Olyan vagyok, mint a gyerek:
úgy sírok és úgy nevetek,
úgy vágyom a biztonságra,
úgy tekintek a csodákra.
Néha középpontban állok,
vagy elbújok s nem találok,
ha éppen magányra vágyom…
Ábrándozok, csöndben játszom.
Szeretnék tudni, érteni,
ami fontos, azt védeni,
s attól, amit nem szeretek,
mintha nyúzna: úgy szenvedek.
Olyan vagyok, mint a gyerek:
negyvennyolcból nem engedek;
szelíd szóval, kedvességgel
beérem már negyvenhéttel.
________________________________________________________
Kedves Balázs!
Versed tele van toldalékrímekkel: állok, találok, vágyom, játszom, érteni, védeni, szeretek, szenvedek, engedek, kedvességgel, negyvenhéttel… Ezekkel f?oldalra nem kerülhet… Naplóba viszont ajánlhatom…
Üdv: Tibor
Áginak
hóvirág-mez?ben
jártunk és bel?lem
kihajt a vers mint a virág
hóvirág-mez?ben
kopasz fa ághegyén
rügyezett a remény
kinyílunk mint a levelek
kopasz fa ághegyén
vártak a tavaszra
hóvirág kopasz fa
lestük ?ket ahogy csendben
vártak a tavaszra
Elvesznek bennünk az országutak.
Sorban elhagynak minket.
Sárba ragad a lábunk,
szemünk a távolt fürkészi,
keressük önmagunkat – önmagunkban.
De a kezünk még szabad.
Országutakat építhetünk vele,
s megtalálhatjuk önmagunkat –
valaki másban.
Száll az id?, mint a labda.
Egyik nap jön másik napra.
Fenn az égen hol Hold, hol Nap.
Gyorsan lesz a mából holnap.
Ha én följutnék a Napra,
nem gondolnék a holnapra.
Ha a Holdra juthatnék fel,
éjjel lenne mindig, éjjel.
Sötét felh?k mögé bújt
az ?szi nap arca,
mintha nagy napszemüveg
volna éppen rajta.
De vajon miért kell e
napszemüveg neki,
ha ? a világosat
oly nagyon szereti?
Elfáradt a fény anyja,
a nyár is ellebeg,
s álmos arcát befedik
a hamu-fellegek.
Hamuszín? takaró
borít rá majd álmot,
abban alussza végig
a téli világot.
Barna Erika Viktóriának, az álmodónak
Végtelenb?l végtelenbe,
el nem apadóan
domb tövében hömpölyög a
széles emberfolyam.
Fiatalok és öregek,
borúsak, vidámak:
éltet?i s elbukói
az örök világnak.
Arcát keresi mindegyik,
tömeg fölé – szárnyát,
s milliók közt az egyetlent:
keresi a párját.
Kihajt bennük, növekedik,
vet az id? s arat.
Megszólal egy hang felülr?l:
“Csak a díszlet marad.”
Esik az es?,
ázik a répa,
zöld haját az
es? mossa.
Mélyben gyökerezik,
földdel törülközik,
zöld haját ha es? mossa,
napsugárral szárítkozik.
Volt egyszer egy jó királyfi.
Indult szerencsét próbálni.
Lelkében h?stettek égtek,
keresett egy feleséget,
próbákat készült kiállni…
(Nem hiába volt királyfi.)
Ballagott az országúton…
Elütötte egy kamion.
I. Vajda Julianna ismeretlen levele Csokonaihoz
Kedves Vitéz! Köszönöm a hozzám írott verseit.
Köszönöm, hogy szeretett.
Bocsássa meg, hogy rímek nélkül írok,
de hát nem lehet mindenki olyan bolond,
hogy poétává lesz Magyarországon…
Ne haragudjon, hogy nem vártam meg Önt.
Bocsásson meg a csalfa reményért.
Bocsásson meg az elhervadt virágokért.
Nem illettünk egymáshoz, ezt Ön is jól tudja.
Keressen magának egy másik leányt,
aki viszonozza majd érzéseit.
Én is megpróbáltam, de nem tudtam.
Ég áldja!
Julianna
II. Lilla ismeretlen naplójából
Megírtam Mihálynak
Búcsúlevelemet,
Szavaim még fájnak
S t?lem idegenek.
Nézem azt a szepl?t,
Mir?l versét írta.
Ez jelenti már ?t…
Nincsen többé Lilla.
Fa nélküli erd?k,
erd? nélküli fák. –
Szívekkel, mint szalonnával,
szélben leng az ág.
Fa nélküli erd?k,
erd? nélküli fák. –
Mint a karácsonyfa-gömbök,
fán függ a világ.
Fa nélküli erd?k,
erd? nélküli fák. –
Télen jön majd egy favágó,
minket is kivág.
Fa nélküli erd?k,
erd? nélküli fák.
