Saját szavaimmal halok
A Hajnal fagyos lehelete megérintett,
Még mindig fázom.
Segítségért kiáltottam az Éjhez, de a szél,
Visszahozta szavaimat,
Lábaim elé hajította és én kétségbeesetten
Kutattam a Hold halvány fényénél,
Szétszórt bet?im után.
Álmatlanság gyötört, ágyam,
Átváltozott apró tövisekké.
Szégyellve próbáltam összerakni,
Oly sokat jelentett szavaim,
De összekeveredtek bet?im,
Mintha nem is az enyémek lettek volna,
Gúnyos mosollyal átadták egymásnak helyüket.
A Hold csendesen nézett le rám,
Hatalmas pillantásaival el – elálmosított.
Lassan lehunytam szemeim,
És álmom mélységében,
Felépültek elveszettnek hitt mondataim,
Melyek lassan, nem kímélve,
Belesüllyesztettek szúrós fekhelyembe.
Legutóbbi módosítás: 2008.07.14. @ 19:16 :: Végh Szimonetta