REVOLÃ?Å¡CI

Nyirbátori Határ?r Igazgatóság 1989

 

 

 

 

 

1989 jeges karácsonyát írtuk. Öreg katonaként a kiváltságosok foteljében ültem a klubhelységben és a televízió bömböl? képerny?jét bámultam megbabonázva többedmagammal. Valami megmagyarázhatatlan félelem kezdett felkúszni a gerincemen. Íme én sem maradhatok ki az emberiséget elemészt? métely szorításából. Minket is elért, vagyis a küszöbünkön toporog a háború. Határ?rként hamarosan testközelb?l tapasztalhatom, milyen is, ha húsz évesen kiparancsolnak nemzetünk határára és kiadják a nevetséges: Védd meg parancsot.

Reggel feldíszített feny?re pillantottam és azt gondoltam, hogy nem lesz ebb?l semmi, mert a karácsonyi szellem nem engedi ide is begy?r?zni a szomszédban lángoló er?szakot.

 A televízióban Bukarest f?terén az emberek a halálosztó román tankokra feny?t állítanak, miközben a nyomjelz?s lövedékek körülöttük süvítenek. A Securitate nem ünnepel. Kétségbeesetten védelmezik talmi hatalmuk utolsó bástyáját, és ?rült vezérüket a Kárpátok Géniuszát. A géptávíró szobából szigorúan titkos jelentéssel érkez? Gyula félrehív, és négyszemközt közli, hogy most kapták a román határ?rizeti szervek jelentését miszerint az elnökhöz h? reguláris hader?k átlépni készülnek a magyar határt. Ez kés?bb dezinformációnak bizonyult. Akkor értettem meg, hogy hiába van karácsony, a történelem megint átlépni készül egy kis sorállományú határ?r vágyain és félelmein. Nem szóltam senkinek, hanem csendben visszaültem a többi, dermedten a televíziót bámuló határ?rkölyök közé. Ã??k sem hitték el. Csak amikor felüvöltött a sziréna az ügyeletes asztal felett és kigyulladt a THKSZ lámpa, akkor villant a szemükben valami félelemmel vegyes felismerés. Teljes harckészültség! Üvöltötte a sziréna és a jól begyakorolt mozdulatok szinte maguktól bújtak el? reszket? tagjainkból. Fegyverszoba, tárazás, üvöltöz? tisztek, félszegen vigyorgó bakák. Rádiós lévén még a húsz kilós R107-es rádió is a vállamra került, rohanás közben vadul csapkodó ostorantennájával. Még hallottam a szolgálatosok utánunk küldött bíztató kiáltásait:

 – Aztán jól rúgjatok abba a kibaszott seggükbe haver! – Kemény hangjukból valamilyen szint? féltést véltem kihallani és ez szinte megnyugtatott. Hiszen várnak minket, és ha kell, segítenek ezek a remek fickók, a katonabajtársak. Az L60-as IFA jéghideg platóján szorongtunk és kínviccekkel palástoltuk a félelmeinket. Imi a sof?r állati tempót diktált a jégbordás úton. Terem község határában rám is sor került. Kovács százados és hat társam dermedten ugrott le a platóról. A kocsi tovább robogott és közben a százados már intézkedett:

-Tereptárgyak felhasználásával l?állásokat kialakítani, rádiós a központtal a kapcsolatot felvenni! Három ember át a tarlón jár?rbe!

Éjjel! Jeges hideg szél, aminél csak az érzéseink voltak jegesebbek. Nyikorgó kerékpár közeledik a m?úton. Id?s ember lovagolja, láttunkra megáll:

– Maguk magyarok még vagy már románok? – kérdi, majd mikor felismeri a vállapunkat, vigyorogva emeli le a kerékpár kormányán függ? két demizsont.

– Ha meg nem vetitek fiúk, hoztam egy kis kisüstit meg jóféle veresbort, hiszen szenteste van. Mindjárt jönnek az asszonyok egy kis harapnivalóval. Igyatok vitéz urak, én addig hátracsoszogok szólni a többinek, hogy itt még a mi fiaink állnak -. Kerékpár el.

