Már megint szólította, annyi ideje sincs, hogy a szennyest kimossa! Huszonnégy helyett negyvennyolcból áll a napja és mégsem jó, mégis kevés, amit tesz. Pedig milyen szépen kezd?dött ötven éve mindez. A gyönyör? sváb kislány és a snájdig zenész románcát sokan irigyelték, s amikor szándékukat véglegesítették, többen el sem hitték. Lizi kezére számos pályázó akadt, de ? olyan vakon beleszerelmesedett ebbe a jókép? zenészbe, hogy mást már észre sem vett. Követte a messzeségbe s otthagyta a kínzó szegénységet, ami gyermekkorát megkeserítette. A háború minden nélkülözése rögz?dött a lelkében, amit feledni feln?ttként sem tudott. Jó volt a szerelem ezzel az emberrel, csak a féltékenység s az anyós miatt néha eljárt a keze. ?meg megtanulta, hogy ez az asszonysors és lassan megszokta. Ha bántotta, vagy szidta, mindig a jóra gondolt s kés?bb a megszületett gyermekeire. Nem panaszkodott, mert a férje jó apa volt, a családért mindent feláldozott. Fillérenként rakta félre a pénzt s a többi léha ember ezért kinevette, garasosnak csúfolta érte. Amikor beköltöztek az új lakásba, már irigyelték, pedig ha tudták volna, milyen sokat fázott azért! Lizi végre megnyugodott, mert bár több a dolog, de a maga ura lett. Az ember meg vidéken dolgozott, így aztán kevesebb lett a súrlódás kettejük között. Ahogy az évek teltek s a gyerekek is elköltöztek, már egymásra is figyeltek.
Amint a férje ereje fogyott, vadsága is csillapodott, gyanakvása pedig n?tt. Lizinek ilyenkor mindig felsejlett a gulya képe. Ott is a bikák között valami ilyesmi játszódott le. Sajnálta az öregebbet, a kiszolgáltat, amint tehetetlen dühvel toporzékol. Az ? Örege is erre a sorsra jutott. Szeme világának elvesztése meg Lizit is rabságra ítélte. Nem maradt egy nyugodt percre az életre, folyton csak a parancsait teljesítette és belerokkant a súlyos test ápolásába.
A lánya, aki apja kedvence volt, közel lakott, de lélekben eltávolodott. Már amikor férjhez ment, megtagadta a családját, mint szégyenfoltot titkolta családfáját. Csak az apja nem vette ezt észre, aki látón is vak volt, ha a kislányáról volt szó. Folyton arról álmodozott, hogy majd a kislány, kit a térdén oly sokszor ringatott, akit cukrászdákba hordott, majd az ad neki otthont. S most vakon vette észre, hogy nem maradt neki más, csak a felesége. A fia az anyja fia, minden mozdulata, taglejtése a fiatal sváb szépséget idézte. Azt, akit bármikor elveszíthet! Annyi a házban a megözvegyült ember és mit tudni melyiknek a szeme akad az asszonyon meg!
Mióta lelke tükre bezárult, Lizi csak szenvedte a zsarnokságot. S az önzés nem ismert az Öregben határt, elszámoltatta minden percét. Soha nem gondolt arra, hogy egyszer hazudhatna, hogy ha csak egyszer is tíz perccel kevesebbet mondana, már a parkban lehetne egy szusszanása, hogy a rigókat meghallgassa. Az ? Istene becsületre és tiszteletre nevelte! Pedig csak egy kis vágya volt. Végigmenni a f?utcán, megnézni a sok színes kirakatot, elnyalni egy tripla fagylaltot, s a templom el?tt, mikor keresztet vet, megköszönni ezt a kegyet. Talán még az Öreg dühöngését is elviselné, ha ezt megtehetné. Nem fájna az, hogy éjjel sokszor felzavarja, ha valamijét nem találja, nem fárasztaná, hogy hajnalban felkelti, mert az alvásból elég volt neki. Csak neki van dolga, hogy a parancsokat végrehajtsa. Olyan fáradt volt már, felkelni sem kívánt. Gyomrában kést forgattak, félvak szeme homályt kívánt, de a másik ágy fel?l már hallotta a mocorgást.
– Hol vagy, gyere, segíts! – tapogatózott az Öreg az ágya felé.
S ? már a sarkon túl járt, már ott volt a fagylaltosnál. Kacagva visszanevetett és integetett. Szabad volt, mint még soha s nézte a kirakatokat.
Legutóbbi módosítás: 2008.02.19. @ 10:41 :: Ebergényi Németh Magda