Zsákai Lilian : inert létem I.

1.

 

jelentésvesztett szavak koppannak a padlón.

villanyoszlop-karnevál zúg az ablakban,

egy free jazz szalag nyúlik épp a magnón,

szimpla zenék szólnak, komplex alakban.

 

odakint a fémek végigcsorgatják

h?vös testükön az er?tlen fényt.

az árnyékok egyikr?l a másikra lépnek,

míg huzalok, gépek, vágyvezetékek

karcolják könnyessé a farmerkék eget.

nem sírok az es?vel, nekem már nem lehet,

csak a vegyszerízt élveznem tikkadó ajkamon,

élnem egy rozsdamentes, szagtalan életet.

 

üresség ül meg a csupasz falakon.

 

2.

 

megroskadt gyorsvonat visz tovább.

gyönyör? villámként száguld velem,

az ablak el?tt ültetvények ringnak el csendesen,

a fémerd?k rügyeznek, a városok nyújtóznak

mind távolibb horizontok felé:

 

kitárulkozva dobja a világ önmagát az ég elé.

 

a raktárépületekr?l megfáradt vakolat hullik.

a porral telt terekben léptek törik a csendet,

míg az út mentén sorjázó hulladékszobrok

rendületlenül mutatják a rendet;

 

a napfényezte sínek mellé vonták

nejlonfoszlány-sorfalukat a fák,

köztük rendre, minden percben,

zajvonatok robognak át.

 

most épp engem ugatnak meg

széltépázta kóborkutyák.

 

3.

 

inert létem világgá tágul.

dimenziókká teszem

a ponttá s?rült tereket,

mert minden veszély elhárul,

ha már semmit sem tehetek.

Legutóbb szerkesztette - Zsákai Lilian
Szerző Zsákai Lilian 40 Írás
Zsákai Lilian - hivatásos torzszülött