Barna Erika Viktóriának, az álmodónak
Végtelenb?l végtelenbe,
el nem apadóan
domb tövében hömpölyög a
széles emberfolyam.
Fiatalok és öregek,
borúsak, vidámak:
éltet?i s elbukói
az örök világnak.
Arcát keresi mindegyik,
tömeg fölé – szárnyát,
s milliók közt az egyetlent:
keresi a párját.
Kihajt bennük, növekedik,
vet az id? s arat.
Megszólal egy hang felülr?l:
„Csak a díszlet marad.”
Legutóbbi módosítás: 2008.03.31. @ 21:33 :: Véghelyi Balázs