– Kivételesen néhány kortyot engedélyezek -szólt a százados, vidáman vigyorogva kérd? nézésünkre. Mire végigjár a demizson, megérkezik néhány kend?be bugyolált asszony az öreg vezetésével:

– Egyetek fiacskáim – szólt a századosnak az alig pár évvel id?sebb n?, de a százados mosolyogva közelebb lép és illemtudóan megköszöni a hússal telerakott szendvicset, és nem teszi szóvá a fiacskámat. Ész nélkül faljuk a meleg kenyeret, mikor a falu fel?l nyikorgással vegyes dübörgés hallatszik. A falusiak ijedten szétrebbenek, mert azt hiszik tankok jönnek. Jól hiszik, csakhogy a mi tankjaink. Der?s arcú hadnagy néz ki a felpattanó nyíláson:

– Szasztok, K?halmi vagyok a Vorosilov laktanyából. Hová álljunk ?

– Szia – szól kapitányunk – Csaba kérdezd meg a parancsnokságot -. A válasz hallatán kicsit elmegy el?z?leg a pálinkától magamba szívott bátorság.

– Jelentem négy kilométerrel tovább a m?úton már várja ?ket egy felvezet?. A hadnagy barátságosan biccent és tovább zakatol a két gépszörny.

– Jó lett volna ha ezek itt maradnak – szól Kovács bosszúsan amib?l azt látom, hogy ? is fél kissé. Eseménytelen két óra következik, majd hirtelen feléled a rádió és ontja az infót

– Rézfúró egyes jelentkezz, itt központ. – Jelentkezem. – A román fél jelenti, hogy szekus csapatok törtek át a zöldhatáron Terem község felé tartanak. – Nem is kell jelentenem az elhangzottakat, mert a hajnali term?földek irányából élesen kirajzolódik a látóhatáron a fagyott vetésen bukdácsoló három Dácia. Kovács higgadtan rendelkezik

            – Rádiót a vállra, mindenki a kis fasor mögé, tölts, kibiztosít, és ha l?nek, akkor ész nélkül leradírozni ?ket a vetésr?l -. Elügetünk a kis fasor irányába és felvesszük a l?állást. Kovács az el?z? helyünkr?l lassan sétál a közeled? autók irányába.          

             – Ez ?rült – gondolom – egyedül akarja megállítani ?ket. Úgy tesz. Mellettem Ferike fogai hangosan koccannak össze. Ránézek, és nem veszek tudomást remegésér?l, azt mondom:

 – Kurva hideg van mi? Nem lesz semmi baj -. Hálásan néz vissza. Közben a százados és a kocsik találkoznak. Kovács lazán jobb kezében tartja gépkarabélyát, és feltartott baljával jelzi, hogy ÁLLJ! A Daciák megállnak és mind a háromból három-három állig felfegyverzett alak lép ki. Nem hallom mit kérdeznek csak azt, hogy Kovács kezében rájuk fordul a géppisztoly, ekkor nem tör?dve a paranccsal gyorsan a százados felé indulok. és intek a fiúknak, hogy balról kerítsék ?ket. Sikeres hadmozdulat lehetett, mert a szekusok sietve dobálják a földre fegyvereiket és fekszenek arccal a földre. Mire odaérek, már mind a fagyott tarlón fekszik Balról Ferike érkezik futva és parancs nélkül arrébb rugdalja a ledobált fegyvereket, közben idegesen üvölt

– Ott maradsz a földön rohadt állat. Ha megmozdulsz, szétlövöm a segged! – Kovács mosolyogva leinti és felém fordul:

– Azt hitte az állatja, hogy nem tudok románul és megkérdezte a f?nökt?l, hogy l?jön-e le, de aztán meglátott benneteket és lefegyverezte magát mind. Köszönöm. Most jelentsd a parancsnoknak a fogást, meg hogy jöjjenek ki értük. Addig a többiek szedjék össze a fegyvereket és ezeket a barmokat, állítsátok fel arccal a kocsi felé.

Kés?bb megtudtuk, hogy ez a kilenc szekus járt a legjobban, mert a Hágai emberjogi bíróság felmentette ?ket a vádak alól azzal, hogy csak parancsot teljesítettek. A többieket elsöpörte a népharag és a REVOLUCIÓ. Talán…

 

Szerző Orosz T Csaba 32 írás
Nincs semmi mit másoknak adhatnék , nem vagyok bölcs vezér , nem vagyok szent.Néha még álmodom már nem félek, eddig még bármiben hittem is , mind tönkrement.

2 Komment

Hagyj üzenetet