Míg a tavasz tüntetően ontotta
pajzán illatát, addig a kórterem
lett egyszemélyes motelszobám.
Kínzó láz játszott velem fogócskát,
gyógyerőt nem küldtél, a létezés is fájt.
Majd forró homokon perzselő testemről
álmodtál, mint hullámlovas a nyár
kék-fehér partjain, és tovatűnt
a csalóka fény-árny a légies,
áttetsző levegő-vitorlán.
Jöhet bágyadt lombú, rozsdaszín ősz,
kifinomult szaglása nem csupán
a szilvalekvár illatát őrzi:
rajtad felejtem parfümillatomat,
mely talán Gabriela Sabatini.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:48 :: Szabó Edit Irma
