Ã?Å¡gy kell élnünk, ha elmegyünk ebb?l a világból mindig akadjon egy ember, aki megsirat minket. Kolonics György így élt. Nem magának, sikereivel értünk, nekünk élt …
A víztükör sima, a szell? sem mozdítja,
a távolból perg? hangok hallatszanak,
szurkolók drukkolnak a kenus párosnak.
A hang elült, és fuldokló csend támadt.
Megállt az evez?lapát, körben síri csend,
a kishajót nincs, ki tegye vízre tovább.
Két kar megpihent, evez?t nem húz már.
Elment …, dobogóra többé fel nem áll.
Kaszás! – mért jöttél ily korán, búcsúzni
id?t miért nem hagytál? Csend átölel, a
patak folyik tovább, némán, érted kiállt.
Halál! Alattomosan, megbújva támadtál.
A víz volt hazája, a kenuja, az otthona,
Király volt a maga választotta sportban.
Küzdött, harcolt, nyerni akart, és nyert.
Nem magának. A magyarok dics?ségére!
Kolonics György élt harminchat évet!
Legutóbbi módosítás: 2008.08.05. @ 06:32 :: Lénárt Anna
