Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy élet,
mit nem tudok feledni, hiába ért véget…
Már oly régen elment, mintha nem lett volna…
de mindenütt ott van arca, keze nyoma.
Képei a falon, a csipketerítő,
messzi temetőben egy fekete sírkő…
És messziről száll hangja vidám kacagása!
Vagy mégsem ő! – Inkább foga vacogása!
Ha segítek bármit, vagy csak fogom kezed,
„köszönöm!”, „köszönöm!” – súgja fáradt szemed.
És lelkem sír – hogyan köszönjem meg Neked
a sok jót…, hogy voltál…
Elmentél… Isten Veled!
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:45 :: P. Tóth Irén