Lucskai Vincze : Hallgatag az Isten


hallgatag az isten

s míg csendjével tölt?dnek sorra
a kupolás imák
a könyörg? világ
zilálja sebz? szilánkokra ?ket
reménytelen

hiába tépitek az agyagot
mélyén
rejtett formák után vájva
az arc fedett
és az is marad
hiába sebzed a márványt
keblekért csaholva
a tömb mi rejti dermedt marad

minden szirten nem teremhet szobor

csak vigyorgó torzók
léted peremén
lám, hogy sorakoznak
hiába öltesz magadra vitorlát
a szél sem fogad
s a vihar nélküled tombol
és kongatja a harangokat félre
kötéltelen

mily szánalmas
mily gyenge vagy

a tengerbe szórom hát
a szirmokat
áldozva az elszalasztott viharoknak

Legutóbbi módosítás: 2008.03.09. @ 16:45 :: Lucskai Vincze
Szerző Lucskai Vincze 200 Írás
... ha majd a dalnok, kihal belőlem és állok ismét éktelen ... buckámat hordja szét kóbor szél, reménytelen, ha majd jönnek daltalan, kopár szavak lanttalan és gőg táplálja dacos lelkemet, kerüld majd érintésemet ... mi marad, egy morzsányi falat egy cseppnyi harmat ...