Arany Tóth Katalin : Megpihenve

Frissít? illatokat sodor az utcákon
az áprilisi szél. Szemem az égboltot
fürkészve járja, majd rávetül az irányra,
melyen egy felh? gomolygó útjára kél…

 

Frissít? illatokat sodor az utcákon

az áprilisi szél. Szemem az égboltot

fürkészve járja, majd rávetül az irányra,

melyen egy felh? gomolygó útjára kél…

Madarak simítják rám kitárt szárnyaikkal

a múló id?t – nekem már a Világ minden

szenvedése réges-régen karjaimba d?lt:

Subám volt terhe tél hidegében, sebe

rügyfakadás a tavaszi ébredésben, könnye

nyári forróságban h?vös zuhatag;

s a hiányt úgy kísérte fájó érintése,

mint ?szi fagy az elnyugvó tájakat.

 

Ezüstpor borítja már a múlt asztalát

(túléltem az évek megannyi pusztító

viharát) – végre megpihentem én…

s ahogy állok melletted e porrá zúzott

lét kövén, már látom szemed tükrén át,

miként bontja ki törékeny báját

ez az áldott áprilisi reggel, hogyan

kacérkodik a h?vös a napmeleggel,

s válik örökké a múló pillanat…

kezed, vigyázza a széthullott álmokat;

s míg sóhajom átszeli az árnyakat,

békét sírnak bennem a fák

– az ösvényt lépteink alá tapossák –

miközben csendet suttog körénk a szél…

 

 

2007. április 20.

Legutóbb szerkesztette - Arany Tóth Katalin
Szerző Arany Tóth Katalin 46 Írás
"Csak légy aki vagy, és beszélj a szíved mélyéről- ennél többet senki se tehet." (Hubert. H. Humphrey)