Bodor Pál (Diurnus) : Unokáink sem látták még

Azt kérdezi három, tizennegyedik életévébe lép? unokám, Míra, Anna, Dani, hogy miért féltem az ember tökéletesülését a viharosan fejl?d? technikától, technológiától.

– Mert néhány ezer évvel ezel?tt majd' olyan jó volt a szaglásunk, mint a Mancs kutyáé, és mára a sok b?zben elsorvadt. Nem, nemcsak a cigarettától. Attól is, hogy már nem függ az életünk a szimatunktól. Meg attól, hogy a gépkocsik, a lépcs?házat mosó vegyszerek, a porok és a szörny? zaj is ártott neki. Igen, a zaj is, mert szerintem a künti csattogásban és puffogásban és zakatában már nem lehet finoman, szipákolva megkülönböztetni hatezer illatot.

– Hatezret? – kérdezi kétked?en fancsali képpel Míra. – Valamikor ennyit érzékeltünk? Van egyáltalán ennyi?

– Hasból mondtam. Valamikor olvastam egy illatszergyári profiról, s úgy rémlett, hogy néhány ezer árnyalatot volt képes megkülönböztetni. A természetben több is lehet, mint hatezer.  Az ?serd?ben az els?napos dögöt a másodnapostól a szaga is különválasztotta.

– Brrr. Micsoda hasonlataid vannak, nagyapa – így Anna.

– No de mondok mást. Biztos vagyok benne, hogy valamikor, nagyon régen zavartalanul m?ködött az, amit most kicsit tudóskodva, sznobul, meg misztikusan telepátiának nevezünk. Amikor száz négyzetkilométeren két család élt: a megérzés volt a telefonközpont, az ADSL, az e-mail meg a rádió. És ezerszer többet tanultunk meg a természet patikaszereir?l. Megéreztük a halálunkat és a holdfogyatkozást. Nem kellett naptár, mobiltelefon, televízió – eligazodtunk a világban. És noha nagyon sok állat, és méreg, és földrengés, vihar, kánikula er?sebb volt nálunk, mégis végül az ember gy?zött, ? lett a Föld f?szerepl?je.

Dani mélyen hallgat, aggódó arccal mereng.

– Nagyapa!

– Mondd!

– Nem volt rádió, nem volt televízió, nem volt újság, nem volt telefon, nem volt szövegszerkeszt?… Akkor te min bosszankodtál egész nap?

Legutóbb szerkesztette - Bodor Pál (Diurnus)