Fecske Panna : Megnémultam…

 

 

megnémultam,
ajkaim immár szótlanok
önmagába zárt kagyló
a lelkem,
fájdalmam
magamból kiköpni nem tudom,
csak gyarapszik
vérszín? igazgyöngy
túln? rajtam, belülr?l fojtogat
mennem kellene már
gúzsba kötnek hamis szavak
kárvallott esküvések
saját véremmel óvlak
minek?
hízelg? mosolyod viszolygat
hazugságból fonsz nekem csokrot
az ígéretek üveggolyókként
pörögnek tova lábaim el?l
ócska kincsekért
vetted meg a lelkem
nincstelen vagyok
üres báb, ki néha öntudatra ébred
verg?dik párat, majd sorsába réved
és én elhiszem?
hogy csak értem létezel
térdem elé borulva imádod önmagad
ki vagyok én?
tükörbe nézve, nem látszom
nem létezem

Legutóbbi módosítás: 2008.09.08. @ 11:20 :: Fecske Panna
Szerző Fecske Panna 250 Írás
Lehetne ide sok mindent írni, de a mi voltam az már nem érdekes, ami vagyok az még képlékeny, ami leszek azt még nem ismerem...