisasszonyként dolgozol, a n?i öltöz?t használod, s a n?i WC-t. Úgy közénk tartozol, hogy illik lánynevet adnunk neked! – ?nem ellenkezett, hiszen annak volt a jele, hogy befogadták maguk közé. Rajta is ragadt a név azonnal. Attól a perct?l fogva mindenki, még Földvári úr is Krisztiánának szólította.

Még abból se lett baj, amikor egyszer véletlenül összeütközött Klárival vetkezés közben, s a mellében fogózott meg. Krisztiána nem azon a zavart hangon kért bocsánatot, mint ahogy a férfiak szoktak, amikor véletlenül rossz helyen érintenek meg egy n?t, vagy rájuk nyitnak vetkezés közben. Egyszer?en úgy kért bocsánatot, mintha csak a kezéhez ért volna. Már több, mint egy éve dolgozott velük, amikor egy reggel Vera bejelentette, hogy bulit tart.

– Szomorú ez a nap gyerekek, prefixet váltok, töltöm a harmincat. Ennek illik megadni a módját. Úgy gondoltam, hogy szombaton délután eljösztök, s hozzátok a pasasaitokat is. Klári pedig, aki épp szingli, épp párt alkot Krisztiánával… Délután flekkent sütünk a kertben, este pedig szólhatna zene, s táncolunk is egyet!

– Te csak ne boronálj össze senkit! – kapta fel a vizet Klári. S honnan tudod, hogy esetleg Krisztiánának nincs barátn?je?

– De hát…

– Igen, attól, hogy vak, attól még férfi, s miért ne lehetne? Jókép?, okos fiú, jól nevelt, figyelmes… – utasította rendre Margit is.

– Azt akartam mondani, hogy sohase beszélt róla, ezért feltételeztem, hogy… – magyarázkodott zavartan Vera, de Klári félbeszakította:

– Ami azt illeti ? amúgy se sokat beszél magáról. – Van barátn?d Krisztiána? – fordult a fiú felé.

– Nem volt, nincs, s nem is lesz. – válaszolta, de ajkába harapott, mintha olyat mondott volna, amit nem kellett volna.

– De hát miért írtad így le magad? Még lehet. Van nekem egy ismer?söm, az is vak, s meg van n?sülve, s gyermeke is van. – mondta Ila.

A fiú zavara tovább fokozódott, lehetett látni, hogy keresi a választ. Ekkor esett le Margitnak a tantusz.

– Tán csak nem…

A fiú egy ideig habozott, aztán kinyögte:

– De igen. Fél éve élek együtt egy férfival. Sohase vonzódtam a lányokhoz.

Döbbenet lett úrrá a társaságon. Sokféle csend létezik. Létezik olyan, amelyet “hallgatni” lehet, van néma csend, olyan, amelyikben a légyzümmögés is meghallatszik, létezik halálos csend, ez olyan volt, hogy valósággal vágott, mint a kard. Krisztián törte meg a feszült csendet.

– Köszönöm a meghívást, nem fogok élni vele. Túl különleges alkalom ez, hogy a jelenlétem rontsa el. Sok boldog születésnapot kívánok Verácska! S lélekben maradj huszonéves! – azzal kiment az öltöz?b?l, s elfoglalta a helyét a szokott helyén, a legszélén, feltette a fülhallgatót, s bejelentkezett a rendszerbe.

Eltelt egy kis id?, amíg a lányok is megjelentek. Látáskárosulása miatt hiper-érzékennyé vált füle azonnal kiszúrta, hogy a mellette lev? szék üres maradt. Nyomott volt a hangulat is, nem harsant fel a szokott kuncogás hívásszünetben. Krisztián hangján lehetett hallani a remegést, amint a hívók kérdéseire válaszolt. Megfogalmazásai alázatosak voltak, aznap többször kért bocsánatot a kliensekt?l, mint máskor egy teljes hónapban. Egy adott pillanatban nem bírta tovább, s egy hívás lezárása után felállt, s kiment WC-zés ürügyén. A WC fedelét lehajtotta, ráült s a fejét a tenyerébe temette. Ott ült perceken keresztül, mélyeket lélegezve, hogy összeszedje lelkierejét, hogy visszatérhessen munkájához. Szándékosan zajt okozott, miel?tt belépett a terembe, ahol a lányok dolgoztak. Éles hallása felhívta a figyelmét, hogy vagy ketten is hirtelen mozdulatot tettek. Majd egy papírlap zizzenését hallotta, s egy golyóstoll sercenését rajta. Majd a papír újra zizzent, kicsit arrébb, s újabb golyóstoll sercent… Aztán arra figyelt fel, hogy egyikük feláll, s kimegy. Felismerte Ila lépéseinek számára jól ismert csosszanását.

Ila bekopogott a f?nökhöz. Egy ív papírt adott át neki, de nem várta meg, hogy a f?nök elolvassa.

– Nem vagyunk hajlandóak azzal a perverzzel együtt dolgozni!

– Milyen perverzzel? Mi történt?

– Az történt, hogy Krisztián egy buzi!

– Ez biztos? Honnan tudjátok ilyen biztosan, hogy Krisztiána…? – kapta fel a fejét Földvári úr.

– Krisztián – nyomta meg a név végét Ila – maga ismerte be! S f?nök, ön szerint miféle férfi az, aki n?i nevet visel?

(„Ti aggattátok rá!” – akart akadékoskodni Földvári úr, végül lemondott az ördög ügyvédjének szerepér?l).

– Jó, de mit tett itt? – kérdezte – Ahhoz, hogy megrovásban részesítsem, fegyelmit adjak neki, áthelyezhessem, vagy kihívjam a rend?rséget, tudnom kell pontosan, hogy mit tett, és kivel!

– Hát nem érti f?nök? Egy buzival kell megosztanunk az öltöz?nket, vele együtt kell vetkeznünk-öltöznünk! Nem t?rjük tovább! Mindenki aláírta a kérvényt! Tegyen valamit, de sürg?sen!

A f?nök nem volt képes felfogni, amit hallott.

– Szóval, amíg úgy hittétek, hogy igazi férfi, aki bármikor kedvet kaphat arra, hogy kihasználja a helyzetet, hogy le vagytok vetkezve, az rendben volt. Egy év alatt semmi panaszotok sem volt rá. Most, hogy bebizonyosodott, hogy nem a n?k, hanem a férfiak után vonzódik, tehát semmilyen veszélynek nem vagytok kitéve a jelenlétében, akkor hirtelen nem vagytok képesek elviselni a jelenlétét? Jól értettem?

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2008.09.16. @ 13:28 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.